Mohács-Szőlőhegy
Szőlőhegyi külterület, amely része Mohács város területének, amelynek központjától számítva nagyjából 7 kilométer távolságra található. Jellegét tekintve mezőgazdasági jellegű (készenléti, szolgálati) lakótelep, illetve lakóhely, mezőgazdasági jellegű tanyák. Lakónépessége hozzávetőleg 188 fő, de volt a múlt században, hogy 500-nál is többen lakták ezt a területet. 1914-ben iskola is létesült itt, mely 1974-ben szűnt meg. A Szőlőhegyen a monda szerint egykor „tüzesember” élt, szájában tűz volt, repülni is tudott. Ha valaki este későn jött a Szőlőhegyből, a levegőben suhanó tündérek szép dalolását hallhatta.
Szent Jakab-kápolna
A kápolna alapkövét 1833-ban rakták le a mohácsi Szőlőhegyen. Építését Szepesy Ignác pécsi püspök 10.000 téglával, 4000 égetett cseréppel és 100 ezüst forinttal támogatta. Az ünnepélyes felszentelés 1834. szeptember 8-án történt Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére. A templomnak régen három búcsús ünnepe is volt: január 22-én, Szent Vince napján a szőlőtermésért, március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony, július 25-én Szent Jakab búcsúját ülik meg. 1950-ig a városból körmenet vezetett a kápolnáig július 25-én. Ma is ez a főünnep. A kápolna történetét Földváriné Zsuzsa ismertette.
Vodica-kápolna
A név, amely „vizecskét, forrást” jelent, természetes formában kialakult víznyerőhely volt, s 1902-ben került a Szerb Egyházközség birtokába, ekkor épült a kápolna. A kút vize gyógyítólag hat a szem- és bőrbetegségekre. Minden újhold vasárnap ide jártak imádkozni, pünkösd 2. napján pedig a halottakért vezekelték. Bár, korábban elapadt, 2007-ben a kút kimélyítésének köszönhetően újra megjelent a víz. 2026-ra a kápolna ismét teljesen megújult a szerb közösségnek köszönhetően. A munkák során megállították az épület vizesedését, amely hosszú ideje volt problémák forrása. Számos mesterember és mások térítésmentesen végezték el a rájuk bízott feladatokat, szakmunkákat, gépi munkákat, szállítási teendőket: köszönet mindannyiuknak – hallhattuk, ahogyan azt is: nagyon szépen újult meg a Vodica környezete is, ahol magyar, szerb és angol nyelvű, tetszetős kivitelű tájékoztató táblán olvashatunk a kápolna történetéről. Mohácsi Bugarszki Norbert külön is felhívta a figyelmet, hogy az épület belső falán újra régi fényében ragyog az épület legfőbb dísze és értéke, az Isten szülőjének elszenderedését ábrázoló ikon.
Mária képoszlop
A képoszlopok (német nevükön Bildstock) olyan köztéri, vallási kisemlékek, amelyek egy oszlopból és egy szentképet vagy kis szobrot rejtő felső fülkéből állnak. Gyakran állnak út mentén, határvonalakon vagy faluhelyeken, és a hívők imádkozási helyei. Magyarországon a németajkú telepesek hozták magukkal a szokást, így főleg egykori sváb falvak környékén (például a Bakonyban vagy a Dunántúlon) találhatók meg. Útmenti imádkozóhelyként szolgáltak, ahol az utazók megálltak egy rövid imára. Templom híján lévő kisebb telepeken gyülekező- és imádkozóhelyként is funkcionáltak vasárnaponként.
Lánycsók
Lánycsók község több, mint 4000 éves
múltra tekint vissza, fennmaradását kedvező földrajzi fekvésének köszönhette.
Itt találkozik a Duna völgye sík vidéke a dunántúli dombos vidékkel.
A Baranya megyei Mohács városától nem messze fekvő Lánycsók község történelme
során, kilenc évszázadon keresztül a pécsi püspök uradalmához kapcsolódott. Első
okleveles említése 1093-ban történt: a falut I. (Szent) László király Moháccsal
együtt adományozta a pécsi püspökséghez.
Nevének eredetére vonatkozó megbízható értesüléseink nincsenek. Szájhagyomány szerint Lánycsóknak nevezték hajdanában a falut, mert volt három leánytestvér, kik e vidéket örökségképpen kapták, s rajta megosztoztak. Egyikük vörös hajú volt, és a most is létező Vörösmarton lakott, Márthának hívták. Másikuk igen víg kedélyű volt és lakását Villányban tartotta és Vígleánynak nevezték. A harmadik itt lakott. A három testvér - talán mivel Vígleány kigúnyolta a vörös hajú Márthát, vagy mert az örökség miatt összeperlekedtek - sokáig a legnagyobb haragban voltak, végre itt összecsókolózva kibékültek. A másik történet szerint egy török katona szép leányt látva e vidéken, utána futott és e helyen megcsókolta, s ezért kapta a település a Lánycsók nevet. Természetesen ez lehetetlen, hiszen a település neve Lanchuk néven már a török megszállás előtt is szerepelt. A tény, hogy a község mai neve 1905. január 1-től használatos.
A mohácsi csata idején a településen állomásozott a magyar csapatok élelmezési osztaga. A csatatéren és közelében lévő falvak - így Lánycsók is - teljesen elpusztultak, de később a régi falutól nem messze újjáépült a község.
A
régió 1543-ban török kézre került, Lánycsók a mohácsi szandzsákhoz került.
Ekkor 27 adózó családfőt számoltak, és a lakók fő jövedelemforrása a szőlőből
és mustból származott.
Az 1687. augusztus 12-i nagyharsányi csata után a Dunántúl délkeleti része
felszabadult a török uralom alól. A településre valószínű Crnojevics Arzén
patriarcha vezetésével görögkeleti szerbek, majd római katolikus horvátok
kerültek a horvát származású Radonczy Mátyás püspök telepítésével.
A kurucok pusztítását a rácok dúlása követte, majd 1710-ben pestis járvány
tizedelte a lakosságot. 1711-12 évben a Dráva vidékéről 41 telepes szerb
jobbágy családfő költözött Lánycsókra.
A szervezett német telepítés első hulláma 1711-1736 között zajlott, majd folytatódott Mária Terézia uralkodása alatt. Mária Terézia ekkor úrbéli rendelettel szabályozta az egységes rendszerbe foglalt paraszti szolgáltatásokat, elvégeztette az összeírásokat, mely szerint 32 magyar, 35 német és 51 horvát családot számoltak. Egy jobbágytelek 22 holdból és 8 szekérnyi rétből állt, amit kétszer kaszáltak.
1760-as
év nagy változást hozott a falu életében. Klimó György pécsi püspök
Hosszúhetényből magyarokat, Mohácsról és a környékbeli falvakból horvátokat
telepített be.
Létrejött a római katolikus plébánia, megindult az egyházi anyakönyvezés. Két
év múlva megalapították az egy tantermes iskolát. Napjainkban egy igen fejlett,
Mohács vonzáskörzetébe tartozó település.
