2023. december 27., szerda

1000 FŐNÉL IS TÖBBEN VETTEK RÉSZT A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYTEMPLOMÉRT BARÁTI KÖR PROGRAMJAIN 2023-BAN - A CSERDI - BODA NYUGAT-MECSEK KERÜLŐ TÚRA KÉPES BESZÁMOLÓJA

 

Bár karácsony előtt megtartottuk az évzáró túrát, volt még elmaradás az ősszel az eső miatt kihagyott túrákból, így a Nyugat-Mecsek kerülő túrasorozat Cserdi - Boda szakasza következett, mintegy zárótúraként. 41 fővel indultunk el Cserdi-Helesfa vasúti megállóhelytől. Ezzel elértük, sőt meg is haladtuk az 1000 főt, pontosabban 1004 fő túrázott, zarándokolt velünk az év során. 

Cserdit elhagyva a szőlőhegy után a keresztnél a salakos úton jutottunk le Cserdi egykori legelőjére, ahol korábban gémeskút is állt. Már az erdő sarkánál ma már csak a Bodai őrházat találjuk. Lakott erdészház volt egykor, de ma is használatban van. 

Sáros, dagonyás úton folytattuk utunkat a Bodai-erdőben. Sok kidőlt fát kerültünk, vagy bújtunk át alatta. Elértük a Botos-kút tisztását, de nem lehetett ráismerni a helyszínre. A forrás feletti fák teljesen letarolva, mind tövestől dőltek ki. Nagy gyertyánok feküdtek egymáson, a forrás megközelíthetetlenné vált. A hegyoldal több helyen megcsúszott a kifordult fák környezetében. Hatalmas szélvihar pusztíthatott itt. Nyáron ennek a látványnak még nyoma sem volt. Bízunk benne, hogy legalább a forráshoz vezető ösvényt megtisztítja majd az erdészet. Mi most annyit tudtunk tenni, hogy néhányan vállaltuk, hogy megközelítjük a forrást, amit először alig találtunk meg. Aztán észrevettem a felső zárókövét. Romba dőltnek hittem. Elkezdtük leemelni róla a faágakat, majd a legnagyobb rádőlt fát sikerült lelöknünk róla. A leveleket is kiszedve végül épségben találtuk a forrást. Megtisztítva töltöttünk is palackjainkba a finom forrásvízből. Kitűnő vizű iható erdei forrás. 

Visszatérve a többiekhez, akik a régi vadászház romjainál várakoztak, elmeséltem a forrásépítés 13 évvel ezelőtti történetét. Kis pihenés után elindultunk a völgyön, majd szerencsére utunk további szakasza már könnyebben járhatónak bizonyult. A vörös homokköves sziklák most kevésbé látszottak, a sok csapadék miatti hordalék betakarta, de a patak bővizűen csordogál a völgyben. Néhányan előresiettek, ők elérték a félegyes buszt. Mi kicsit kényelmesebb tempóval az egy órási busszal tértünk haza.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, s azt is, hogy sokan a túrák és programok többségén egész éven át részt vettek. Örülök, hogy a mozgósítás sikerrel járt, hogy mindenki "hozott még egy embert", s így nem kell azt mondanunk, "sokan vagyunk, de mégsem vagyunk elegen". Elegen voltunk, ahhoz, hogy meglegyen az 1000 fő, sőt még túl is teljesítettük. 

Jövőre folytatjuk, január 6-án az évnyitó túrával kezdünk a Keleti-Mecsekben Pécsváradról, a célpont pedig Óbánya.

Biki Endre Gábor, túravezető

***

Egy kis statisztika így az év végén: 

2022-ben 29 túra, összesen 703 fő részvételével. Átlag: 24 fő/túra.

2023-ban 37 túra, összesen 1004 fő részvételével. Átlag 27 fő/túra.












































NOVEMBERI NYÍLT TÚRÁK, PROGRAMOK

  A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör az alábbi túrákat hirdeti 2024. novemberére. Várjuk szeretettel az érdeklődőket.   November 6. sz...