Az idei évben is megrendeztük hagyományos túratáborunkat. Szálláshelyünk a máriakéméndi kegyhelyen volt a Petri György zarándokszállóban. A csapat résztvevőinek változatos programokat kínáltunk, volt erdei túra, falujárás, múzeumlátogatás, templombemutató, de még sör- és borkóstoló is. Tagjaink a tábor ideje alatt szentmisén és igeliturgián is részt vehettek. A napi programokra külsős résztvevőknek is volt lehetőségük csatlakozni.
Első nap a Nagyboldogasszony kegytemplomban ismertettem a résztvevőknek a kegyhely létrejöttét, majd a Kegyhelytörténeti Múzeum tárlatát néztük meg. A délután további részében gyönyörű napsütéses időben Máriakéménd település természeti értékeivel ismerkedtünk a Karasica-patak völgyében. Rövid, de nehéz túránk volt, mivel egy rövidebb szakaszon a nedves rétek menti, közel embermagasságú növényzetben vágtunk át, hogy az erdő régi malomárkán átkapaszkodva átjussunk a Templom-forrás mély völgyébe, ahonnét hűs forrásvizet hozhattunk magunkkal a szállásra.
Második nap az eső dominált, délelőtt még csak szemerkélt, a délutánt már teljesen kitöltötte a szakadó eső. Kékesden a modern Szent Mihály templommal ismerkedtünk, melyet a templom építője mutatott be számunkra az altemplomi régészeti kiállítással. Geresdlakon két kiállítást, a Babaházat és a Mézeskalács kiállítást tekintettük meg, mindkettő páratlan és egyedi megyénkben, de akár országosan sem igen akad párja. Délután Pécsváradra utaztunk, ahol a Szent István király várszálló éttermében költöttük el ebédünket. Ezután a kolostorvár múzeumi részét és az 1000 éves altemplomot tekinthettük meg, ahol még sok száz éves freskók is láthatók. Az egykori pécsváradi apátság romjait is láthattuk a vár területén. Az eső miatt a Dombay-tóig nem mentünk el, csak a várkert Mosó-kútját néztük meg, majd egy cukrászdában töltöttük el időnket a busz indulásáig, mellyel Máriakéméndre, a szállásunkra utaztunk.
Harmadik nap, szombaton verőfényes napsütésre ébredtünk. Az erdei túrát Hartai Gizella vezette a Baranyai-dombság egyik legszebb táján. Magyarsarlóson a csodálatosan felújított templom megtekintése után szép látnivaló volt a Mária kert és a Jókai liget. A völgyi úton a gémeskút érintésével érkezett meg a csapat a Szent Rókus-kápolnához, ami szintén frissen felújítva várja az erre járó zarándokokat. Hásságy kis utcáján és új pompájukban tündöklő régi házacskái mentén értek le a gyaloglók a csodálatos természeti környezetben fekvő Hásságyi-tó partjára. Még a megújult Páduai Szent Antal templom megtekintésére is volt lehetőség. A csoport ebédje a Belvárdi Fogadóban volt.
Szombaton volt még egy esti program is, még pedig egy kis falujárás Szederkényben, ahol az átadás előtt álló parkot tekintettük meg a Karasica-vízfolyás mellett. Váratlan templomlátogatásban is részünk volt, a Nyomja településrész Szent Simon és Júdás Tádé temploma épp nyitva volt, így ide is betérhettünk. Vacsoránk az Akinhó Pizzériában volt, ahol különféle pizzákat fogyasztottunk. Az utolsó busszal érkeztünk vissza a kéméndi kegyhely szállására.
Negyedik napunkon Bóly szép kis városába utaztunk. Itt a kastélyt és a kastélyparkot tekintettük meg, majd Békáspusztára gyalogoltunk. Hajdanában ez volt az uradalom mezőgazdasági központja, majd ménesbirtok volt, de ma is számos épület, és vendég vadászház áll itt. Az egyik műemléki értékű épületben kiállítást hoztak létre, ahol az agrárium gépészeti berendezéseit tekinthettük meg. Páratlan érték és ritkaság, ami itt látható. Bólyon még sétáltunk és fagyiztunk, majd buszra szálltunk és Máriakéméndre érkeztünk vissza, ahol záró ebédünket is elfogyasztottuk.
Ezúton is megköszönjük mindenkinek, aki bennünket fogadott a különböző településeken, és bemutatták Baranya kincseit. Köszönöm a csapat tagjainak az egymásra való odafigyelést, a jó hangulatot, a beszélgetős vidám estéket. Ezúton mondok köszönetet hálával a szívemben Hartai Gizinek, aki a „kolostor rendfőnökeként” minden előkészületben és konyhai munkában helyt állt, valamint a szombati nagyszerű túravezetésért. A többieknek is szintén nagy köszönet, aki az ő munkáját és az enyémet is segítették. Bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát, és várunk mindenkit nagy szeretettel a jövőben is a máriakéméndi búcsújáró kegyhelyen.
Biki Endre Gábor, a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör vezetője