SZELLŐ ÉRTÉKEI

 

A minap Szellőn jártam, és megtetszett a település egyedi arculata és dísze, ami az utóbbi időben készült a helyiek szorgos munkájával, mert szeretnék, hogy településük hangulatos legyen, és aki erre jár, szép emlékekkel térjen haza.

Szellő a Baranyai-dombságban, a Karasica völgyében található egy utcás apró település. Első említése 1291-ben Szehluk írásban fordult elő. A pécsváradi apátság birtoka volt. Az 1500-as években a harangtorony helyén egy kápolna állt, melyet később lebontottak, helyére épült a ma is álló harangtorony. A falu a török időben is lakott volt, 20 adózó családot találunk a defterekben. A felszabadító háborúkban csökkent a lakossága. 1716-ban már Szellő néven szerepel. A 17. század végén csak 10 jobbágy élt a faluban. 1780 után németek telepedtek le. Temploma nincs, de 1920-ban tervezték, hogy építenek, viszont ez nem valósult meg, mivel az akkori Szellőt is ellátó erzsébeti plébános kijelentette: építhetnek, de misét nem kapnak.

A harangtorony falán olvashatók a háborúkban elesettek nevei. Itt áll a „Könnyező felhő” (a márványból készült alkotás a kitelepítettek emlékét őrzi), a falu északi végén pedig Szent Flórián szobra áll. Több kőkereszt is áll a falu határában.

Egy régi pince.

Medvehagyma is van a malomnál.

Elkezdték a régi Mumpród-malom (Kárpáti-malom, Tóth-malom)
megmaradt épületeinek, a lakóháznak a felújítását.

Még víz is van a terméskővel bélelt kútban.

A malomépület már elbontásra került, a lakóház szerencsére megmaradt.

Még sok tennivaló lesz, de reméljük hamarosan elkészül a helyreállítás.

SZENZÁCIÓ - ELŐKERÜLT DOLINAPUSZTA EGYKORI KÁPOLNÁJÁNAK HARANGJA

 

Bátaszék város a facebbokon az alábbi képeket és szöveget tette közzé, melyet szó szerint ide másolok.

ELŐKERÜLT A DOLINAI HARANG!

A ’70-es évek közepén – a rombolás és az enyészet karmai elől – a megmentés céljából a kútba engedett dolinai harangra újra rámosolygott a tavaszi napfény. Közel ötven év után lelkes és elkötelezett bátaszékiek mentették meg az egykori dolinai Krisztus Király Kápolna harangját. Szebényi Géza saját tulajdonú földjéből került elő az 1937-ben Szekszárdon öntött harang, amelyik évtizedekig jelezte a hangjával a fontosabb eseményeket Dolinán. A tisztítás után hamarosan a Keresztély Gyula Városi Könyvtár ablakában lesz látható a harang, amelyet bárki megtekinthet.

 

Dolinapuszta történetével és a kápolna lerombolásával, melyet maga az egyház, pontosabban egy azóta már elhunyt plébános követett el, foglalkozik "A Szekszárdi- és Geresdi-dombság turistakalauza" is a 195. oldalon a KISLEXIKON fejezetben. Ennek szövegét az alábbiakban olvashatjuk.

 

Volt Dolina (Dolinapuszta): Palotabozsok és Bátaszék között, Tolna megyéhez tartozó területen volt található az egykori puszta, mely kb. 10-15 házból és majorsági épületekből állt. Eredetileg rác település volt, de a 18. században német lakók is érkeztek. A Dolina szó völgyet jelent. 1796-ban még csak 8 fő lakott a pusztán. Egykor itt rejtegették a szerb betyárok a távoli helyekről ellopott lovakat, majd eladták őket a szekszárdi és más vásárokon. A lakosság a mezőgazdaság mellett állattenyésztéssel, tejbegyűjtéssel is foglalkozott. A megművelt földek mellett nagy területű gyümölcsösöket hoztak létre. Egy kétszintes épületben működött a vendéglő (Elter-kocsma).

 

Téglaégető kemencével is rendelkezett a falu, melyhez szolgálati lakás is tartozott. A kevés lélekszám ellenére iskolát is létesítettek, és tanárt is tudtak foglalkoztatni. A kis településen kezdetben egy harangláb és egy kőkereszt állt. Emlékezetes esemény történt 1906-ban: az egyik házba villám vágott, ahol három embert, két kutyát és egy macskát csapott agyon, de az asztal alatt játszó 3 éves kislány épségben élte túl a tragédiát. A település fénykorát az 1930-as években élte, de ekkor is csak 71 fő lakott itt. 1936-ban építették fel a Krisztus Király-kápolnát, melyet dr. Hauser Imre plébános szentelt fel. A harangszó naponta háromszor szólított imára az itt élőket. Sokáig látható volt a település mellett egy sírdomb, melynek története az, hogy a szovjet előőrsök és a németek között 1944 őszén lefolyt kisebb ütközet halottait itt temették el egy közös sírban. 1970-ben még 40 fő élt a pusztán, de az évtized végére teljesen elnéptelenedett, a házakat lebontották.

 

A kápolna – bár harangja eltűnt – egészen 2000 nyaráig megmaradt. Többször rongálás érte, rossz állapotban ugyan, de stabilan állt. Már a felújítását tervezték somberekiek, palotabozsokiak és véméndiek, ám egyik pillanatról a másikra a kápolna eltűnt a föld színéről, ugyanis Herendi János bátaszéki plébános – érthetetlen módon – bontását rendelte el, mely Bátaszék város akkori vezetésének jóváhagyásával történt. Egyetlen pozitívum, hogy tégláit állítólag felhasználták a cikádori apátság romkertjének kialakításához. Ma már csak egy kiszáradóban lévő gesztenyefa és a ledöntött kőkereszt földön fekvő talapzata az utolsó hírmondója annak, hogy egykor itt egy kis virágzó település létezett. 

 

 

A kápolna még a település fénykorában

A kápolna az 1990-es 2000-es évek elején, ekkor már a puszta házai régen nem álltak

 

KEGYHELYLÁTOGATÁS ANDOCSON, FÜRDÉS IGALBAN

 

Március 22-én, az első igazán kellemes meleg tavaszi napon 20 fővel utaztunk Andocsra. A buszmegállóban már várt ránk egy hölgy, a plébánia munkatársa. Ez igazán kellemes meglepetés volt, mert ilyet talán csak én szoktam, hogy a kapuban/buszmegállóban várom az érkezőket. A templomban pedig már várt ránk Szalai Tamás plébános, akitől nagyon szép ismertetőt kaptunk a kegyhelyről, különösen a belső értékek, oltárok, festmények, szobrok történetéről. A 2021-ben bazilika rangot kapott kegytemplom megtekintése után az egykori Ferences kolostor épületében megtekintettük a Mária Múzeumot, melyben a szűzanya 382 db ruháját helyezték el. Legutóbb 2 hónapja bővült a gyűjtemény. Nagyböjt időszakában lila színű ruhába öltöztetik, ami az egyházban a gyász színe. Pünkösdkor pirosba öltöztetik, ünnepeken az arany, az ezüst és a fehér dominál. Látogatásunk azért is volt különleges, mert velünk volt dr. Lakatosné Novotny Sarolta is, aki 3 évvel ezelőtt egy szép fehér alapú zöld színű sárközi mintás ruhát varrt a kegyszobor számára, melyet postán küldött el a plébánia számára, de a helyszínen még nem látta. A múzeum és a kolostor megtekintése után a templom udvarán sétáltunk, és megnéztük a Szent-kutat is, mely sajnos jelenleg elég rossz állapotban van.

 

Az andocsi kegytemplom története

A kegytemplom (bazilika) barokk hajóhoz egy kis gótikus szentély csatlakozik, mely egy korábbi, középkori templom maradványa. A templomhoz barokk stíluselemeket felmutató, kolostor csatlakozik. A ferences szerzetesek 1720-ig az egykori missziós házban laktak, majd 1721-ben, hozzáláttak, hogy új, nagyobb rendházat építsenek. Ez a rendház is csupán néhány évig állott fenn, 1723-ban az épület leégett. Az ekkoriban már egyre ismertebb búcsújáró hely szerzetesei nem adták fel, hogy önálló rendházuk legyen. A tűzvész után két évvel tették le a ma is álló hatalmas épület alapjait. A ferences barátokban megérlelődött a gondolat: illő volna a csodatévő Szűz Mária szobrának helyt adó kis kápolnát is templommá bővíteni. Az 1739-ben megindult építkezést mintegy hat év múlva fejezték be. Ekkorra a kápolna régi gótikus, fából épült oltárát is lebontották és – Zichy Ádám jóvoltából – elkészítették a ma is látható díszes barokk oltárt és még egy mellékoltárral is gazdagította a templomot. A mellékoltár Páduai Szent Antal életének egy jelenetét mutatja be, és magában foglalja a Zichy-család címerét is. 1748-ra a pazar kivitelű főoltár mellett már hat mellékoltárral és egy remekmívű szószékkel gazdagodott az adakozó családok jóvoltából. Jankovich István 1747-ben Szent Anna, a Lengyel család a Jánosok oltárát építtette fel. A Lengyel családnak köszönheti a templom a szószéket és a bejáratnál álló domborművet is. 1748-ban elkészült az utolsó oltár is. Czindery Borbála állíttatta, Szent Borbála vértanú lefejezését ábrázolja. A sok adományért a ferences atyák is hálával viseltettek jótevőik iránt, hiszen az újjáépülő országban ekkor még ritkaságnak számított, hogy egy vidék nemesei ennyit áldozzanak egy templom felépítésére. Ezután megindult az adományok áradata. 1773-ra a ferences testvérek kolostorának már ezüst- és réztárgyak, alabástrom feszületek, pompás oltárterítők és sok egyéb érték volt a birtokában. A templom kegyura a veszprémi püspök volt, aki nagyobb gondot fordított a fenntartására, mint egy világi földesúr.

A kegyes adományok közül kiemelkedő az a pompás palást, melyet Széchenyi Katalin grófnő adományozott a Mária-szobornak. Ő volt az első, aki ruhát adományozott a kegyszobornak. Az azóta eltelt bő kétszázötven év során szokássá vált az andocsi Mária öltöztetése, illetve ruhával való megajándékozása. Volt, aki csodás megszabadulásáért, volt, aki gyógyulásáért adományozott palástot a szobornak.

Amikor 1520-ban a török csapatok felprédálták Kalocsa városát, szentségtelen kéz akarta érinteni Szűz Mária szobrát. A legenda egyik változata úgy szól: a Mária-kápolnát a törökök istállónak akarták használni, és lovaikat az oltárhoz kötötték.

Az andocsi hagyomány ezzel szemben úgy rögzült, hogy az istentelenséget nem a pogány törökök, hanem egy kalocsai kálvinista jobbágy követte volna el, azzal, hogy a hirtelen támadt égiháború elől ökreivel együtt a kápolnában keresett menedéket. Ekkor erősödött meg csak igazán az égzengés, mivel megharagudott az Isten, hogy a paraszt istállónak használja az ő anyja hajlékát. A kálvinista nem értette meg az ég figyelmeztetését, továbbra sem hagyta el a kápolna épületét. Ekkor az Úr két óriási angyalt küldött Kalocsára, akik az egész kápolnát az égbe emelték, és elröpítették. A kis épületet és benne a Mária-szobrot, angyali énekszóval kísérve, áthozták a Dunántúlra, és Somogyban kerestek számára új helyet. Úgy tartják, hogy Paksnál jöttek át a Dunán, majd a Tolna megyei Kél, Ozora és Simontornya irányából érkeztek meg Andocsra. Az angyalok elfáradtak a hosszú úton, meg-megálltak megpihenni egy-egy magaslaton. Ahol megállt a két angyal a Mária-kápolnával, ott a fák összeborultak, és gyökerükből forrás fakadt. Az angyalok utolsó pihenőhelye Andocstól keletre egy magaslaton volt. Innen pillantották meg a falu közepén azt a kis füves térséget, ahová súlyos terhükkel végre leereszkedtek. A hagyomány szerint a falu éjjeliőre látta a csodát, és hallotta az angyalok énekét is. Reggel megvizsgálták a kápolnát, és mivel nem találták az alapzatát, úgy ítélték meg: valóban isteni csoda történt. Az elkövetkező éjszakákon többször is Máriát, az angyalok királynőjét dicsőítő éneket hallottak, csodálatos fényáradat kíséretében zengeni a kápolna felől. Mária megjelent a patakban ruhát mosó asszonyoknak is, és jámborságra intve őket, így szólt: Imádkozzatok!

Nemsokára megtörtént az első csoda. Egy vak pásztorfiú, amikor a Szűzanyára emelte tekintetét, azonnal látni kezdett. Az andocsi határban megpihenő angyalok igencsak vizenyős területre akarták helyezni a kápolnát, de a monda szerint egy kis pásztorfiú odaszaladt hozzájuk, és figyelmeztette őket, hogy ott elsüllyedhet Mária háza. Ezután ő mutatta meg az angyaloknak a kápolna jelenlegi helyét. A XVIII. század első felének felfokozott vallási érzelemvilágában a Mária szobor-kultusza hamarosan messze földön ismertté vált és egyre több zarándok érkezett a faluba.

A XIX. század azonban nem kedvezett a búcsújárásnak, a népi vallásosság megnyilvánulásainak. Az 1870–1880-as évektől búcsúra inkább csak a kevésbé iskolázott falusi emberek, asszonyok, gyerekek jártak el. Ritkaságnak számított, hogy „komoly férfiember” feltűnt volna az andocsi búcsúban. Az első világháború és az azt követő évek súlyos történelmi eseményei kellettek ahhoz, hogy sokan újra az intenzívebb vallásgyakorlat felé forduljanak. Az 1900-as évek elején általában évi tíz-húsz búcsúnapot is tartottak Andocson. A búcsújárók régen sátrakban vagy a helyi fogadóban találtak szállást. Visszaemlékezők szerint sátraik ellepték a templom előtti térséget.

A templom alatt csörgedező Szent János-forrásnak csodatévő erőt tulajdonító hitükben a búcsúsok megmártóztak a forrás vizében, majd „szent vízzel” teli üvegekkel tértek haza. A kút melletti fűzfának ugyancsak csodatévő erőt tulajdonítottak. E hely arról volt nevezetes, hogy az ideérkező asszonyok hajtűiket szúrták a fa kérgébe, abban a hitben, hogy így fejfájásuk is a fakéregbe távozik.

A kalocsaiak számára az andocsi zarándoklat több volt egy kegyhely felkeresésénél. A városban számon tartották, és ma is számon tartják, hogy az andocsi Mária valójában „kalocsai Mária” volt egykor. A „sárréti zarándokok” ezért különös jogokkal rendelkeztek a kegyhelyen. Amint a kalocsaiak elérték a falu határát, az andocsiak már ott üdvözölték őket. Egy gyereket szalajtottak a templomig, hogy kongassák meg a kis kápolna úgynevezett kalocsai harangját.

Mikor a templomhoz értek, a szenteltvíztartótól a szoborig térden csúszva tették meg az utat, kifelé menet hátrálva távoztak. Privilégiumaik közé tartozott, hogy megérkezésükkor azonnal kalocsai ruhába öltöztették a kegyszobrot.

Az 1940-es években megfogyatkozott a búcsújárók száma. Előbb a háborús idők, később az ideológiai kényszer vetett gátat a népi vallásosság szinte minden megnyilvánulásának. Szerencsére az utóbbi években egyénileg újra egyre többen látogatnak el a bazilika rangot elnyert kegyhelyre. Viszonylag új résztvevői a zarándoklatoknak az elsősorban külföldi, főként lengyel és nyugat-európai fiatalok, akik között akadnak, aki kerékpárral keresik fel a kis külső-somogyi kegyhelyet. Ahogyan a tömeges zarándoklatok megszűntek, ugyanúgy a búcsúk legtöbb misztikus-csodás eleme is semmivé lett. A csodakút kultusza is eltűnt, senki sem énekli már a templomkertben az egykori kalocsai koldus által költött kuti éneket.

A kegyhely többször megélte már a vallási lelkesedés visszafogottabb korszakait, de 2021-ben bazilika rangra emelkedett, mely sok feladattal és elvárással jár. Remélhetőleg idővel sikerül rendbe hozni a kegyhely azon részeit, melyet a felújítások eddig még nem érintettek. Az andocsi Szűz Mária továbbra is meghallgatja minden hívét.

A kegyhelylátogatás után, Magyarország legkisebb városába, Igalba látogattunk, melynek lakossága csupán 1400 fő, de pl. 1949-ben érte el a csúcsot, ekkor 2467 lakója volt. 

 

Az igali fürdő története

A múlt század negyvenes éveiben kezdődtek az első fúrások a régi vásártér területén. A kezdeti feltételezésekkel ellentétben miszerint olaj van a térségben - 651 méter mélységből 81 fokos, azóta már kiemelkedő gyógyhatásáról híressé vált víz tört felszínre.  Igal fejlődését ez a feltárás ez alapozta meg.  1962. augusztus 20-án elsőként két medencét adtak át, ezeket három évvel később téliesítettek is, így a fürdő szolgáltatásait már egész évben igénybe lehetett venni. 1967-ben úszómedencét és három gyermekmedencét építettek, majd nyolc esztendővel később újabb medencével bővült az intézmény, amelynek területe időközben nagyobb lett, hiszen a tanács egy jelentős földterületet vásárolt a fürdőt övező domboldalban. Erre szükség is volt, hiszen gyakran több ezer vendég kereste a fel a fürdőt egy-egy forró nyári hétvégén. A létesítmény 2001 tavaszától gyógyfürdőként üzemel. 2003 Nyáron adták át az eddigi legnagyobb beruházásként megépült fedett fürdőt, ahol valamennyi egészségügyi szolgáltatást egy helyen élvezhetnek a vendégek.  Igal, Somogy megye első, Magyarország 26. minősített gyógyhelye lett. Igal, 2016. október 7-én kapta meg az ÁNTSZ OTH által kiállított gyógyhellyé minősítő határozatot, melynek köszönhetően a somogyi fürdőváros is csatlakozott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé. A fürdő vize alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, s a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába sorolják. Elképesztően magas, 10.358 mg/liter ásványi anyag tartalma miatt jelentős gyógyító hatással bír.