Végre valamelyest lehűlt a levegő. Reggel és délelőtt így 20-26 fokban túrázhattunk. Sajnos a hidegfront esőt térségünkre nem igen hozott, az erdőt olyan rettenetes aszály sújtja, hogy a hársakon a levelek 50%-a besárgult, és olyan lombhullást tapasztalni, mint szeptemberben. Az évek óta súlyosan halmozódó szárazságot most már nagyon rosszul viselik a fák a növények és az állatok. Még a csalán és a köztudottan szárazságtűrő csipkebogyó bokrok is besárgultak, fonnyadnak. Tenni, sajnos ez ellen nem sokat tudunk, itt már az egyéni környezet-tudatosság réges-régen kevés, globálisan a világ és az országok irányítói pedig nem sokat tesznek a helyzet javításáért. No, de nézzük a látottakat.
Máriaszéplaki templomrom (Ó templom)
A templom eredetéről különbözőképpen vélekedtek a történészek, kutatók. Sokan itt vélték megtalálni a Czikádori Apátságot, de bebizonyosodott, hogy a Johannita lovagrendé volt.
II. Géza király 1147-ben Esztergomba telepítette a Johannitákat. Feladatuk a betegápolás volt, de jól bántak a karddal is. Tevékenységük révén hamar megkedvelték őket. így 40 éven belül már 6 filiálét mondhatnak magukénak. 100 évvel később, 1280-ban a királyné kincstárnoka, Mays végrendeletében a „Nyulak szigete” kolostorára hagyja birtokait, köztük Széplakot és Cikót.
1729-ben Domsics Mátyás a „Canonica visitatio”-ban írja: „Az 1721-i Visita a következőket jegyzi fel. Hidas után, Grábóc felé Széplak elhagyott helyén volt valamikor egy téglából épült templom, amelynek hajóját a törökök lerombolták. A szentély az idők és viharok viszontagságainak kitéve épségben fennáll mennyezetével együtt. Két, kőből kifaragott ablaka még ma is sértetlen. A déli részről kövekből épült torony áll, mely az idők folyamán félig leomlott. Ehhez közel, tíz lépésnyire van a halottak kápolnája, vagy régi ossarium, meglehetősen leromlott állapotban.” (Brüsztle Josef plébános, 1876.)
A templom egy fő- és két oldalhajóból állt. A főhajó hossza 17,6 m, szélessége 7,6 m. Két tornya négyzet alapú, 3,85 m-es oldalakkal. Az alapok terméskőből, maga a templom téglából épült, vésett, faragott oszlopokkal, a párkányzat dupla soros tégla-fogazattal díszített.
A templom bejárata az északi oldalon volt, az apszis keleten. A két oldalhajó közül az északi csak félig volt kiépítve, 7,83 x 3 m. A szentély méretei: 4,57 x 4,96 m. Román stílusú épület.
A faragott, vésett kövek és oszlopfők jáki temploméhoz hasonlók, de olyant is találtak, amelyek szinte megegyeznek a Pécsi Bazilika „népi oltárának” faragott motívumaival. A 6 darab Békefi által leírt kőlelet nem maradt meg, 1986-ban talált még egyet Pap Éva, ami a megyei múzeumban látható.
A két torony nem a ciszterciek építkezés módjára vall. A ciszterciek egytornyú templomokat építettek és mindig egybe építették a templomot és a kolostort. Mivel kolostor alapokat nem találtak az ásatások folyamán, így Békefi számára világossá vált, hogy nem a Czikádori Apátság ciszterci templomát, hanem a széplaki plébániatemplom alapjait tárták fel. Az apátságot a templommal és kórházzal a törökök rombolták le. Maradt a mai templomrom, amely dacol a viharokkal és az emberek rombolási ösztönével.
A II. Géza korabeli román stílusú, kéttornyos, háromhajós templom romjai ma is láthatók. Ma a környék német nemzetiségének búcsújáró helye. A templomrom megjelenik Vörösmarty Mihály Széplak című versében „a széplaki bús rom”-ként emlegeti (1828) és Illyés Gyula Kora tavasz című regényében (1941) is. Cikó határában, a Dombóvár-bátaszéki vasútvonal mellett messziről szemünkbe tűnik egy régi rom, ez az „Ó-templom”. Az egész környéken, a „Schwäbische Türkei”-ban (Tolna-Baranya-Somogy) ismert búcsújáró hely volt a 18-20. században.
Miért volt olyan közkedvelt az Ó-templom romja? A török dúlás után az elnéptelenedett Völgységbe német telepeseket hívtak a földesurak. Nagy reményekkel érkeztek, hiszen a kánaánt ígérték nekik. Ehelyett mit találtak itt? Erdőt, elmocsarasodott réteket, puszta, sivár földeket. Ezeket kellett termővé varázsolniuk. A szokatlan klíma, nehéz munka és alultápláltság következtében sokan megbetegedtek. Csak a Jóistenben bízhattak. Templomuk még nem volt. Hol panaszolták volna el nyomorúságukat?! Az Ó-templomhoz zarándokoltak, hogy Isten és a Szűzanya segítségét kérjék. Gyógyulásuk után idejöttek hálát adni.
1946-ig, a kitelepítésig igen élénk vallási élet folyt itt. Nagyboldogasszony napján, Kisboldogasszonykor valamint több Mária ünnepen gyönyörűen feldíszített szabadtéri oltárnál hallgatták a hívek az Ó-templomban a szentmisét. Templomi zászlókkal, zenekari kísérettel énekelve, imádkozva vonult a körmenet az Ó-templomhoz. Tolna, Baranya legtávolabbi csücskéből is gyalog jöttek a zarándokok. A falu népe szívesen fogadta be őket éjszakai szállásra. Sok szép Mária éneket tanultak egymástól. Máriához nem csak a nagy ünnepeken, hanem tavasztól őszig hétvégeken is ellátogattak. A családi tragédiák vagy örömteli események is elvezették őket az Ó-templomhoz. így történt ez akkor is, amikor szeretteik hazatértek Oroszországból, a „málenkij robot”-ból. Első útjuk a templomba, utána az Ó-templomhoz vezetett.
Valamikor a hívek háláját kifejező táblácskák százai borították a szentély falait. Még néhány évtizeddel ezelőtt is naiv festmények mutatták az akkori népbetegségben, a tüdőbajban szenvedők képeit. A mankókat is iderakták a gyógyultak. Imakönyvek százait halmozták fel itt, tele értékes, régi családi feljegyzésekkel. Sajnos, ma már ezekből a tárgyakból semmi nem található itt.
Berekaljapuszta
Története hasonlít sok dél-dunántúli faluéhoz. A török időkben elnéptelenedett, majd a 18. század elején megjelentek a német telepesek, akik felvirágoztatták. 1946 nyarán, egy éjjel, pár óra leforgása alatt a teljes német ajkú lakosságot (13 családot) kitelepítették. Ekkor még a faluban 12 lakóház, 6 istálló és pince, 1 emeletes borház, valamint 5 kút, 1 közkút, állatállomány és harangláb is volt. Állami tulajdonba került a falu szélső, legnagyobb háza, a volt püspöki erdészház, amely a pécsváradi állami erdőgazdaság szolgálati lakásaként és irodájaként működött 1971-ig. 2018-ig ebben a házban élt, és ma is rendszeresen kijár ide Pap Éva, az utolsó berekaljai lakos, aki könyvet is írt Berekaljáról, illetve a környék gyógynövényeiről. Évtizedek óta mindent lejegyzetel, fotóz, rendben tartja környezetét, szemetet szed vagy szállíttat el, és ha kell, útbaigazítja az arra tévedő turistákat.
Eszterpusztai templomrom
A templomromról 1776-ból származik az elsőadat: a Perczel-család birtokait ábrázoló kéziratostérkép romként tünteti fel.
A középkori Eszter vagy Ösztör falu történetéről alig tudunk valamit, középkori oklevél nem maradt fenn róla, csak a hódoltság elején tűnik fel a pécsi püspök birtokaként, egy Cikótól Nádasdon át Szászvárig húzódó birtoktestrészeként. 1559-ben 4, 1561-ben és 1564-ben 2 porta fizetett adót. A váci püspökség 1586-os és1591-es urbáriuma szerint a püspökség birtoka volt, de gyakorlatilag a kanizsai várnak adóztak, ahonnan sok jogtalanság érte őket. Egy 1618-as birtokjegyzék szerint már a bátai apátsághoz tartozott a falu, rác lakosaival. A 18. század elején a falut nem telepítették újra. A középkori falu bizonyára a romtól délre, a patakkal párhuzamosan húzódhatott. A helybeliek többször találtak edénydarabokat és csontvázmaradványokat.
Eszter falu templomából napjainkra csak a törtkőből épített, négyzetes alaprajzú, nagyjából 2,5×2,5 méteres belvilágú templomtorony maradt fenn, északnyugati és délnyugati sarkán haránt irányú, rövid, töredékes támpillérekkel, keleti oldalán pedig a hajó nyugati végfalának csekély csatlakozásaival. A torony – amelynek nyugati falán egy résablak, felette pedig egy rézsűs kávájú ablak nyílik – háromszintes volt.
Ófalu
Nevét először a 1426-ban említik az oklevelekben. A török hódoltság idején az elpusztult települések közt tartották számon. A 18. században a Perczel család népesítette újra a települést, Hessenből (Fuldai apátság területéről) német ajkú lakossággal. Az 1760-as években üvegkészítők települtek be. A lakosság az 1880-as évekig nagyrészt erdei munkákból élt, majd ezt követően szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a településnek 800 lakosa volt, ebből 53 magyar és 747 német.
A 20. században esztergált vázú és gyékénykötésű székek készítésével váltak híressé. 1904-ben Szent Antal tiszteletére templomot emeltek. A környékbeli falvak lakói sokáig az itt élő ófalusiakat Heckentappernek (bokorugrónak) nevezték, ugyanis a jó utak hiányában sokáig csak árkon-bokron jutottak ki gyönyörű völgyükből. Ennek köszönhetik az itt élők azt, hogy a II. világháború idejében megmenekültek a kitelepítések elől.
