Sorozatunk 9. részében Ófalu jelzetlen útjain barangoltunk dombokra fel és dombokra le. A táj (Csattogó-hegy, Fő-völgy) szépsége mindenkit elvarázsolt, noha a patakokban és a forrásban egy csepp víz sincs, s az erdő igen elgyötört, halódó állapotban van. Ófalu előtt kettévált csapatunk, a társaság egy része a rövidebb úton Ófaluba tért, így ők elérhették a 10.45-ös buszt és kb. 9 km-t gyalogoltak. Mi a Keller-pihenő érintésével egészen a Cigány-kútig mentünk, mindkét helyszínen az erdei asztaloknál, padoknál megpihentünk, majd mi is Ófaluba jutottunk vissza. A 12.57-es busszal utaztunk haza. A hosszabb távot választók kb. 13 km-t tettek meg.
Ófalu
Mecseknádasdtól 5 km-re keletre fekvő zsáktelepülés. Lakóinak száma: 328 fő (2025). Közúton a 6. sz. főútról Mecseknádasdnál leágazó bekötőúton érhető el. Ófalu nevét egy 1426 körüli oklevél említi először Ófalu néven, mely szerint a pécsi püspök birtokához tartozott. A török hódoltság alatt elnéptelenedett községbe az 1740–1750-es években érkeztek az első németajkú telepesek Hessen területéről. A települést az akkori birtokosa, a bonyhádi Perczel család népesítette újra. Az 1760-as években üvegkészítők települtek be. A lakosság az 1880-as évekig nagyrészt erdei munkákból élt, majd ezt követően szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztak. Az erdős környezetben fekvő Ófalu lakói körében a fő foglalkozások a fafeldolgozáshoz kötődtek (fafaragás, székkészítés). A 20. században esztergált vázú és gyékénykötésű székek készítésével váltak híressé. Az esztergályos mesterséget a Pausch család honosította meg a faluban. Napjainkban is a még élő leszármazottak folytatják a családi hagyományokat és jelenleg is székeket, tornácoszlopokat, fogasokat illetve virágtartókat készítenek. Mind a mai napig több faesztergályos és székes működik. A településen lakók az 1880-as években jutottak arra az elhatározásra, hogy saját templomot építenek. A templom 1904-ben készült el, Páduai Szent Antal tiszteletére szentelték fel. A környékbeli falvak lakói sokáig az itt élő ófalusiakat Heckentappernek („bokorugrónak”) nevezték, ugyanis a jó utak hiányában sokáig csak árkon-bokron jutottak ki gyönyörű völgyükből. Valószínűsíthető, hogy ennek köszönhetik az itt élők azt, hogy a II. világháború idejében megmenekültek a kitelepítések elől. 1989-ben tiltakozás bontakozott ki az ide tervezett atomhulladék-lerakó ellen (ami végül Bátaapátiban épült meg). A faluban a templom mellet látnivaló még a Német Nemzetiségi Tájház. Az épület az 1830-as években a Han család otthonaként épült, az istálló és a pajta az 1920-as években készült. Az 1979-ben megnyílt múzeum az idetelepült németség kultúráját őrzi. A tájházban állandó kiállítás látható „Faesztergályos és székes mesterség” címmel.
Cigány-kút
Erdősmecskétől északra, a Rabló-gödörben lévő erdészeti műút déli oldalán, a
patakmeder mellett, a Bukó-völgy keresztezésében található. Gránitból falazott
szépen kiépített forrás, az íves építménye egy "bástyát" formál
hasonlóan a Textiles-forráshoz. Kő lépcsőn lehet lejutni a forrásvízhez. 1975
körül építette ki a forrást az erdőgazdaság. A kifolyócső felett van a vörös
gránit névtábla, felette kutya fejre hasonlító kő van beépítve. A névtáblát
Biki Endre Gábor tervezte és Baumann Józseffel építették be a kőfalba. Alacsony
vízhozamokat mutat (0-2 liter/perc), és időszakosan van csak kifolyás. A forrás
közelében asztalok, padok és tűzrakóhely van. A forrás neve arra utal, hogy
régen a környékén putrikban cigányok laktak.
Keller-pihenő
A Mészkemence felé vezető erdészeti út mellett, a Fő-völgy kanyarulatánál (az egykori, lebontott Fő-völgyi vadászkunyhó helyén) található erdei pihenő esőházzal, asztallal, padokkal, tűzrakóval. A Pécsváradi Erdészet tragikusan elhunyt erdészéről nevezték el.
