Ezúttal 16-an vágtunk neki a szép tavaszi erdőnek Mőcsénytől Szálkáig, mely túra a Geresdi- és Szekszárdi-dombság kerülő túrasorozat 4. tagja volt. Immár Baranyából Tolna vármegyébe léptünk át, s innentől őszig ebben a vármegyében lesznek a túrák, majd év végén visszatérünk Baranyába. Mőcsényt elhagyva löszpartok mentén a Szálkára vezető műútra tértünk. Egy a tóhoz levezető meredek ösvénynél csapatunk megtorpant. Hatan lejöttek, a többiek nem vállalták a leereszkedést, noha csak kb. 20 m volt ilyen. Ők úgy döntöttek a műút felől közelítik meg Szálkát. Így csak 6-an jártuk végig egyben a kijelölt tóparti erdei utunkat, de mint kiderült a többiek is erre jöttek, mert találtak pár száz méterrel arrébb egy olyan ösvényt (utat), ami a tó gátjához vezet. Itt megjegyezzük, hogy sajnálatos módon újabban a tó sarkánál a magánbirtok és kerítés ellehetetleníti a tó megközelítését a Mőcsény - Szálkai műútról. Egy kis figyelmesség kellett volna, hogy egy keskeny sáv kimaradjon a bekerített részből.
Szálkán már újra együtt volt a csapat. Voltak, akik a helyi étteremben megebédeltek, mi páran megnéztük a templomot és két szép utcát is végigjártunk, ahol szép szálláshelyek és panziók sorakoznak. Szerencsére a korábbi busszal és jó szekszárdi átszállási lehetőséggel fél háromra visszaértünk Pécsre. Egy kis összefoglalót is készítettem a településekről és a tóról.
Mőcsény
A Bonyhádot Bátaszékkel összekötő út mellett fekvő település elérhető az 56-os út Bátaszék feletti szakaszáról is. Vasútállomása is van, a Dombóvár - Bátaszék - Baja vonalon juthatunk el ide. Német ajkú lakosai valamikor híres szarvasmarha-tenyésztők voltak, olyan szép bikaistállót építettek, hogy a környékbeliek mőcsényi gimnáziumnak csúfolták. Lakóinak száma 1910-ben érte el a csúcsot 1165 fővel. A kitelepítések után a 20. század második felében a település hanyatlásnak indult. Ma már alig több, mint 300 lakója van.
Szálkai-tavak
A Lajvér-patak völgyének elzárásával 1978-79-ben épült meg a Szálkai-víztározó 57 ha felülettel és annak szerves részét képező Szálkai iszapoló-tó 7,5 ha felülettel. Ezek a völgyzáró-gátas víztestek Szálka legnagyobb vonzerejévé váltak az eltelt időszak alatt. Szálkai-víztározó kiváló választás néhány napos horgászatra és rövidebb, hosszabb családi kiruccanásra, üdülésre is egyaránt, az év minden szakában. A nyári szezonban a strand, fürdési, csónakázási és más kikapcsolódási lehetőségek színtere. A horgászvizek déli oldalán vezet az országos kéktúra útvonala.
Szálka
A település a honfoglalás idején jött létre, évszázadokon át apró falu volt. 1015-ben említették először az ismert forrásokban, Zaka néven. Az 1300-as évek elején már temploma is volt. Az 1565-ös török adójegyzék szerint két részből állt a település: Wég-Szakán 10, Felső-Szakán 5 ház állt. A török időkben a falu elnéptelenedett, később rácok telepedtek le benne. 1690-ben Kis- és Nagy-Szálka néven említik a településeket, előbbiben 12, utóbbiban 15 ház állt. 1776-ban jelentek meg az első német telepesek, nyolc család. Innentől a falu lakossága többségében német volt egészen 1945-ig.
Az 1910-es helységnévrendezésig vegyesen Szakának és Szálkának is hívták a települést, ekkortól hivatalosan is Szálka a neve. A népesség a csúcsát 1930-ban érte el 1375 fővel. 1946-ban a német lakosság nagy részét kitelepítették Németországba, helyükre magyarokat költöztettek; az első magyar telepeseket a Heves vármegyei Erdőkövesdről hozták. Sok telepes azonban később elvándorolt, részben a gazdálkodás nehézségei (beszolgáltatási kötelezettség), részben a városok iparosodása és jobb munkalehetőségei miatt. A település lakosságszáma csökkent, de ez a csökkenés a hatvanas évekre megállt, ma lakóinak száma 620 fő körül van.
Az itteni vadászterületen ejtették el 1891-ben a Szálkai 22-es néven elhíresült gímbikát, ami különleges méreteivel megalapozta hazánk nemzetközi vadászati tekintélyét.
