2022. október 28., péntek

A ZÁVODI KEGYHELYLÁTOGATÓ TÚRA KÉPES BESZÁMOLÓJA

 

Október 27-én kegyhelylátogató túránk Tolna megyébe, Závodra vezetett. Pécsről bonyhádi átszállással érkeztünk meg a Völgységben elhelyezkedő településre. Egykor a katolikus egyház fontos vallási központja volt Závod, mely Tolna megye és a Völgység ékköve. Számos feszület, szakrális szobor, kápolna található a településen.

Elsőként egy úrnapi körmeneti kápolnát és Szent Flórián szobrát kerestük fel, melyet 1783-ban állítottak. Következő állomásunk a Szent János tiszteletére szentelt katolikus templom volt, melyet 1768-ra épített fel a Mercy grófi család, de már korábban is állt templom kissé távolabb a mostanitól. Kiemelkedő értéke, hogy a 14 segítő szent mellékoltár alatt Szent Benedek vértanú teljes alakos ereklyéje látható üvegkoporsóban, díszruhába öltöztetve. Az egész alakos test nagyon ritka. Utazási prospektusok címoldalán kellene hirdetni, hogy Tolna megyében két ilyen is van: a závodi és mucsiban Valerius Felicianus keresztény vértanú ereklyéje. Ám minderről csak nagyon kevesen tudnak. A feldíszített ereklye 1776-ban érkezett Závodra. Az ünnep előestéjén tömegesen érkeztek a környékbeli hívek és fáklyák fényénél, éjjeli őrök felügyelete mellett virrasztottak. Másnap folytonos harangzúgás, zsolozsmázás, a tömjénfüstölők állandó lengetése közepette és mozsárágyuk dördülése mellett az oltárra emelték.

A templomban korábban egyháztörténeti kiállítás is volt, viszont ennek már csak rendezetlen lomtára látható a sekrestye feletti oratóriumban. Innen lehet viszont „lemenni” a szószékre. Igen lemenni, mert az imaterem magasabban van, mint a szószék, ami egyébként egy igen értékes darab. Különleges, hogy a keresztelőmedencét alatta helyezték el. A templom oltárai, a gyóntatófülke és több liturgikus berendezés is igen nagy értéket képvisel, s mind a 18. századból valók. Sajnos belül a templom boltívei erősen repednek, így az megérett a felújításra, és a liturgikus tárgyak felett is eljárt az idő, restaurálásuk kívánatos lenne.

A templom mellett a parkban három szobor látható: a závodi közösség adományaiból 1751-ben készült Szent Donát villámmal ábrázolt szobra. Az időjárás viszontagságai ellen remélt oltalom jegyében, először a szőlőhegyre vezető út mentén állították fel.  1996-ban restaurálták, majd a templom melletti emlékparkban az eredeti oszlopára állították. Szent Notburga szobra is a 18. században készült. Az időközben tönkrement szobor helyére 1925-ben a pécsi Zsolnay gyár készített újat. A harmadik szobor a német telepes öltözetben látható Szent Vendel, akit a pásztorok és nyájaik védőszentjeként tisztelnek.

A patak partján állították fel Nepomuki Szent János kvalitásos barokk, festett kő szobrát. Az emlék még a 18. század első felében készült, valószínűleg kegyúri szándékból.

Utunk során úgy tűnt, mintha egy műemlék skanzen faluban járnánk. Csodálatosan felújított házak mellett vitt utunk. Az egész településen mindenütt igényesen felújított népi díszítéssel ellátott értékes homlokzatokat láthattunk. A vidékre jellemző tető a csonka-kontyos építészeti megoldása is.

Az egykori általános iskola épületében kapott helyet a Hagyományok Háza, egy-egy sváb és székely emlékeket bemutató szobával. 2005-ben teljesen felújították. A tájházban a závodi svábok népviselete, berendezési tárgyai és eszközei találhatók. A gyűjtemény gazdag, mivel az 1800-as évekből is van tárgyi eszköz. Bukovinából 1945-ben székely családok találtak otthonra Závodon. Az ő tárgyi hagyatékuk tekinthető meg a másik szobában.

Nagyon meredek erdei ösvényen jutottunk fel a falu fölé magasodó Kálvária-dombra, ahol 1737-ben építették meg a keresztutat, először még 7 stációval, majd 1779-ben 14-re bővítették. Ennek tematikai kánonja a Fulda és Rajna menti középkori kálváriákkal azonosnak mondható. Az Úr temetése kápolnáját a jeruzsálemi imitáció formájára építették fel fatoronnyal, melyet később lebontottak. A kálváriakápolna – a későbbi homlokzati átalakítások ellenére – alaprajzában, külső és belső térkiképzésében egyedülállóan őrizte meg a szentföldi Szentsír-templom kápolnáinak hagyományát, mely két részből áll: az ún. Angyalok kápolnája előteréből és a Krisztus testét egykor őrző sírfülkéből. A závodi kálváriakápolna a Pécsi Egyházmegyében egyedülálló típus.

A Kossuth Lajos utca végén eredeti formájában látható, hengeres homokkő oszlop fejezetén Páduai Szent Antal festett barokk szobra. A falu keleti felén felkerestük, Szűz Mária édesanyjának emlékhelyét, a Szent Anna-kápolnát. Szépen rendben tartva, mellette nádasdi stílusú feszülettel. A felső utcán haladva újabb keresztet vettünk észre, mely szorosan egy pince épülete mellett áll. Sétánk során 4 db úrnapi körmeneti kápolnát is lefotóztunk, melyeket szintén gondos kezek ápolnak. Lefelé jövet, amíg gyönyörködtünk a szebbnél-szebb német tájjellegű házak sorozatában, az egyik telken újabb vallási emléket pillantottunk meg: Az egykori Vordegasse (ma Székely utca) egyik házának kertjében egy oszlopon áll a Szeplőtelen Fogantatás homokkőből faragott szobra.

Utolsó állomásunk a fachwerkes (faszerkezetes) sváb ház volt, mely egy kis utca torkolatából közelíthető meg. A házat és a mellette szálláshelyet kínáló épületeket Szász Gábor építészmérnök igen lelkesen mutatta be. 2015-ben egy korabeli fachwerk lakóházat rekonstruáltak, melyet a közeli Lengyel településen bontottak le. A rekonstrukció a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtott támogatásból valósult meg. A favázas ház elemeinek jelentős része eredeti állapotban maradt fenn. A rekonstrukció során az eredeti elemek felhasználásával készült a váz, a hiányzó elemeket pótolták, a vázkitöltés vályogtégla falazat, az építési technikák korabeliek.

Závod védett épületeinek értékmegőrzéséről fontos még szólni. A virágzó, önellátó település lakóépületei széles ganggal, sok lakószobával, utcai díszítésükben polgári lakások jegyeit hordozva, igényes műszaki megoldásokkal épültek. A gazdasági épületek téglaarchitektúrája gazdagon díszített, jó arányú homlokzatképzéssel. Ez az épületállomány alkotja Závod védelem alatt álló építészeti értékeinek gerincét. A történelem viharai, különösen a II. világháború a jólét végét jelentették. A sváb lakosság kitelepítése, a szerepkör nélküli településsé minősítés, a munkahelyek hiánya, a munkanélküliség, az elöregedés, a tömeges elvándorlás, az értelmiség eltűnése egyre nehezebb körülményeket eredményezett. Mai szemmel nézve az elmúlt ötven év pénztelensége szerencsés módon kevéssé bontotta meg az épületek egységét, az utcaképeket. A kitelepítések, a népcserék folytán a sváb lakosság kis része maradt a településen, helyükre felvidéki magyarok és bukovinai székelyek kerültek. A helyben élők szorgalmának köszönhetően az épületállomány műszaki állapota nem romlott jelentősen, átvészelte ezt az időszakot.

A település vezetése már az 1980-as években felismerte az építészeti értékek jelentőségét, gondosan ápolta és újította meg a jelentős számú vallási emléket. Összefogással újult meg a Kálvária-domb, a körmeneti kápolnák, számos köztéri szobor és feszület. Szintén tanácsi, később önkormányzati támogatással sikerült megőrizni néhány faluképi jelentőségű lakóház utcai díszítését, utcafronti kerítését.

A falu minden lehetőséget megragadott, s igénybe vette az Európai Unió Sapard programját is, melynek falukép rekonstrukciós intézkedése pontosan egyezett a célkitűzéseikkel. „Závod építészeti értékeiért” című pályázatuk nyert, munkálatok során mintegy 30 lakóház, köztéri kút, szobor, kerítés újulhatott meg 75%-os támogatással. 2006 óta a tervezett és megvalósuló építési munkákat két építész is véleményezi, segíti. 2002-től rendelet szól az építészeti értékek helyi védelméről, a településen kiírt pályázathoz kapcsolódóan a képviselőtestület évente különít el meghatározott támogatási összeget, melyet a lakók is kiegészítenek saját fedezettel. Az értékek megőrzése és megújítása terén végzett munkáért Závod 2004-ben Podmaniczky díjat kapott. 2017-ben az UNESCO műemlékvédelmi világszervezetének nemzeti bizottsága több évtizedes értékvédő programjáért Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerte el Závodot. Helyi Építészeti Örökség Nívódíjjal is kitüntetették Závodot.

Závod élő, működő falu, ahol a megmaradt értékeket igyekeznek rendben tartani, az elpusztultakat jó színvonalon rekonstruálják. Ezzel egységes, a történeti értékeket előtérbe helyező utcaképeket, településkaraktert állítottak helyre hitelesen. Az utóbbi években Závod természeti és épített értékeit a külföldiek is felfedezték, mára a porták egy része külföldi tulajdonossal bír. A tapasztalatokból látható, hogy épületeiket gondosan felújítják, a tervezéstől a munkák befejezéséig folytatott párbeszédnek köszönhetően támogatják a község ilyen irányú elképzeléseit, a színezés, homlokzatépítés, tömegformálás tekintetében elfogadják a tanácsot.

A „Závod Értékeiért” Közalapítványt 2000-ben Závod Község Önkormányzata közhasznú szervezetként alapította meg. Céljai többek közt Závod épített és természeti értékeinek, környezetének védelme, megőrzése. Az alapítvány elnöke: Szász Gábor.

Honnan van a sok pénz Závodon a felújításra? Teheti fel a kérdést az olvasó: a település igen lelkes építészmérnökkel és alapítvánnyal rendelkezik, valamint a település vezetői és annak polgármestere minden lehetőséget, pályázatot bead és általában meg is nyer (Leader, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Magyar Falu, stb, stb…) a településkép fejlesztése érdekében. 1990 óta, már 32 éve dolgoznak a fenti célokért. Ez idő alatt, s különösen az elmúlt években szinte mindenüket felújították. Egy építészeti csoda ez a falu.

A szakrális műemlékek közül több szobrot és feszületet is megújítottak. Előbbiek között helyreállították Szent Notburga szobrát, a szegények oltalmazójaként ismert alak tisztelete országszerte ritka. Minden felújítás és akarat motorja azonban maga Szász Gábor építészmérnök, mérnöktanár, tervező szakmérnök. Závodiként részt vett szülőfalujának értékvédelmében: védelmi rendelet kidolgozásában, helyi felmérő táborok szervezésében, a rendezési terv kidolgozásában, pályázatok koordinálása. 1996–2014-ig önkormányzati képviselő volt.  Építészként saját vállalkozásának ügyvezetője, 2012-től 2022-ig a Pécsi Egyházmegye építésze volt.















































































KEGYHELYLÁTOGATÁS PETŐFISZÁLLÁSON

  A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör tagjai Petőfiszállásra látogattak, ahol Pál Dániel Csaba OSPPE szerzetes atya fogadott és kísért ...