Tüskésrét Pécs egyik déli városrésze a Siklósi út, a pécsi köztemető, a Tüskésréti út, a hőerőmű és a Kanizsai Dorottya út közé beékelődött zöldterületen. Legfőbb látványossága a területén található Tüskésréti-tó.
A terület a hőerőmű 50 év alatt mintegy 30 millió tonna zagy került lerakásra. A zagytározót az erőmű 2005-ös profilváltása után előbb a porzás megakadályozására 10 centiméteres, majd a 2013-2014-es rekultiváció során az előírt 1 méteres talajtakaróval borították be.
A városrész területén tavat hoztak létre azon a területen, ahonnan földet termeltek ki rekultivációs célokra. Ma a Tüskésrét páratlan növény- és élővilággal rendelkezik és fekvése is kitűnő, hiszen korábban a Duna–Dráva Nemzeti Parkkal közösen létrehozott természeti tanösvény kilátójából gyönyörű panoráma tárul szemünk elé. A tanösvényt iskolások és egyéni látogatók nagy számban keresik fel.
BALOKÁNY-LIGET
Balokány városrész Pécs déli részén található, a Siklósi út, a Felsővámház utca, Basamalom és a Tüskésréti út között. A városrész, melynek neve talán török eredetű ( „Balu hanja”, „Báli hanja”, esetleg „Balikhane” – azaz Balu majorja, Báli kereskedőszállása, illetve „halas, mocsaras hely”) saját ligettel és tóval büszkélkedhet, jóllehet ezek felújítás alatt állnak. A városrész északi része lendületes átalakulásban van, hiszen a Pécs2010 Kulturális Főváros projekt két jelentős beruházása is a közvetlen közelben történt. A Zsolnay Vilmos utcától délre eső részen épül, egymáshoz közel a Pécsi konferencia- és koncertközpont és a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont.
Először 1746-ban említik, amikor Gregorics Márton pécsi kereskedő felajánlja, hogy a mocsaras területet szabad használat fejében kitisztítja és rétté alakítja. A későbbi évtizedekben a területen kialakított tó közelében még agyagot bányásznak. Az agyagkitermelés következtében ezeken a helyeken egyre több forrás fakadt, amelyek a tó vizét duzzasztották. A tavat egy későbbi irat „Balokanya-Fischteich”-ként említi.
A tó tervszerű városi használata, rendbetétele a 19. században kezdődött. A tavat kimélyítették, közepén szigetet alakítottak ki, kijelölték a mosásra, fürdésre, lóúsztatásra szolgáló helyeket. 1838-ban Vitéz Ferencz szűrszabómester vette bérbe a tavat, egy részén fürdőt alakított, úszómestert alkalmazott, a tó közepén álló szigeten – „in der Poliger Insel” – egy épületet emeltetett, amelyben táncterem, biliárdszoba és borkimérés volt.
1858-ban nagy változások történtek. Új bérlője, az izraelita hitközség egyik legbefolyásosabb tagja, Engel Adolf nagyvállalkozó úszófürdőt és kabinfürdőket létesített. „A város általános igénye egy hidegvizű fürdőintézet és úszóiskola létesítésére arra az elhatározásra késztetett a magas hatóságok jóváhagyása esetén, hogy a budai külvárosban fekvő Balukanai tavon ilyen intézetet létesítsek” – áll a beadott tervek német nyelvű magyarázatában. Friedrich Ludwig Jahn németországi testnevelő mozgalmától inspirálva intézményében az úszásoktatásnak is fontos szerepet szánt. Hamarosan megnyílik az „Albert Fő- Herczegről nevezett Pécsi Uszoda és Testgyakorló Intézet”, amelynek programját már1859-ben kétnyelvű kiadvány ismerteti.
A tó használatával azonban gondok is voltak, ahogy 1870-ben Janetsek György, a szigeten álló kocsma új bérlője, a városhoz intézett német nyelvű kérvényéből kiderül: (a város) „szigorúan tiltsa meg a nyersbőrök mosását a tóban és az elhullott állatok bedobását.” Nyáron, amikor keresethez juthatna, olyan bűz van, hogy minden levegővétel egészségtelen, „…és csónakázni sem fognak a tavon, pedig az fő bevételeim közé számít.” A következő nagy változást a Duna-Gőzhajózási Társaság pécs-barcsi vasútvonalának megépítése hozta, amellyel a Balokány-tavat is kettévágták. 1886-ban a régi, fából készült uszoda helyére újabb, már téglából, cementből épített fürdő került. Parkosították a fürdő és a tó környékét, sétányokat építettek, díszbokrokat ültettek.
A legújabb fürdő 1933-ban készült el, amely egészen az 1980-as évek végéig a város kedvelt strandja volt. Azóta az uszoda és a tó környéke is elhanyagolt, de 2011-től az Összefogás a Balokány-ligetért kezdeményezés keretében évről-évre megújul.