A többi fotó ide kattintva vagy a szöveget lejjebb görgetve látható.
Mohács
A város Baranya vármegyében, a Mohácsi járás központja, a megye harmadik legnépesebb, valamint a második legnagyobb területtel rendelkező települése. Ez Magyarország legdélebbi Duna-parti települése.
A várostól délre történt 1526. augusztus 29-én a történelmi jelentőségű mohácsi csata, melynek során a magyar sereg igen súlyos vereséget szenvedett a török túlerővel szemben.
A város területének nagyobbik része a Duna jobb partján terül el, itt él a lakosság mintegy 95%-a. Vannak azonban lakott részei a Duna főágának bal partján, a Mohácsi-szigeten is, ezek közül a legfontosabb városrész Újmohács.
A város neve „mu” és a „hats” szó együttesen (muhats) földvárat jelent. A kutatások szerint Mohács és környékén az ember már az őskortól letelepedett. A kutatók kő-, réz-, bronz- és vaskori cölöpökre épített házak maradványaira bukkantak. Nevét a források először 1093-ban említik, amikor Szent László király a pécsi püspöknek adományozta. Az akkor még kis falu lakói a pécsi püspök jobbágyai voltak. A környéken állattartás, földművelés és halászat folyt. A 15. században már mezővárosként említették. A település határában lezajló 1526. augusztus 29-ei tragikus kimenetelű vereség után a törökök a várost elpusztították és csak másfél évtizeddel később tértek vissza Magyarországra. Ekkor a palánkot újjáépítették, és 1543-tól 1566-ig, majd 1570-től a Mohácsi szandzsák központja lett. A török megszállás éveiben, illetve a 18. században érkeztek a városba a szerb, sokác és német betelepülők.
Mohács 1724-ben ismét mezővárosi városi rangot kapott. A reformkorban tovább erősödött Mohács kereskedelmi jellege. 1832-től a Duna Gőzhajózási Társaság hajói járták a folyót. 1857-ben megépült a Pécs és Mohács közötti vasútvonal, amelyen a Pécsett bányászott szenet szállították a Dunára, amit onnan hajókkal vittek tovább.
A 20. század elején a városban megjelent, majd fokozatosan egyre nagyobb teret hódított a gépipar. Új közintézményeket, polgárias házakat emeltek.
1918 és 1921 között a város szerb megszállás alatt volt, 1921-ben a rövid életű Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság része. A trianoni békeszerződés nem sokkal Mohács alatt húzta meg az új határt. Sok szerb elköltözött a városból, de az 1920-as évek közepén a város létszáma ismét elérte a korábbit.
1949-ben a város környékére tervezték felépíteni a Dunai Vasművet, melyet aztán Jugoszlávia közelsége miatt az akkori Dunapentelére (ma Dunaújváros) költöztettek. Ekkor építették Közép-Európa legnagyobb farostlemezgyárát is. A szocialista időkben a városban több lakótelepet építettek, és megkezdődött a város intenzív iparosítása. Kedvező közúti, vasúti és vízi kapcsolatai az ország egyik jelentős kereskedelmi központjává tették.
A város egyik legismertebb nevezetessége az évente megrendezett, ezrek által látogatott busójárás, amelyet 2009-ben felvettek az UNESCO szellemiörökség-listájára.
Mohács, vasútállomás
A Dunántúl déli részén fekvő Pécs–Mohács-vasútvonal a MÁV 65-ös számú, egyvágányú, nem villamosított vasútvonala. A vasútvonal turisztikailag fontos két város, Villány és Mohács között biztosít versenyképes, 25 perces eljutást. Villányon átszállási lehetőség van Pécs és a horvátországi Pélmonostor felé, egyes vonatok pedig közvetlen eljutást biztosítanak Mohács és Pécs között.
A Pécs környéki bányászatban érdekelt Duna-Gőzhajózási Társaság kezdeményezésére épített vasútvonal fő feladata a kitermelt szén szállításának megkönnyítése a dunai kikötőkbe. Az eredeti terv szerint a vonalat az állam építi meg, és a Mohács-Pécs Vasúttársaság kezeli, tartja üzemben. Az állam által megkezdett építés első 6 km hosszú, a bányáktól (ma Pécsbánya) Üszög vasútállomásig tartó szakasza 1854-ben készült el. A lassan haladó munkák miatt a társaság az építést átvette az államtól. Az időközben felmerült nyomvonalviták, a kedvezőtlen időjárás és a munkaerőhiány miatt az Üszög és Mohács közötti 56 km hosszú szakaszt csak 1857. május 2-án adták át a forgalomnak. A vonalon eleinte kizárólag szenet szállítottak, később, 1859. április 24-én indult meg a személy- és egyéb áruforgalom.
Duna-híd és látogatóközpont
Mohács és környéke régóta várt a híd megépítésére, amely állandó kapcsolatot teremtene a Duna két partja között, mivel jelenleg csak kompot tudnak használni az átkeléshez. A projekt célja a regionális összeköttetés javítása, a helyi gazdasági növekedés ösztönzése, valamint megbízható közlekedési kapcsolat biztosítása, mely egy déli autópálya-nyomvonalnak is a része lehet.
Az épülő mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat tervezése 2019-ben kezdődött. A 756 méter teljes hosszúságú új Duna-híd szerkezete három egymást követő ívhíd sorozataként valósul meg. Az ívszerkezetek 230 és 250 méter, a harmadik rész, a mederhíd 270 m fesztávú. A hídszerkezet három nyílásból áll, melyeket két köztes pillér támaszt meg. Az egyik közbenső pillér az ártéri erdőben, a másik a Duna bal partjának sekély vizében épül. A támaszpontok kijelölését a környezetvédelmi és vízügyi korlátozások és előírások határozták meg.
Az új átkelő lehetőséget biztosít, hogy összekössék az M6-os autópályát az 51-es úttal, így összességében mintegy 30 kilométernyi új utat, csomópontot, valamint 13 további műtárgyat is magában foglal a projekt. A Duna-híd mellett több jelentősebb műtárgy is épül, egy mohácsi, 163 méter hosszú komplex felüljáró vasút és közutak felett, továbbá egy 234 méter hosszú Ferenc-csatorna-híd is. A tervezett ráhordó út dunántúli szakasza már elkészült, mely 2x2 sávos. A szigeti részben még kérdőjel, mi valósul meg, az új kormány sajnálatos módon elvetette a 2x2 sávos út elkészültét, ez esetben a híd az Alföld felé egy keskeny rossz minőségű útba torkollna…
A projekt keretében egy látogatóközpont is felépült, melyben egy videófilm megtekintésével fedezhettük fel a hídépítés műszakilag igen nagy kihívásokat rejtő tudományát.
Szent Konstantin és Szent Heléna ortodox temetőkápolna
A temető keletkezéséről nem állnak rendelkezésre források. A fennmaradt
sírfeliratok alapján bizonyos, hogy már a 17. században temetkeztek ide. A
temetőn áthaladó sánc közepén 1847-ben került megépítésre Szent Konstantin és
Szent Heléna oltalmába ajánlott temetőkápolna. A létesítményt eredetileg az
Erdélyből származó Demetrovity család tagjainak sírja fölé építtették utódaik.
Az épület eredendően a család temetkezési céljaira volt használva, majd kihalásuk
óta ravatalozó, temetőkápolnai funkciókat lát el.
A kápolna a II. világháborúban szándékos gyújtogatás következtében teljesen kiégett. A háború elmúltával, 1946-ban a mohácsi szerbek elsőként, éppen e kápolna újjáépítésével kezdték meg a háborús károk megszűntetését. Ekkor készült az épület új födémje és ekkor lett itt felállítva a Görcsönydobokán lebontott szerb templom rendkívül értékes 18. századi ikonosztáza is. Az ikonosztáz trónusikonjai, valamint a királyi ajtó temperával fára festett alkotások, míg a többi képsor olajjal vászonra festett képekből került összeállításra. A kápolna egyéb bútorai egyszerű 19. századi asztalosmunkák. A belső falfelületeken díszítő festés látható. Freskók, egyéb képek nincsenek, róluk a korabeli források sem szólnak.
Komp
A mohácsi komp a Duna magyarországi szakaszán, Mohács és Újmohács között közlekedő két legnagyobb komp közül az egyik. A jobbparti 51 377-es és a balparti 5107-es mellékutakat köti össze. A mohácsit „SZIGET”-nek, míg testvérhajóját, amely Vácott közlekedik, „ÁRPÁD”-nak nevezik. A mohácsi kompot (SZIGET) 1982-ben építették a Magyar Hajó- és Darugyár (MHD) balatonfüredi gyáregységében. Négy Rába főgép hajtja, és egy ugyanilyen motor működteti a generátort (segédgép). Legnagyobb hossz: 45,30 m, szélesség a főbordán: 11 m. Teherbírása: 150 t, befogadóképességa: 400 fő.
Újmohács
Az 1956-os jeges árvíz miatt a Mohács környéki tanyák 80%-a romba dőlt. Ezután alakult ki Újmohács település a Mohács-szigetre jellemző falusias arculattal, melynek részei: Papkert, Paprét, Riha, Sárhát, Alsókanda és Felsőkanda. Ezeken a Dunához közeli területeken történetileg részben tanyás, részben kiskerti művelés alakult ki, az ehhez csatlakozott az üdülő funkció. A zömmel szántóföldi művelés alatt álló területen mezőgazdasági majorok működnek. A település külső képe innen, a Duna bal partjáról vagy a folyóról érvényesül igazán, ahonnan a karcsú, filigrán barokk templomtornyok sziluettje vonja magára a tekintetet a szőlőhegy lágy vonalú háttere előtt.
