Szenna egy festői szépségű völgyben, a Deregényi-patak mentén, erdők ölelésében fekszik. A falu területének jelentős része a Zselici Tájvédelmi Körzethez tartozik, amelynek 70%-át erdők borítják. A környék gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik: őshonos fafajok, mint az ezüst hárs, bükk, gyertyán, kocsánytalan tölgy, cser, éger és kőris találhatók meg itt, valamint számos gyógynövény és védett virág is honos. Sok évszázada már, hogy a szennaiak elődei letelepedtek a Deregényi-patak völgyében. A falu nevét először 1252-ben említik egy okiratban, amely a szentbenedeki monostor alapításáról szól. Régészeti leletek szerint azonban már a 11–12. században királyi udvarház állt ezen a helyen, így Szenna története akár ezer évre is visszanyúlhat. A falu lakóinak egy része valószínűleg a királyi kanászok utódja, illetve azoké a szlávoké, akiket a pannonhalmi apátság telepített ide a 13. században. Szenna nevét az évszázadok során többféleképpen írták le – például Zana vagy Zenna formában 1443-ban –, és akkoriban még a kaposvári várhoz tartozott. 1500-ban Szenna Corvin János, Mátyás király törvénytelen fiának birtokába került II. Ulászló király jóvoltából. Később több nemesi család is birtokolta, például a Méreyek és a Koroknayak. 1715-től egészen a második világháború végéig az Eszterházy család tulajdonában volt a hozzá tartozó erdőkkel és szántóföldekkel együtt. Egy korabeli összeírás szerint akkoriban 18 háztartás élt a településen.
Az építészetben a "talpas ház" volt a jellemző: a ledöngölt földre talpgerendák kerültek, ezekre jött a függőleges váz, majd a koszorúgerenda és a tető. A falakat sárral tapasztották be. Érdekesség, hogy ezek a házak mozgathatók voltak – ha kellett, a gerendákon akár máshová is el lehetett vontatni őket. Ilyen módszerrel épült például Zóka Peti Lidi néni háza is.
A falu szívében különleges élményt kínál a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, vagy ahogy sokan ismerik: a szennai skanzen. A múzeum megőrizte és bemutatja a térség legszebb paraszti építészeti emlékeit: a talpas-favázas házakat, a gazdasági épületeket és a korhű berendezési tárgyakat. A skanzen létrehozásának gondolata az 1960-as évek végén fogalmazódott meg és az első házakat a hetvenes évek közepétől kezdték átköltöztetni: először Rinyakovácsi, majd Kisbajom, Csököly, Nagykorpád és Somogyszob következett. A múzeum területe több mint másfél hektár, így bőven van tér a különféle épületek és kiállítások számára. A skanzen közepén emelkedik a falu ékköve, az 1785-ben épült református templom, amely Somogy megye egyik legszebb műemléke. A népi barokk stílusban készült épület különlegessége a festett kazettás mennyezet, valamint a gazdagon díszített karzatok és padok, melyeken a reneszánsz kori, főként tulipános motívumok elevenednek meg. A templom berendezését Nagyváthy János asztalosmester készítette, a mennyezet restaurálását pedig Z. Soós István festőművész végezte el a Műemlék Országos Bizottság megbízásából 1948-ban. A torony és a tető az 1920-as években, majd újabb restaurálás során 1968-tól újult meg. A templom közelében található a falu egykori református lelkészlakása, egy barokk stílusú épület a 19. század elejéről. A falumúzeum délnyugati részén 2000-ben épült egy nagy gépszín, ahol az aratáshoz és földműveléshez használt régi mezőgazdasági gépeket állították ki. A gyűjteményhez több pince, présház és egy református temető is tartozik, ahol a sírjelek hiteles másolatok alapján készültek el. A szennai skanzen nem csupán múzeum, hanem élő történelem: hagyományőrző rendezvényei révén a látogatók belecsöppenhetnek a régi falusi élet mindennapjaiba, és testközelből élhetik át a múlt varázsát.
Szennán halad keresztül a „Vadvirág Út” elnevezésű különleges szoborcsoport, amely tölgyfából készült alkotásaival a Zselicben honos lágyszárú növények közül tizenkét fajt örökít meg. Az út Kaposvárról indul és Kaposszerdahelyen, Szennán, Patcán, valamint Zselickisfaludon át vezet a Zselici Tájvédelmi Körzetbe. Jelképesen összeköti a civilizációt a természettel, miközben gyönyörű, kétméteres faszobrokkal díszíti a tájat. Ezeket az egyedi műveket Horváth-Béres János faszobrász készítette a millenniumi ünnepségek alkalmából.
