Ezúttal 5. alkalommal indultunk el, mégpedig Mórágy környékére, hogy folytassuk a Geresdi- és Szekszárdi-dombság kerülő túrasorozatot. 14 km-t mentünk, jelzett, és sok szép jelzetlen úton. Igénybe vettük visszautunkon a Bátaszék – Dombóvár közötti vasúti közlekedést. A korábban megszüntetett, de turisztikailag igen fontos Mórágy vasútállomáson szálltunk vonatra, majd dombóvári átszállással jutottunk vissza Pécsre. A túrán 27 fő vett részt.
Rozsdásserpenyő
Nevének eredete a 18. századig vezethető vissza. Az Első katonai felmérés térképe (1782–1785) a környéket még „Eisern Thor”-ként (Vaskapu) tünteti fel. A Második katonai felmérés (1819–1869) már pusztaként jelöli, és „Rostige Pfanne”, azaz ’rozsdás serpenyő’ néven illeti. Egyesek szerint viszont onnan kapta a nevét, hogy egykor régészeti leletként régi, rozsdás edényeket találtak területén, melyek alapján valószínűsítették, hogy már a régmúlt időkben is lakott településnek számított.
Mórágy
A falu határában található Tűzkő-dombon egykor a frissen szántott föld felszínén és a nyári záporok okozta vízmosásokban temérdek tűzkő gyülemlett fel. A próbaásatások csakhamar más leletekre is felhívták a régészek figyelmét. A vesszőfonás nyomait őrző sártapaszok a tűzhely körül, a feltört állati csontok, a kovakő- és jáspispengék, a kvarc-szemcsékkel kevert félgömbalakú edények az újkőkorszak (neolitikum) emberének jelenlétére utaltak.
A Mórágyról első írásos emlékként 1267-ből fennmaradt latin nyelvű okirat a falut „Silva regalis Mooragy”, azaz Királyi erdő Mórágy néven említi. A falu az 1400-as években a bátaszéki apátság birtoka volt.
Mórágy földjére először 1526-ban érkeztek török csapatok. Ekkor a falut körülvevő erdőrengeteg menedéket nyújtott ugyan a lakosságnak, de házaikat felégették, jószágait elhurcolták. 1618-ban, amikor Mórágy már a bátai apátság birtoka volt, a falut nagyrészt rácok lakták. Mórágy földesura, Kún Ferenc megelégelte a rácokkal folytatott harcot és 1724-ben rászánta magát a falu német betelepítésére. A német telepesek többsége Pfalzból érkezett.
1784-ben a falu neve Moracz-ként jelenik meg egy katonai térképen. Ekkor már áll a református templom és a községháza, valamint öt malom. Ekkor 144 épülete és 930 lakosa volt a településnek. Az ipar fejlődése maradandó nyomott hagyott a falu életében. A lakosság számához mérten a völgységi járás egyik legiparosodottabb faluja volt a II. világháborúig. Kovács-, kerámia- és szövőipara jelentős volt, de meghatározó jelentőségűvé nőtte ki magát az építőanyagipara: a kismórágyi kőbányák, a mészégetők, a téglagyárak, valamint a malomipar. Mórágynak egy vasútállomása és Alsónánával közösen egy vasúti megállóhelye is létesült, utóbbi már megszűnt.
A II. világháború megtizedelte a falu lakosságát. Az orosz fronton 96 mórágyi katona vesztette életét. A német megszállás után pedig az orosz megszállás következett. A magyar kormány 1945. december 29-i kitelepítési rendelete alapján csaknem 1500 személyt, a falu németajkú lakosságának 88%-át telepítették Németországba. A „kiürült” faluba, hasonlóan hányatott sorsú felvidéki magyarokat, erdélyi székelyeket, valamint Sarkad környéki magyarokat telepítettek. Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a település. Az egyre szépülő házak, a sok virág, a fiatalok itthon maradása, letelepedése mind arra utal, hogy az évezredek óta létező falu töretlenül írja tovább történetét.
Mórágyi gránit
A mélységi magmás gránit kőzetolvadéka a földkéreg több kilométeres mélységeiben képez benyomulásokat, s ott csak lassan, évmilliók alatt hűl, kristályosodik ki. A nagy mélységben megszilárduló gránitos testek csak akkor kerülnek a felszínre vagy annak közelébe, ha a felettük található rétegsorokat az erózió „letakarítja”. Hazánkban a Velencei-hegység területén, valamint a Mórágyi-rög vidékén tanulmányozhatjuk legszebben a karbon korú gránitok kőzettípusait.
A csodálatos természeti környezetben elhelyezkedő falucska központjából délkelet felé indulva találjuk azt a feltárást, amely a Mórágyi Gránit Formáció egyik fontos alapszelvényének számít. Az itt feltáruló gránitok nem a mai helyükön keletkeztek, hanem sok ezer kilométerre innen, ahol a területet hordozó lemeztöredék éppen aktuálisan elhelyezkedett (az Egyenlítőtől délre, valahol a mai Kongó-medence déli részén). A karbon időszakban zajló, a variszkuszi (herciniai) hegységképződéshez kapcsolódó lemeztektonikai folyamatok hatására létrejövő gránitos olvadék a földkéreg nagyobb mélységeiben jött létre.
A legújabb kutatások szerint kétféle típusú gránitos olvadék jött létre, amelyek lényegében egyszerre kristályosodtak ki a mélyben. Az olvadékok között csak részleges homogenizáció jött létre, ezért lehet megfigyelni gyakran hibrid kőzeteket. A mállott gránitos kőzetek csak a völgyekben bukkannak elő, a dombhátakon vastag, több tíz méteres negyedidőszaki üledékes takaró (pl. lösz) fedi őket. A feltárás felett közvetlenül tanulmányozható a Geresdi-dombság gránitjait fedő pleisztocén (jégkorszaki) lösz is, amely nagy vastagságban takarja be a dombhátakon a karbon gránitot.
Az alapszelvény mellett találjuk a mórágyi szintezési főalappontot is (153 m). 1949-ben egy új országos geodéziai hálózatmérés kezdődött. A hálózat kialakítása és mérése – melyet főalappontok és a hálózat tervezője után Bendefy-hálózatnak is nevezünk – 1964-ig tartott. Ennek során a nadapi főalappont mellett az ország más részein további hat új másodrendű főalappontot határoztak meg. Ezek egyike a mórágyi alappont.
Dombóvár–Bátaszék-vasútvonal
A vasútvonalat 1873. július 20-án adta át a forgalomnak a Duna–Drávai Vasút. Ekkor még két kanyarral küzdötték le a domborzat emelkedését a mőcsényi domb két oldalán, ezért a sínpár Szálka felé és Zsibrik felé is nagy kanyart írt le. A 607 méter hosszú alagutat 1911-ben adták át, jelenleg az ország 3. leghosszabb vasúti alagútja. Későbbi legendák szerint olasz hadifoglyok építették, de ez nem igaz, hiszen még az első világháború előtt használatba vették. Elkészülte után módosult a vasút nyomvonala, a vonal hossza több kilométerrel rövidebb lett, az egykori töltés egy részén épült meg a zsibriki bekötőút, az északi hurkot pedig átvágták, és ma már horgászhelyként hasznosítják a később létrehozott Szálkai-tónál. Fénykorában a vasútvonalnak nagy jelentősége volt, hiszen a dunántúli forgalom erre haladt át Szeged és Nagyvárad felé, a trianoni békeszerződés és a mecseki szénbányászat visszaesése óta azonban csendes mellékvonallá vált. A gyér forgalom ellenére a pálya hazai viszonylatokban kiemelkedően jó. 2008 és 2011 között Délkör néven közvetlen vonatok jártak a vonalon Kaposvár-Kecskemét viszonylaton, majd 2010-től InterRégió vonatok jártak Dombóvár és Kecskemét között 416-os sorozatú (Uzsgyi) motorvonatokkal. 2011 óta Bz motorvonatokkal adják ki a napi 4-5 vonatpárt. A vonal utasforgalma az utóbbi időben növekedést mutat. Mórágy és Dombóvár között szinte minden megállóhelyen volt utascsere, 3-4 fővel. Közel 50 fő utazott egyetlen BZ szerelvényen, pedig mi csak 11-en voltunk, mert a többiek autóval jöttek vagy más módon tértek haza. Ebből is látszik, ha a vonalon van napi két párnál több vonat, az életképes, mert tavaly óta napi 1 pár vonattal bővült a kínálat, így naponta öt alkalommal közeledik szerelvény ezen a vonalon.
