FAVÁGÓK DOLGOZTAK A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYTEMPLOMNÁL

 

Az elmúlt év során a nagy öreg diófák közül kettő korhadás és ágleszakadás miatt balesetveszélyessé vált, épp azon a területen ahol a búcsúkat, és szabadtéri misét szoktuk tartani. A beteg diófák kivágásra és egyéb munkák elvégzésére ez alkalommal 19 fő jött el, ami rekordnak számít, hiszen általában 4-5 fővel szoktunk dolgozni, de tavaly novemberben az év utolsó társadalmi munkájára már 12-en érkeztek. Ezúttal pedig a máriakémándi fiatalok is bekapcsolódtak a munkába. Máriakéméndről 12-en, Pécsről 5-en, Szederkényből 1 fő és Pincehelyről is egy fő érkezett. A nap során igyekeztem testhezálló feladatot adni mindenkinek, ereje és képessége szerint. A diófák kivágásán, és darabolásán kívül megtisztult a kovácsoltvas kerítéssel körbevett sírhely, összegyűjtöttük a száraz leveleket, ledrótkeféztük és festéshez előkészítettük a kovácsoltvas főkaput, és elöntöztük a hordókban lévő esővizet, hogy ebben a rendkívüli szárazságban is némi vízhez jussanak legalább a kis facsemeték, és tavaszi növekedésük beindulhasson. Reményt keltő, hogy ismét formálódik a közösségi élet a kegytemplomnál, és ilyen sokan vettek részt a társadalmi munkában. Isten fizesse meg. Szűz Mária segítségével ezúttal is szépen ment a munka. Kérjük a gondviselő Isten kegyelmét, hogy segítse továbbra is munkánkat és a kegyhely életét, fenntartását. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és segített.

BORZALMAS ASZÁLY SÚJTJA BOLYGÓNKAT, MAGYARORSZÁGOT, ÉS BENNE BARANYÁT IS

 

Hazánkban először az 1950-es években kezdtek felfigyelni arra, hogy az éghajlattal valami nem stimmel. Ugyan kilengések, szárazabb, nedvesebb, hidegebb-melegebb periódusok mindig is voltak, s azt is tudjuk, az éghajlat kiszámíthatatlan, de alapvetően megvolt a természet rendje a négy évszakkal, hozzá az évszázadokon át megszokott hőmérsékletekkel, és általában elegendő csapadékkal.

Az 1950-es években már némi hőmérséklet-emelkedés is tapasztalható volt, és a csapadék mennyisége is kezdett csökkenni. Eleinte csak a nyári, később már a téli csapadék, a hó mennyisége is csökkent. Az 1970-es évekre pl. a Zselic és a Baranyai-dombság patakjainak 30%-a eltűnt vagy időszakossá vált, melyek korábban szinte állandó működések voltak. A külterületi puszták állattartó lakóinak tovább kellett vándorolni a stabilabb vízfolyások közelébe.

Az 1980-as évek újabb szárazságot hoztak, tovább folytatódott a források, patakok számának csökkenése, azoknak időszakossá válása. (Kivétel volt az 1987. évi hatalmas és rendkívüli havazás, mely az egész ország életét napokra megbénította.) A 2000-es években is nagyon sok aszályos év volt, de azért ekkor még szinte minden második évben voltak néhány hónapos nedves periódusok, amelyek némiképp pótolták a hiányzó csapadékot. Ekkor még télen, ha nem is tartósan, de több alkalommal esett elég nagy mennyiségű hó, ami azért néhány napig, sőt a Mecsek északi oldalán egy-két hétig is megmaradt.

2010-ig még volt értelme a tél végén, vagy kora tavasszal árvízi hozamokról beszélni. Ekkor olvadt el a Mecsekben a hó, vagy esett több eső, ami többszörösére emelte a vízfakadások, különösen a karsztforrások vízhozamát.

2010 után azonban drasztikusan megváltozott az időjárás. A telek vonatkozásában különösen szembetűnő ez. Mert, azt már elfogadtuk, hogy a nyár 35 fok feletti hőmérsékletekkel, egyre inkább a 40 fok felé közelít, és nyaranta eső alig esik, de még az egyébként nem kívánt felhőszakadások száma is jócskán lecsökkent. A téli hónapok egyre inkább kimaradnak, fagyok jó esetben is csak hajnalonként vannak, napközben tavaszi ragyogó napsütés van, a téli napokon is +10-15 fokkal. De 2019-ig azért eső formájában még úgy-ahogy volt némi téli csapadék.

2020-tól, az utóbbi 3 év már olyan változásokat hozott, ami hatalmas károkat okoz az élővilágnak és a mezőgazdaságnak. Most ott tartunk, hogy az év 12 hónapjából egyetlen csapadékos hónap maradt, ez a május. Régen a Mecsekben nyaranta 2-3 naponta kipattant egy-egy zivatar, vagy zúdult le egy jókora felhőszakadás általában kis területet érintve. Az utóbbi években ez teljesen megszűnt, sőt megfordult a helyzet. Az Ormánságban, Sellye környékén pl. minden héten volt legalább egy kisebb eső, míg a Mecsek vagy Baranya más részei teljesen szárazon maradtak.

Most 2022-őt írunk. Eltelt két hónap az évből, ám sem havat, sem komolyabb esőt nem láttunk. A szántás porzik a szárazságtól, de az erdők talaja is rendkívül száraz. Nedvesség nyomát csak a völgyekben látni, persze a patakok medrének nagy része most is teljesen száraz. Ilyet korábban csak nyár végén lehetett látni, sőt több baranyai tó az utóbbi 3 évben teljesen eltűnt. A források csöveiből sok helyen egy csepp víz sem folyik, miközben jelenleg árvízi hozamokat kellene mérni az évszaknak megfelelően.

A környezetünk megóvása érdekében mindent meg kell tennünk, hogy elviselhetőbb legyen számunkra az élet. Aki teheti, a még meglévő vizekből öntözze kertjét, különösen a fiatal facsemetéket, amik az oxigéntermeléshez járulnak hozzá. Az esővizet mindenütt fel kell fogni, és takarékosan fel kell használni, amikor csak lehet.

Nem tudni mi felé megyünk, mi lesz a sorsunk, tudunk-e, akarunk-e változtatni, vagy beletörődtünk abba a helyzetbe, amibe kerültünk. Persze a ma élő emberek többségének a városi lakásokban ezekről a fogalmakról igen kevés ismerete van. Nagyon kényelmes februárban rövid ujjú pólóban az utcán sétálni, vagy nyitott ablaknál ülni a szobában, hiszen csak úgy sugárzik be a napfény és a meleg. Még folyik a csapokból az ivóvíz, még meg lehet tölteni a kádat, az úszómedencét, az áruházak fel vannak töltve árukkal, s bár egyre drágábban egyre gyengébb minőségű, hibás termékekhez juthatunk csak, még így is bőséges a választék.

Hisszük vagy sem, a 24. órában vagyunk, vírusok, háborúk, rettenetes aszályok fenyegetnek bennünket. Úgy tűnik, közeleg az idő, amikor már a lét lesz a tét. Fel kell készülnünk mindenre… Legalább lélekben. Esőt, békességet és nyugalmat kérve imádkozzunk mindannyian a Teremtőhöz.

ÍGY MENT AZ 1990-ES ÉVEK ELEJÉN A TURISTÁK KEDVEZMÉNYES KÖZLEKEDÉSE

 

Hát ez eléggé rettenetesnek és bonyolultnak tűnik. Ma már megmosolyogtató az okos-készülékek világában. Még követni is nehéz, mikor, mit kellett csinálni a kedvezményre jogosító papírokkal. Szerintetek is?

FARSANGI TÚRA MARÁZÁRÓL MÁRIAKÉMÉNDRE

 

Farsangi túránkat a Baranyai-dombságba terveztük. Pécsről a 10.30-kor induló, immár Marázára is betérő járattal utaztunk. A marázai buszfordulóból indultunk el a Baranyai Zöldtúra útvonalán. Első állomásunk a Mária-kápolna volt, ám sajnos a fakivágások megváltoztatták a kápolna szakrális környezetét, a máskor szép füves aljú nyiladék most sártengerré változott, mert itt hordják ki a letermelt erdő fáit. Szomorú a lecsupaszított domboldalak látványa, ami csak évek múlva nyerheti vissza némiképp a korábban megszokott szép erdőborítást. A kápolnához van saját kulcsom, amit kinyitottam, így ennek szép belső tere vigasztalt minket a tájkép változása miatt. A Mária-forrás 0,6 liter/perces vízhozammal csak vékonyan csörgedez, lehet belőle inni is, de a rendkívüli a csapadékhiány miatt a kulacsokat megtölteni így időigényes.

A tarvágott területre felmászva felértünk a szántásra, mely valósággal porzott a szárazságtól. Még pár évvel ezelőtt ilyenkor volt a hóolvadás, és az árvízi hozamok jelentkezése a forrásoknál-patakoknál. Sajnos úgy néz ki, a természet rendje egyre jobban felborulni látszik, ami az élővilág és a mezőgazdaság számára óriási problémát jelent. Az a gyanúm, idén nem attól kell majd félni, hogy drágán vehetjük meg a piacon a zöldséget, gyümölcsöt, hanem már nem is lesz megfelelő mennyiségű (és minőségű) áru, ami rendelkezésre álljon.

A Martini-kereszthez érve bevártuk a csapat végét, majd túratársunk ügyesen felemelte a villanypásztort, hogy átbújhassunk alatta. Egy akácos erdőben értünk le a Nadragi-völgybe. Itt újra rácsatlakoztunk a zöld sávra, és a vizenyős völgyi úton, szép erdőben haladtunk tovább. Szerencsére itt még bővizű a patak, és sok tocsogó, szivárgó ér is felbugyog a turistaút mentén. Kicsit még sárosak is lettünk ezen a szakaszon.

Utunk a Törökvári-pihenőhelyre vezetett, ahol hosszabb (ebéd)szünetet tartottunk. A várba most nem mentünk fel, mert időre kellett a farsangi programra érkeznünk.

A kék rom jelzésen indultunk tovább, majd utunk egyre meredekebbé vált. Út közben érintettük a Baranyai-dombság legmagasabban található vízfakadását, a Vályús-forrást, ami azonban a száraz időszak miatt most egy csepp vizet sem adott. Régen csak a nyár második felében apadt el, és késő ősszel újra működésbe szokott lépni. Az elmúlt 12 évben, amióta újjáépítettük, nem is fordult elő, hogy télen szüneteljen a vízkibocsátása. Ha már vízre nem leltünk, azért pár percre megpihentünk a közeli Vadászházi-pihenőhely padjainál.

A gerincen haladva érkeztünk meg a Schleicher-kereszthez, ami már a máriakéméndi pincesor közeledtét jelzi. A Lankás-dűlőből rácsodálkoztunk a szemünk elé táruló, csodálatos körpanorámára, majd a pincesoron haladva megérkeztünk a Csép-pincéhez, ahol barátaink, Józsiék, és a gitárjáról elhíresült Jani bácsiék már vártak bennünket. Kezdésnek többféle házi pálinkát (kökény, meggy, körte, barack) kóstolhattunk, de a hagymás-zsíroskenyerek is már meg voltak kenve. Bent a pincében várt minket a jó meleg forralt-bor. Csodálatos tavaszias időben, közel 15 fokban, jó hangulatban töltöttük itt a délután egy részét, ahol Jani bá mókás gitáros ének-produkcióival, és elhíresült kéméndi meséivel szórakoztatta a közönséget.

Öt óra tájban, amikor már a hold is feljött (teliholdat láthattunk), elindultunk le a „hegyről” és Máriakéméndről a 17.33-kor induló buszjárattal utaztunk vissza Pécsre, ahová 18 óra után pár perccel meg is érkeztünk. A túrán 22 fő vett részt.

 

Indulás Marázáról

A tarra vágott területen a szana-szét heverő fákon többen elestek

Mária-kápolna

Törökvári-pihenőhely

Vályús-forrás teljesen szárazon

Tölgyfa kupacsa

Gitáros délután