Dombó-vár
A vár első említése 1313-ból való, melyben a Kőszegi család tulajdonaként említik. A család azonban nem volt odaadó és hű szolgája a királynak, állandó lázadásaik következtében végül Károly Róbert elvette birtokaikat, köztük Gólyavárat is. Később 1326-ban a király a Csák nemzetségbeli Péternek és Istvánnak adta a birtokot Nyék várával együtt. Igaz ők cserébe kénytelenek voltak átadni Fejér, Veszprém és Komárom megyei birtokaikat, váraikat, sőt a tatai uradalmat is. Később Péter felvette a Dombó, Dombai családnevet. A család az idők folyamán jelentős helyet vívott ki magának a magyar politikában, történelemben.
1441-ben Dombai Frank is szerepet játszott Jagelló Ulászló király Magyarországra hozatásában. Hat évvel később fiai, Pál és László aláírták azt az oklevelet, melyben Hédervári Imre átadta Buda várát Hunyadi Jánosnak. Az idő előrehaladtával a család egyre rangosabb helyet foglalt el a királyi udvartartásban. Tisztségeik közé tartoztak a királyi kamarási, királyi lovászi, alispáni és a királyi tanácsosi címek.
Dombai Farkas és János másod unokatestvérek közösen birtokolták a Nyéki és a Dombói várat. Végül Farkas utód nélkül, János pedig, Werbőczy István lányával kötött házasságából egy lány utóddal halt meg. A lány törvényes gyámja a nagyapja volt, így került a Werbőczy család kezelésébe a Dombói vár 1535 körül. 1538-ban Török Bálint kezébe került a birtok, de miután három évvel később török fogságba került, Werbőczy Imre foglalta el, aki a török elleni hadjáratokban jeleskedett. Ez azonban csak rövid időre szólt, ugyanis 1543-ban a törökök elfoglalták egész Tolna megyét, közte a Dombói birtokokat is.
A várat 1686-ban szabadították fel. A vár meglepően jó állapotban vészelte át a 143 éves török uralmat. 1691-ben Esterházy Pál vette meg a birtokot. Eleinte kisebb őrséget tartott a várban, de a törökök távozásával a vár jelentősége csökkent, így a család nem fordított rá különösebb figyelmet. A Habsburg vezetés 1699-ben hozott rendelete értelmében végül 1702-ben a várat szinte teljesen lerombolták, köveit elhordták.
A vár történetéhez tartozik, hogy 1535-ben Tinódi Lantos Sebestyén sebesülését kúrálva itt írta meg első fennmaradt művét, Jázon és Médeia címmel. Jelenleg a vár ásatási terület, melyen Berta Adrián régész folytat kutatásokat.
A vár eredetileg szabálytalan alaprajzú volt. Az 1520-as években Dombai Farkas és János alakíttatták át a várat szabályos négyszög alaprajzúvá. A nyugati oldal közepén hatalmas lakótorony emelkedett, az északi és a déli oldalon pedig alápincézett lakóépületek álltak. A várat vizesárok vette körül, melynek nyomai még ma is fellelhetőek. Az árok híd vezetett át a vár mellett elterülő kis településhez, melyet sáncok és palánkok védtek. Jelenleg az árkok és sáncok vonalai, valamint két falmaradvány látható az egykori várból. A 8 m magas várfalmaradvány vélhetően az északkeleti sarok maradványa.
Nepomuki Szent János szobra
A mai Nepomuki Szent János szobor helyén állt. Erről a Histora Domus ad tanúbizonyságot. Az abban leírtak szerint 1783-ban épült, Dombó Pál 1702-ben felrobbantott várának tégláiból. A kápolnában védőszentjének Nepomuki Szent Jánosnak fából faragott képe (szobra) állt. Az 1800-as évek végén falai repedeztek, megújítására nem került sor. A századfordulóra eltűnt a föld színéről. 1906-ban helyére egy Nepomuki Szent János szobrot állítottak, ez látható ma is. Közelében 2021-ben a horvát kisebbség egy új keresztet is állíttatott.
Garai feszület
Állítatta Garai János szerencsés megmenekülése emlékére 1870 körül. A Garai házhoz tartozó földjén lovaival dolgozott János bácsi, amikor villám csapott pontosan a lovak lába elé. Hálából, hogy az egypár lova megmaradt, fogadalmat tett, hogy ahová a villám csapott keresztet állíttat. Nem volt gazdag család, de elhatározása mellett kitartott.
Bildstock
A katolikus svábok útjelzője, ima és szakrális emlékhelye is lehetett, vagy határjelző funkciót láthattak el. Jellemzően bel- és külterület, illetve a dűlők határán álltak. A „Képkő” hasonlatos az általánosan elterjedt út menti keresztekhez, de ezek kisebb méretűek és inkább szentképtartó jellegűek.
Szent Anna-kápolna
A hagyomány szerint ennél a forrásnál a helybéli csősz Szent Annát látta, aki a kislányát, Szűz Máriát mosdatta a vízben. A csősznek azt mondta, hogy építsenek tiszteletére kápolnát, és ünnepnapján jöjjenek oda imádkozni, lemosni a bűnök által Szűz Máriára kent szennyet. A hír hamar elterjedt a környéken. Előbb csak egy kis kápolnafülke épült meg a forrásnál, ahová Szent Anna ünnepén mentek a környéken lakó hívek imádkozni. Kedvelt búcsújáró hely lett, ezért 1870-ben építettek egy nagyobb kápolnát, és attól kezdve már mise is volt a búcsú ünnepén. Ez a kápolna is hamar kicsinek bizonyult, így 1912-ben bővítették, tornyot is építettek, és a fa haranglábról a toronyba került a kis harang is. Szent Anna búcsújára sokan jönnek a környező településekről, néha az ország távolabbi részéről is felkeresi egy-egy zarándokcsoport. A kápolna előtti úton vezet a P sávjelzésű turistaútvonal. A téglából épített boltíves forrás medencéje nyitott, belőle a víz egy kifolyócsövön át távozik. Az építmény tetején kereszt, homlokzatán a felirat: „Szent Anna könyörögj érettünk.” A közelmúltig vasárnaponként rendszeresen miséztek a kápolnában. Sajnos a paphiány miatt ma már csak évente egyszer van itt szentmise.
Nyergesi-parkerdő
Nyerges néven a középkorban falu létezett itt a völgyben. Szent Margit tiszteletére szentelt templomát először 1304-ben említik annak kapcsán, hogy plébánosa jelen volt egy végrendelkezésnél, amelyről beszámolt a pécsi káptalan előtt. 1416-ban plébánosa, Péter fia Bereck a szekszárdi egyház kormányzójának, Frigyes augsburgi érseknek volt a káplánja; őt annak kapcsán említik, hogy Berecket, testvérét és rokonait Saul nevű ősüknek a szekszárdi egyház Fejér megyei Szatmár és Bátya nevű birtokain levő örökös részeibe iktatták. 1437-ben ismét említik a nyergesi Szent Margit plébániatemplomot. Az 1542. évi rovásadó-összeíráskor a vásárosdombói váruradalomhoz tartozó Nyerges falu papja jövedelme után 65 dénárt adózott. A 18. század elején romos temploma még állt. A parkerdő kialakítását 1976-ban kezdték meg 67 hektáron. A megművelt mezőgazdasági területek közül szigetszerűen emelkedik ki a viszonylag nagy kiterjedésű, idős, természetközeli állapotú dombvidéki gyertyános-kocsányos tölgyes. Az 1980-as években erdei sportpálya és a Magyar- Szovjet Barátsági Pihenőpark lett kialakítva az erdei ösvények mentén. Parkőr is volt, aki vigyázott a területre, az illegális tűzgyújtásra és fürdőzésre különösen. A rendszerváltással vége lett ennek az állapotnak. Megszűnt a nagyvállalatok sorra, az orosz laktanya kiürült, eltűnt a parkőr és az erdei tornapálya. A tó mai medre régen legelő volt, középen átszelte a patak. A Mózes család tehenei, és birkái legeltek ott utoljára. A két hektáros tavat, a Nyerges-patak vizéből duzzasztották fel.
