2025. szeptember 24., szerda

ŐSZI TÚRATÁBOR - MÁRIAKÉMÉND, SZIGETVÁR, ERŐSMÁROK, MARÁZA, KÁTOLY ÉS NAGYHARSÁNY FELFEDEZÉSÉVEL

 

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör 2025. évi őszi túratábora Máriakéménd, Szigetvár, Szederkény, Kékesd, Erdősmárok, Maráza, Kátoly és Nagyharsány településeken megrendezett túrákkal és programokkal került megvalósításra, ahol egyes alkalmak nyitottak voltak, melyekre külsős résztvevők is bekapcsolódhattak. A tábort Biki Endre Gábor szervezte, mely Hartai Gizi túratársunk segítő munkájával valósult meg. Köszönet ezért neki.

 

SZIGETVÁR

 

A vár és a város története szorosan összekapcsolódik. 1391-ben említik a települést Zygeth néven, majd a XV. század első felében Szigethi Antimus Osvát uraság megkezdte a Kerektorony néven ismert kőtorony építését a mai északnyugati bástya helyén. A tornyot fallal vették körül, majd megmagasították, közben újabb épületek épültek a környéken. Miután a lakosság száma folyamatosan növekedett, az első szigeten kezdődött el a tényleges vár, a második szigeten pedig a város felépítése.

Az első szigetet 1449-ben castrum, azaz vár, a második szigetet 1463-ban oppidum (mezőváros) néven említik. Ekkor a terület a Garai család tulajdona volt. Török Bálintnak, a XVI. század első felének egyik leghíresebb-leghírhedtebb alakjának köszönhető az igazi erődrendszer kiépítése az 1530-as években, az árok- és csatornarendszer, a felvonóhidak megépítésével egyetemben.

A település a Magyar Királyság dél-nyugati területének központjává vált, gazdasági, közigazgatási, és kulturális téren is, hiszen 1542-ig itt élt Tinódi Lantos Sebestyén, és Istvánffy Pál, a híres humanista történetíró, Istvánffy Miklós apja is.

1541 nemcsak Buda és az ország, hanem Sziget számára is jelentős változásokat hozott, hiszen Török Bálint konstantinápolyi fogsága egyben azt is jelentette, hogy birtokai védtelenül maradtak. Felesége, Pemflinger Kata és kiskorú fiai nem tudtak szembeszállni a területekre igényt tartó nagyurakkal, igy többek között IV. Zrínyi Miklóssal szemben.

Zrínyi Miklós 1566-ban I. Szulejmán szultán hadaival szemben vette fel a harcot. 1556-tól folyamatosan erősítették Sziget védműveit, olasz építőmesterek is részt vettek a munkálatokban. Zrínyi 2500 katonájával egy hónapig állt ellen a mintegy 50.000 fő reguláris katonaságot felvonultató török ostromnak, majd a lángokban álló belső várból a megmaradt 300 fő Zrínyi Miklóssal az élen kirohant, és hősi halált halt. Az ostrom alatt a városrészek és a vár is szinte teljesen egészében elpusztult. Amikor a törökök elfoglalták a belső várat, egy váratlan robbanás több ezer embert ölt meg.

Maga I. Szulejmán szultán már nem érte meg a győzelmet, néhány órával korábban legyőzte a kor és a betegség, 72 éves korában meghalt. Szokollu Mohamed nagyvezír és környezete eltitkolták halálát, hogy megelőzzék a janicsárok lázadását, és sikeresen be tudják fejezni az ostromot.

A szultán testét elvitték ugyan, de belső szerveit a vezéri sátorban álló trónszéke alatt temették el. Ezen a helyen később a törökök türbét (síremléket) állítottak, mely köré hamarosan dzsámi, minaret, derviskolostor, katonai laktanya, és egy egész kis település épült.

A vár bevételét követően a hódítók azonnal megkezdték az újjáépítést. Ekkor alakult ki a vár mai formája, a védelmet tégla- és kőfalakkal erősítették. Megépült először Szulejmán szultán, majd Ali pasa dzsámija, a városban több dzsámi, minaret épült, és medresze (iskola) működött. Gazdag gyümölcsöskertek és rózsakertek váltották egymást, vezetékes ivóvízrendszert építettek ki, a főteret pedig sardiván (szökőkút) is díszítette.

Sziget a török hódoltság korában szandzsákközpontként, illetve rövid ideig vilajetként fontos közigazgatási szerepet is betöltött.

A 112 évig tartó török uralmat követően a hosszú ideig ellenséges gyűrűben kiéheztetett törökök harc nélkül, 1689. február 13-án az utolsó szigeti pasa, Hasszán vezetésével, elhagyták Szigetet. A várat újra Habsburg katonaság vette birtokba, a városba pedig új lakosság telepedett. Maradt néhány átkeresztelkedett török család, de bosnyák-horvátok, szerbek, németek és magyarok is szép számmal telepedtek le, újraindítva a város életét.

A várat tovább erősítették, ennek az időszaknak az építészeti emlékei közé sorolható a jelenlegi kapubejáró, a barokk óratorony, illetve a kazamatasor.  Ezt követően azonban a vár hadászati jelentősége rohamosan csökkent, 1789-ben már csak hadifoglyok őrzésére használták.

A Festetics család a mocsarat lecsapoltatta, és a települést gazdasági központtá tette. Az utolsó szigetvári földesúr gróf Andrássy Mihály Szulejmán szultán dzsámijának beolvasztásával alakított ki kastélyt.

Az 1960-as évek elején végeztek ásatásokat a várban. Először csak 2012-től, a 450. évfordulóra történő felkészülés keretében történt nagyobb mértékű szakszerű felújítás. Ennek köszönhetően a Zrínyi Emlékévre megújultak, statikailag biztonságossá váltak a falak, körbejárhatóvá vált a teljes várfal, új fogadóépület épült. 2016 óta Nemzeti Emlékhelyként fogadja a látogatókat.

 

SZIGETVÁRI GYÓGYFÜRDŐ

 

Szigetvár egyik legnagyobb vonzereje - történelmi múltja és épített kulturális öröksége mellett - a kiváló minőségű gyógyvíz. A város szívében egy kiemelkedően impozáns, szemet gyönyörködtető létesítmény a Szigetvári Gyógyfürdő, ahol az 50 évvel ezelőtt felszínre törő 62°C-os hévíz nyújt felejthetetlen kikapcsolódást. 

 

ERDŐSMÁROK

Erdősmárok (1950-ig Püspökmárok) Baranya vármegyében, a Mohácsi járásban. A Dunától nyugatra, a Geresdi-dombság déli lábainál fekszik, zsáktelepülés. Az Árpád-kori település Erdősmárok nevét 1261-ben említették először az oklevelek Mark néven. A 16. század közepén a pécsváradi apátsághoz tartozott.

 

MÁRIA-KÁPOLNA

Marázától délre, másfél kilométerre, az erdő szélén helyezkedik el. A Mária-kápolnát, illetve az előtte lévő forrást gyógyhelyként tartották számon korábban. Ehhez két legenda is fűződik. Az egyik szerint Mária megjelent egy juhász vak lányának álmában, aki a tanácsára megmosta szemét a forrásban, amely azután meg­gyógyult. Egy másik változat szerint egy, a közelben kapáló horvát asszony kétéves vak lánya belepancsolt a forrás vizébe, megdörzsölte a szemét, és ezután látni kezdett.

A gyógyforrás mögé először deszkából, majd amikor az leégett, az 1700-as években kőből emeltek kápolnát a lakosok. A környékbeliek évszázadokon át zarándokoltak ide, itták a gyógyvizet, szemüket, kezüket, lábukat megmosták vele, s üvegekben vitték haza. Hálából gyermekingeket raktak a kápolnai Mária-szobor lábához, mások gyógyulásuk után a mankójukat hagyták ott.

Az 1980-as évekre elhanyagolttá vált a hely, benőtte az erdő, a forrást ellepte az iszap, és bedőlt a kápolna teteje.

A sorsa 1996 nyarán fordult jobbá, amikor Jégl Péter volt marázai lakos, (2015-ben Langenau-ban elhunyt, Németország) azzal kereste meg Schenk Jánost, Maráza akkori polgármesterét, hogy egymillió forinttal szeretné támogatni a kápolna helyrehozatalát, hogy a régi időknek megfelelően ismét zarándokhely lehessen, mint ahogy az ő emlékeiben is él.

Megkezdődött a munka, először erdőtisztítással, így láthatóvá váltak a kápolna még álló falai, a forrást pedig egy öreg szilvafa elkorhadt tuskója mellett egy méterrel, a hordalék alatt találták meg. A kápolna felújítását az eredeti állapot visszaállítása szerint végezték, melyben nagy segítségére voltak az önkormányzatnak az idősek elbeszélései. Az épület ajtajának kazettáiba a legenda történetét faragták.

A zarándokhely megújulása a hagyományt is újraélesztette, azóta is nagyon szép erdei környezet várja az idelátogatókat. Minden évben Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án, délután kettőkor indul a körmenet a világháborús emlékműtől a kápolnáig, ahol szentmisét is tart a plébános. A Mária-forrást 2010-ben Biki Endre Gábor és segítői önkéntes munkával építették ki. Sajnos az utóbbi aszályos években nem folyik.

 

KÁTOLY

 

A XI. századtól a pécsváradi bencés apátság alapítólevelében olvashatunk említést a faluról, minden bizonnyal ószláv településként. Kátoly és környéke klasszikus bölcsője lett a magyar-szláv etnikum magyar néppé válásának. A pécsváradi alapítólevélben Kátoly templomos helyként van feltüntetve. A község nevét 1296-ban említik először. Az 1780-as időkig csak szláv családnevekkel találkozunk. A falu a középkorban délebbre helyezkedett el, a régi templom a mostani temető helyén állt. A jelenlegi Szent Katalin templom 1911-ben épült. Az utóbbi években sikerült összegyűjteni a helyi horvátok tárgyi és néprajzi örökségeit.

 

NAGYHARSÁNY


Nagy- és Kisharsányt, a Szársomlyó lábához települt falvakat, 1235-ben említik először, mint a Buda felé vezető út melletti településeket. 1247-ben a „hétfői vásárra vezető utat” nevezik meg. Harsány kereskedelmileg jelentős helyen volt, s így nem meglepetés, hogy az 1289- ben említett Mindenszentek egyházának papja, Domonkos 1332-ben 50 báni dénár pápai adót fizetett. Ez a summa viszonylag komoly településre és nagyobb templomra utal. Egy ily jelentős helyen már 1241 előtt is kellett templomnak, sőt önálló plébániának is lennie. Ez az 1289-ben Mindenszentek névvel illetett templom volt.

 

REFORMÁTUS TEMPLOM

 

A kutatás bebizonyította, hogy a mai épület nyugati felében egy keletelt szentélyű, nyugati tornyos templom „állt” a 13. században. Ebből a hosszfalak tekintélyes magasságú része megmaradt, a nyugati és keleti falait a régészeti kutatás tette ismertté. A falak nem voltak oly erősek (vastagok), hogy a boltozatot elbírták volna. Síkfödém fedte a hajót. A déli oldalon kiugró, timpanonnal fedett kapu állt, három résablak lehetett felette, de épen csak egy maradt meg. Az Árpád-kori részt csontfehér mészhabarccsal vakolták be.

A későgótikus, 15. századvégi bővítésben született a szentély, melyet idomtéglákból kialakított hálóboltozattal fedtek be. Három kőrácsos, mérműves ablak világítja meg és csúcsíves diadalívvel kapcsolódott az Árpád-kori részhez. A szentély hazai viszonylatban egyedülálló érdekessége a központjában emelkedő, idomtéglából falazott nyolcszögű pillér, melyre a későgótikus hálóboltozat maszkodik. A pillér és a falak hordozzák a boltozatot s a bordák ezidőben már gyakran díszítő jellegűek. A török hódoltság első évtizedeiben előbb az unitáriusoké, majd a reformátusoké, akik 1756-57 során egy-egy karzatot is emeltek. A középkori torony 1896-ban ledőlt, helyébe egy neogótikus épült négy év múlva s ebben a stílusban alakították át a teljes épületkülsőt. Leglátványosabban a déli bejárati előcsarnok mutatja a historizálást, stílusutánzást.

A templombelsőt a reformátusok többször is kifestették. Öt periódust sikerült a restaurátoroknak felmutatni. Ezekből a második, többek között a szentély középpillérén fedezhető fel, és a „B.B.A.D. 1582.” felirattal datálható. 1640 körüli a boltozati bordák festése, valamint a diadalíven látható virágos töredék. 1687 előtt készült az a legnagyobb mértékben és viszonylag összefüggő felületen megmaradt virágmintás ornamentika, amely a szentély déli falán fedezhető fel. Ezzel egykorúak lehetnek a latin nyelvű, de gótbetűs feliratokat hordozó táblák, míg az utolsó festés 1782-es és a reneszánsz ornamentikát idézi, illetve azt újította meg.

 

NAGYHARSÁNYI SZOBORPARK

A szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza. Ekkor fogalmazódott meg annak gondolata, hogy a Szársomlyó egykori kőbányájában szobrász alkotótelepet hozzanak létre. A következő évben a művészek a közeli Gyimóthy-villában állandó jellegű, nyári alkotótelepet létesítettek.

Az alapítólevélben foglaltak értelmében az alkotótelepen készült művekből minden művésznek egy-egy alkotást a szimpozion közgyűjteményének kell átadni. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját.

A kezdeti években hazai pályakezdő művészeket hívtak meg, majd később külföldi szobrászok is bekapcsolódtak az alkotó munkába, Norvégiától Olaszországig, az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig. Az alkotói műhely kitűnő helyszínévé vált a képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére.

Az itt megtalálható művek mentesek a szocialista művészetirányítási rendszer eszmeiségétől, kizárólagosan esztétikai, művészeti kérdésfeltevésekkel foglalkoznak, a korszak valóságos művészetének képét adva.

A környékből származó kőből, a lehető legtágabb műteremben, a szabad ég alatt készült művek szinte életre kelnek a szoborparkban, a felhagyott kőbánya igazi otthonává vált a műalkotásoknak. A szobrok hátterét észak és nyugat felől a felhagyott kőbánya felső jura kori mészkőrétegekből álló meredek fala adja, dél felől a végtelenbe nyúló Dráva-menti táj terül el. A műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott.

A Nagyharsányi Szoborparkot 2012 tavasza óta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működteti. 2020-ban új, a szoborparkot övező sziklafal peremén panoráma sétány létesült, mely lehetővé teszi a látogatók biztonságos és természetkímélő mozgását a bemutatóhelyen. A szikla peremén megépült Kikerics panoráma sétány a látogatók biztonságos mozgását teszi lehetővé, miközben megóvja a terület növényvilágát a taposási kártól, hiszen a látogatók végig a talaj szintje fölött vezetett, korlátokkal ellátott fém járófelületen haladnak. A sétány elején, valamint a szoborpark fölé merészen kinyúló felső kilátópontnál információs tablók nyújtanak lényegre törő ismeretanyagot a látogatóknak magáról az építményről, valamint az itt élő magyar kikericsről.


































































































































 


KOMLÓI BARANGOLÁS

  Útvonal: Komló, Tröszt - Arborétum - Szilvás - Cseresznyák - volt Zobák-akna - Gesztenyés - Pintó-tető - Mézes-tető - Zobákpuszta.  Táv: 8...