A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör csoportja vonattal Vasvárra utazott, ahol páratlan látnivalók megtekintésével gazdagodtunk. Programunk során egész nap Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész-muzeológus kalauzolt bennünket, akinek hatalmas tudását igyekeztünk mind inkább magunkba szívni. Csodálatos napunk volt, hálás köszönetünk ezért. Az alábbiakban foglalom össze a látottakat.
Vasvár
Hosszú évszázadokon keresztül fontos világi és egyházi központ volt. Szent István király a nyugati határvidék egyik központjául Vasvárt szemelte ki, e központ körül szerveződött meg a későbbi Vas megye. A közigazgatással párhuzamosan alakult ki az egyházszervezet is, így a győri püspökséghez tartozó vasi főesperesség székhelye is Vasvár lett. A főesperes személye körül jött létre a vasvári káptalan; ez a papi testület egyházi és világi feladatokat is ellátott. Vasvár hajdani jelentőségét mutatja, hogy évszázadokkal ezelőtt öt temploma volt, ma ezekből már csak kettő áll, a temetői templom és a domonkos rendi plébániatemplom. A vármegyét Vasvárról nevezik Vasnak, a szombathelyi püspök mellett működő káptalan neve pedig ma is Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan. Egykor 5000, ma kb. 4000 lakosa van a városnak.
A temetői Nagyboldogasszony templom
Vasvár ősi plébániatemploma a mai temetői templom helyén állt. A Nagyboldogasszony tiszteletére emelt templomról a 14. század elejétől maradtak írásos emlékek, de a templom története bizonyosan visszanyúlik egészen a település kezdetéig, az államalapítás koráig. A török hódoltság idején a többi templomhoz hasonlóan romba dőlt, a 17. század végén már csak a falai álltak. A templomot valószínűleg az eredeti falak felhasználásával a 18. század elején újjáépítették, az egyszerű egyhajós, kis huszártoronnyal ellátott épület első ábrázolását az 1740-es évekből ismerjük. A század második felében a templomot beboltozták, talán ehhez az építkezéshez kapcsolódik a búcsúk történeténél említésre kerülő 1774. évi felszentelés. A templom tornya 1822-ben épült, berendezése pedig az 1840-es évek második felében készült abból a pénzből, amelyet Vargha János győri kanonok hagyott a templomra. A templom az újabb időkben már csak temetői kápolnaként volt használatos. Hagyományosan éven- te csak néhány alkalommal miséznek benne, a város fogadalmi ünnepén: Szent Flórián napján, a juhászok ünnepén: Szent Vendel napján, valamint búcsúkor és Halottak napja előestéjén.
A domonkosok kolostora és Szent Kereszt plébániatemplom
Vasvár mai plébániatemploma, a Szent Kereszt-templom hajdan kolostori templom volt. A domonkos kolostort a hagyomány szerint IV. Béla király alapította, és a történeti adatok is arra utalnak, hogy a domonkosok első pártfogója Vasváron IV. Béla király volt, ő állította ki a kolostor számára az első ismert adománylevelet 1254 körül. Az építkezések valamikor ekkortájt kezdődhettek, és nagyrészt a 14. század elejére be is fejeződtek. A románkori falak egy része még ma is áll, a templom falai teljes magasságban középkoriak, a kolostor nyugati és déli szárnya pedig emelet magasságig őrzi az első építkezések maradványait. Ezek alapján megrajzolható az eredeti épületegyüttes képe, amely egy, a maival megegyező méretű templomból és egy hozzá kapcsolódó L-alakú, egyemeletes kolostorépületből állt. Jellegzetesek a nyújtott féköríves ablakok és az emeletes kolostorépület a kisméretű cellaablakokkal.
A domonkos templom 1689-től tölti be a plébániatemplom szerepét. A kolostorban az újkorban már nem élt nagyobb számú szerzetesközösség, általában négy-öt szerzetespap és egy-két segítő testvér.
A templomban egykor több oltár állt, a falakat festmények díszítették, egy későbbi leírásból tudjuk, hogy a szentély falán a Golgota jelenet volt megfestve. A középkorban jelentősebb átalakítás nem történt a templomon és a kolostoron, valamikor a 14. század folyamán a kolostorudvart kerengővel (körfolyosó) vették körül, az 1490-es években pedig az épület emeleti keresztfolyosóinak végébe egy-egy nagyméretű későgótikus ablak került.
A templomban a belső festés barokk stílusban készült. A festmények témája a kórus felől nézve: magyar szentek, domonkos szentek, a Szent Kereszt megtalálása; a szentély boltozatán az evangélisták jelképeit láthatjuk, két oldalt a falakon pedig Aquinói Szent Tamást és Szent Imeldát. A templom oltárai és szobrai is nagyrészt a barokk korból származnak. A főoltár felett a Golgota jelenetet látjuk, az oltár bal oldalán Aquinói Szent Tamás, jobb oldalán pedig Veronai Szent Péter szobra áll. A Mária és a Szent Domonkos-oltár főbb részei a 18. század közepén készülhettek, de mindkét oltárt jelentősen átalakították a múlt század végén. Eredeti barokk munka a Mária-oltáron álló kegyszobor és Szent Jácint, valamint Sienai Szent Katalin szobra. A Szent Domonkos-oltár szobrai már későbbiek, itt a rendalapító Szent Domonkos mellett V. Szent Pius pápa és Nagy Szent Albert látható. A szószéken Aquinói Szent Tamás szobra áll. A 19. század végén, vagy később készült a Jézus Szíve- és a Szent Vince-oltár. A templomban található az egyházmegye legnagyobb 18. századi orgonája. Az orgonát az első világháború után a hősök tiszteletére közadakozásból építették át, modernizálására, átépítésére pedig 1977-ben került sor.
A kolostort először Mátyás király idején dúlták fel a törökök, de igazán csak akkor kezdett el pusztulni az épületegyüttes, amikor az 1570-es években a szerzetesek egyrészt a törökök, másrészt a terjedő reformáció elől menekülve végleg elhagyták. Az épületeket és a kolostorhoz tartozó birtokokat a Pethő, majd a Sárkány család vette birtokba. Egy időben végvárként is szolgált a romos kolostor, ekkor épült a délnyugati sarkon álló torony, amelyet építtetője, Sárkány János dunántúli főkapitány révén Sárkány-toronynak neveznek.
A török hatalom hanyatlásával a kolostort és birtokait Széchényi György érsek vásárolta meg, majd ő adományozta vissza a domonkos rendnek, akik 1689-ben tértek vissza Vasvárra. Visszatelepülésük után hozzáláttak a templom és a kolostor helyreállításához, a kolostorszárnyak újjáépültek, a templomot pedig használható állapotba hozták.
Jelentősebb építkezések a 18. század második felében történtek, ekkor új ajtó- és ablaknyílásokat alakítottak ki, a hajót beboltozták, és valószínűleg ki is festették a templomot. A kolostort is bővítették, déli szárnyán díszes ebédlő épült. A barokk újjáépítés 1771-ben fejeződött be.
A kolostor épülete 1929-1930 között bővült jelentősen, a keleti és déli szárnyra egy-egy újabb szintet húztak, de ezek az épületrészek már világi célokat szolgáltak (járásbíróság, földhivatal). Ennek az építkezésnek esett áldozatul a kolostor barokk ebédlője, ennek helyén készült el ugyanis az új szintekre vezető lépcsőház. A kolostor hétszázéves fennállásának tiszteletére 1942-ben jelentős átalakítások történtek a templomon. Ekkor belülről teljes egészében új festést kapott, kívülről pedig a korábbi vakolatdíszek részleges megtartásával új neobarokkos homlokzatokat alakítottak ki. A kolostor államosítása után, az 1960-as években a Sárkány-toronyhoz csatlakozva építették fel a művelődési házat, ami sajnálatos módon megbontotta a kolostorépület egységes képét. A külső falakon 1985-1986 között műemléki kutatásokat végeztek, s elkészült a templom és a nyugati szárny helyreállítása. A kolostorban ma zarándokszállás működik.
Vasvári Múzeum és Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény
A kolostor 1999-2000-ben megindult rehabilitációja kapcsán merült fel annak lehetősége, hogy itt Vasváron, a legrégebbi ma is álló magyar domonkos kolostorban kell összegyűjteni a rend szocialista korszakban szétszóródott kulturális értékeit. Az elmúlt két évtizedben gazdag könyvtári, levéltári és muzeális agyag gyűlt össze az ország egész területéről. A gyűjtemény leglátványosabb darabjai az épület egy külön részében, enteriőrjellegű kiállításon – mintegy az egykori kolostori hangulatot felidézve – kerültek bemutatásra, ahol egy műemlék könyvtárat, egy szerzetesi cellát, két kiállítóteremben pedig értékes műtárgyakat és történeti dokumentumokat tekinthetnek meg a látogatók. Többek között itt látható a rendházat visszaállító Széchényi György érsek korabeli életnagyságú olajképe, Vargha János vasvári származású győri kanonok mellképe az 1840-es évekből, a Vasvár környéki juhászok 1871-ben készült Szent Vendel-zászlójának restaurált zászlóképe, a hagyomány szerint a káptalani templomból származó Szent Flórián-szobor, továbbá számos búcsúi emléktárgy és egyházművészeti darab.
Feneketlen-tó legendája
A Szentkúti ősbükkös szomszédságában található a Csónakázó-tó, mely elsősorban a horgászoknak, sétálni vágyóknak nyújt kellemes kikapcsolódási lehetőséget.
Hol volt, hol nem volt, ott, ahol most a Feneketlen-tó süppedéses mocsara terül, valamikor hatalmas vár állott. A kegyetlen várúr, Vas Miklós kiszemelt magának egy tündérszép leányt, Kolta Hajnalkát, aki viszont Gyana Gézát szerette. Az ifjú háromszor is legyőzte Vas-vár urát a Hajnalkáért folytatott vetélkedésben, de a vereség tovább növelte Vas Miklós vágyát és gyűlöletét. Gyana Gézának csatába kellett mennie, miközben a Vas-vár ura elrabolta Hajnalkát és a várába vitte. A lány háromszor mondott átkot a várúrra és azt kívánta, süllyedjen el a föld alatta. Ekkor inogni kezdett a föld és Vas Miklós vára elsüllyedt egy ingoványba a várúrral és Hajnalkával együtt. Gyana Géza hazaért a csatából, és egy kis aranykígyót is hozott magával. A kígyócska lesiklott a tóba és egyenesen a Vasvárhoz úszott. Megkereste Hajnalkát és mivel nagyon megsajnálta a fiatalokat, kígyóseregével a mocsaras vizet kitisztíttatta, hogy Géza és Hajnalka újra találkozhassanak. Géza, ahogy meglátta Hajnalkát belevetette magát a feneketlen tóba és így lettek újra egymáséi. Ám a vár, örök lakásául szolgál a fiataloknak. A megszabadulás lehetősége a Kígyókirály hatalmába került, azzal lehet az átkot semmivé tenni, ha valaki Szilveszter éjjelén, mikor a kígyó kiemelkedik a tóból, leakasztja a várkulcsot a nyakából. Ha ez megtörténik, Géza és Hajnalka a földön folytathatja tovább életét. A kígyó, a legenda szerint, minden évben betartja a szavát és Szilveszter éjfélkor felemelkedik a tóból, a kulccsal. Egyszer, talán majd akad egy bátor férfi, aki leakasztja a kígyó nyakából a kulcsot, hogy a szerelmesek újra a fényt és meleget adó Nap alatt lehessenek boldogok. A legenda máig a köztudatban él, olyannyira, hogy egy művész, Szántó Imre saját költségén megformálta a kígyókirályt a kulccsal együtt. A monumentális, három méter magas, a Csónakázó-tó partján álló szobor mára Vasvár egyik jelképévé vált.
A Szent-kút és a vasvári búcsújárás
Vasvár már a középkor végén jelentős búcsújáróhely volt. Ebben az időben egy Szent Vér-ereklyét tiszteltek. itt. Az ereklyéről csak annyit tudunk, hogy az egy „csodálatos vérrel hintett Szentostya" volt, eredetéről azonban semmit sem árulnak el forrásaink. Hasonló ereklyék a 14-15. században Európa-szerte keletkeztek, többnyire olyan eseteket ismerünk, amikor a kenyér és a bor átváltoztatása során az Oltáriszentség lényegében kételkedő pap kezében vércseppeket eresztett az ostya, vagy vérré vált a bor. A 16. század elején már nagy tömegek látogatták a vasvári Szent Vér-ereklyét, a zarándokok számára 1500-ban VI. Sándor pápa búcsút engedélyezett. A török hódoltság idején azonban megszűnt az egyházi és nagyrészt a világi élet is Vasváron, így a búcsú hagyománya is elenyészett. A 18. században a város újjáéledése során a búcsújárás is új formában éledt fel, ekkor a barokk vallásosságnak megfelelően a Mária-tisztelet került előtérbe. Bizonyára a visszatelepülő domonkosoknak - különösen azok szombathelyi (szentmártoni) kegyszobrának - is fontos szerepe volt a Mária-búcsúk kialakulásában. A vasvári kegyszobor első írásos említése 1747-ből való, és a Szentkút neve is ekkortájt tűnik fel a forrásokban. Ugyancsak hozzájárult a Mária-tisztelet megerősödéséhez Vasvár ősi plébániatemplomának, a Nagyboldogasszony-templomnak az újjáépítése. Egy leírás szerint 1774. augusztus 15-én a templom felszentelésére nagy tömeg jött össze, a szentelést végző Batthyány József győri püspök szentbeszédének buzdítására a környékbeli hívek azóta évről-évre megismétlik zarándoklatukat. A város másik ismert búcsújáróhelye a Szentkút, melynek búcsúnapja régebben Kisasszony volt, újabban pedig Mária nevenapja, de a zarándokok Nagyasszonykor is szívesen felkeresik.
Az itteni búcsús hagyományok kialakulását sem ismerjük pontosan. A többféle mesés magyarázat közül talán az a legrégebbi, amely még némileg a középkori hagyományok emlékét is őrzi. Eszerint a török elől menekülő domonkosok kedves Mária-képüket a Szentkút körüli erdőben rejtették el egy öreg fa odvában. Később a visszatérők nem találták a képet, a fát kivágták, s helyén bővizű forrás fakadt, melyetek vizében látni vélték Máriát. Azóta a hívek ide járnak imádkozni. A szentkúti búcsújárásban fontos szerepe volt a remetéknek, akik jámbor életükkel sok hívőt vonzottak maguk köré. A Szentkútnál a 18. század második felétől éltek remeték, közülük a búcsújárás fellendítéséért talán a legtöbbet egy hajdini huszár tett, aki 1860 körül itt nyerte vissza látását. Horváth Ferenc, akit a vasváriak később Szent Ferencnek neveztek el, a katonaságnál vesztette el szemevilágát. Több évig élt világtalanul, mígnem szülei elhozták a Szentkúthoz, itt a forrás vizében megmosta szemét, és visszanyerte látását. Ezután remeteként élt a Szentkútnál, atyai örökségéből kápolnát építtetett, majd később megházasodott, de élete végéig gondját viselte a Szentkútnak és a zarándokoknak. A szentkúti búcsújárás a múlt század második felében lett széles körben népszerű. Az egész Dunántúlról érkeztek ide zarándokok, de főleg Vas és Zala megyéből, valamint a határmenti vend és sváb falvakból; egy-egy alkalommal gyakran több tízezer búcsús is összejött. Horváth Ferenc példája nyomán a szembetegségek hathatós gyógyszerének tartották a szentkúti forrás vizét, ezért a búcsúsok meg szokták mosni arcukat benne, hozzátartozóiknak pedig kis korsóban vitték haza a vizet.
A századforduló előtt a Szentkúton kis fakápolna állt, a forrás vizét favályúban vezették (ebben mosakodtak meg a zarándokok), a mai kápolna 1900- ban, a lourdes-i barlang 1930-ban épült, környezetét pedig azóta többször is rendezték. A búcsúkra ma is sokan érkeznek Vasvárra. Nagyboldogasszonykor körmenet megy a temetői templomhoz, 1989 óta pedig a Mária nevenapi búcsú előestéjén gyertyás menet vonul a Szentkúthoz. Régebben 10-15 ezer hívő jött el a búcsúkra.
Kilátó
A város feletti domb oldalában egy kilátó áll. Az egykori felszabadulási emlékművet kilátóvá alakították át. Szépen szemügyre vehető innen a kis város.
