Székesfehérvárra vonattal még sosem utaztam. Szerettem volna kipróbálni a Baja – Székesfehérvár vasútvonalat. Ezt úgy tudtam megtenni, hogy Pécsről a 6.30-as busszal elmentem Szekszárdig (érk. 7.40). Innen 7.59-kor indult a „pusztametró” na jó, alacsonypadlós közel 30 éves ócskaság, ami 9.57-re érkezik Székesfehérvárra. (Megjegyzem meghibásodás miatt lezárt WC-vel közlekedett, így nem volt lehetőség a mosdóhasználatra. Szóval ki kellett bírni…) Sárbogárdig teljesen rendben van a sebesség, na de onnan a további 40 km-es utat 56 perc alatt teszi meg, úgy, hogy ezen a szakaszon csak egyetlen helyen áll meg a vonat. Szégyenletes állapotban van itt a pálya, tele 30-as lassújelekkel. A vasútvonal mellett párhuzamosan halad a közút, több helyen a kerékpárosok is megelőztek bennünket… Ügyes taktikával a célállomás előtti pár km-en újra felgyorsíthat a vonat, így olyan az utas érzése, mintha normális sebességgel érnénk célba. Na, de tájnéző vonatozásnak jó volt, bár pont ezen a szakaszon a kietlen pusztaságban halad a szerelvény, látnivaló nemigen akad.
Útvonalam a következő volt: Székesfehérvár, pu. – Prohászka Ottokár emléktemplom – temetőkápolna – Sóstó, látogatóközpont – sportkomlexum – Panoráma-kilátó – Északi-tó – Kócsag-torony – Déli-tómeder – Fenyves – Sóstó-Homokbánya – Gyurgyalag-les – Lődombok – régi lőtér – Gáspár Attila-rét – Bíbic-les – Vöcsök-les – Székesfehérvár, pu.
Táv: 12 km. Szintemelkedés: 80 m. Visszafelé a 13.58-kor induló vonattal Szekszárdig utaztam, onnan 16.20-as busszal 17.30-ra értem Pécsre. A 12 km-es gyalogtávot 4 óra alatt megtettem, az oda-vissza közlekedéssel együtt pedig 12 óra alatt jártam meg az utat.
Sóstó természet-földrajzilag három eltérő jellegű táj határán fekszik. A terület nyugati oldalát a mocsaras Sárrét, délit az Észak-Mezőföld homokos, löszös tájai, északról Székesfehérvár város, illetve távolabb a Zámolyi-medence határolja. A tó környezetének tengerszint feletti magassága 105-120 m.
A Sóstó területének legkorábbi említése 1473-ból ered. A Székesfehérvár melletti két legnagyobb mocsár a Sóstó és az Ingovány volt abban az időben. A Sóstó a Sárvíz mocsaraként alakult ki. Nevét a vízéről kapta, mert sós volt annak ellenére, hogy a Sárvíz édes vize is duzzasztotta. Dr. Brigelius Máté városi fizikus hatósági megbízásra 1713-ban vizsgálta a Sóstó vizét és a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a Sóstó alkálisót tartalmaz.
Székesfehérvár életét, fejlődését meghatározta, hogy a mai belvárost még a hódoltság utáni időkben is nagy kiterjedésű, átjárhatatlan mély vizek, mocsarak vették körül. A mocsarak lecsapolását már 1731-ben tervezték, de a kiszárítás csak a 19. század második felében valósult meg. A fásítás segített a futóhomok megkötésében és a városi köztér alakításában. Sóstó környéke, mint fásított közterület szolgálta a városlakókat, így már akkor jelentős szerepe volt a városlakók szabadtéri szórakozásában, pihenésében.
1839-ben alakult meg az állandó városszépítő bizottság. Működésük kezdeti időszakában a legtöbb energiát a Sóstó szépítésére fordították. Az alakulás évében a Sóstói szigetet fásították, a következő évben vendéglőt létesítettek.
1848-ban a szépítés ügye a városi közigazgatás részévé vált, hatósági feladatokat és jogkört kapott. Az 1850-60 között felvételezett II. katonai felmérés térképén a déli területrészek legeltetéses, illetve katonai hasznosítása olvasható le. A Sóstó területén természetes állapotú száraz gyepeket találunk. A táj és környezetének állapota már nem természetes. Udvardy Vince 1858-as leírása mulatókertnek, kellemes sétahelynek jellemezte a nádas parttal szegélyezett Sóstó környékét.
Egy 1932-es rendezési tervben a tavat három részre, vízi sport, halászat s strand számára alkalmas területekre osztották. A terv a tó vizének pótlására két mélyfúrású kút létesítését is tartalmazta. A II. világháború után a tó fürdőként való hasznosítása a part nádasodása, valamint a szennyvízzel történő időszakos keveredés miatt megszűnt. A város iparosodásával a Sóstó fokozatosan pusztult. A karbantartás hiánya, a szennyvíz közvetlen bevezetése miatti iszaplerakódás, a nem megfelelően gondozott nádas elpusztult és gyorsult a tó feltöltődése.
A szippantott szennyvíz beeresztése mintegy 10 éven keresztül történt. A város csatornázásának fejlesztésével a 90-es évektől kezdődően fokozatosan csökkent a Sóstóba bevezetett szennyvíz mennyisége. 2000-ben megszűnt a szennyvíz ide vezetése.
A Sóstó történetében a szép emlékű évszázadok után az 1980-90-es években rohamos degradáció ment végbe. A felhagyott homokbánya hosszú idők óta többé-kevésbé zavartalan területén természeti értékekben gazdag élőhelyek alakultak ki. Ezek megőrzésének érdekében védetté nyilvánított területrészek szegélyesen, kisebb foltokban továbbra is szolgálhatják a városi lakosság pihenését, természetközeli rekreációs igényeit.
Gáspár Attila természetvédő hosszú éveken át önkéntes munkájával rengeteget tett a természet megóvásáért sokadmagával ezen a területen. A rétet halála után róla nevezték el.
A Sóstó Természetvédelmi Terület Székesfehérvár belvárosától két és fél kilométerre található, szerves részét képezi a város lüktető életének. 218 hektáron helyezkedik el, melyből 121 hektár országosan védett, de a többi terület is helyi oltalom alatt áll. Különleges élővilágok találkozásának egy kis szigete ez, mely egyben egy nagyváros zöld szíve. Sajnos a sorozatos aszályos évek miatt egyre kisebb a vízfelület, a jelenlegi vizet is már csak mesterségesen pumpálják ide máshonnan.
Számos védett és fokozottan védett növény- és állatfaj mellett látogatóink megismerkedhetnek a vizes élőhelyek jelentőségével, természetvédelmi problémákkal, és az aktív, mindennapi természetvédelemmel is.
A ritka növényfajok közül megtalálható számos orchideafaj, többek között a tojásdad békakonty, vitézkosbor, poloskaszagú kosbor, fehér madársisak és a magyar szegfű is, ősszel pedig az őszi kikerics pompázik. Számos különböző növénytársulást lehet felfedezni, a nádasoktól a nyílt vízfelületeken át a bokorfüzesekig és a fenyvesekig mindennel találkozhatunk.
Az állatvilág is nagyon gazdag a Sóstón, a vízben számos gerinctelen faj találja meg életfeltételeit, többek között csigákat, szúnyoglárvákat, bogarakat, szitakötőlárvákat is láthatunk, de őshonos halfajok is élnek a tóban, többek között compó, csuka, aranykárász és a fokozottan védett lápi póc is. Jelentős mocsári teknős állomány él a Sóstón, jó időben pedig a nádas hangos a békafélék koncertjétől. Ami talán a leglátványosabb és leginkább magával ragadó, az a terület madárvilága, az itt költő madárfajok száma eléri a 100-at. A szárcsa kis fekete testével igen gyakori vendégünk, erről árulkodik a közelben lévő utca neve is. A vízityúk és a bölömbika hangja is gyakran hallható nálunk.
A légteret a dankasirályok és a közéjük vegyülő szerecsensirályok uralják.
Számukra remek költőhely található itt, így ma már országos szinten kiemelt fészkelő kolónia él a tavon,
közel 1500-as példányszámmal. A nádasban
gyakorta látható a nagy kócsag, kb. 50 páros költőkolóniával. Erről a fajról kapta a nevét, a Sóstó jelképe a Kócsag-torony. Tavasszal
gyakran hallható a kakukk és a gyurgyalag hangja is, utóbbinak a Lődombok
területén egy kisebb költőtelepe is van. Emlősök
közül szemünk elé kerülhet az európai őz, keleti sün, nyest, mókus, de akár a
ritka hermelin is. A tanösvény mentén lévő rókakotorékok közelében tavasszal
akár játszadozó kölykökkel is találkozhatunk.
A Sóstó Látogatóközpont a Sóstói Stadion pazar építményén belül kapott helyet. A látogatók itt ízelítőt kapnak a Sóstó mesésen gazdag élővilágából.
