A Geresdi- és Szekszárdi-dombság kerülő túrasorozat 2. túráját is teljesítettük, annak ellenére, hogy reggel és az induláskor is esett az eső. Amikor megérkeztünk indulópontunkra elállt, s szerencsére napközben már egyáltalán nem esett, a sáros szakasz sem volt hosszú, illetve többnyire kikerülhető volt. Utunk első felében szilárd burkolatú úton vezetett utunk, ez most pont ideális volt, majd megkezdődött a vadregényes erdei szakasz, szurdokvölgyekkel, patakátkelésekkel, egykori bányák felkeresésével és az itteni kőzetek elemzésével. Végül egy szép gyertyános-tölgyes erdőben fejezhettük be a túrát, ahol még néhány nagyon idős bükk példányát is láthattuk.
A területen egykor vasbányászattal és mészégetéssel foglalkoztak, ezért az alábbiakban összegyűjtöttem e két régi mesterséggel kapcsolatos ismereteket.
Vasbányák
A vasérclelőhelyen vas-és mangánoxidból álló kiválások találhatóak. A vasérc a bányászható mennyiségű és minőségű vasat tartalmazó érckőzet összefoglaló neve. A vas a Föld második leggyakoribb féme (az alumínium után), körülbelül 4,7 tömegszázalék az előfordulása. A földkéreg átlagban mintegy 6,6%-nyi vasat tartalmaz, változatos eloszlásban. Minden olyan előfordulás, ami a kéreg átlagos vastartalmához képest 3-4-szeres vastartalmú, ércnek számít, a legtöbb jó minőségű vasérc ultrabázisos és bázisos környezetben található. A vas nagyon könnyen képez vegyületeket oxidatív környezetben, ezért sokféle összetételű természetes vasvegyület alkothat vasércet.
A vörösvasércek lilásvörös színűek, és hematit alapúak. Ezek a legfontosabb vasércek. A legjobbak 64-68% vasat tartalmaznak. A mágnesvasércek vagy szürkevasércek magnetit alapú ércek, vastartalmuk 60% fölött is lehet. Tömörebbek, ezért valamivel nehezebben redukálhatóak. A magnetit gyakran a kova különböző, az érc minőségét rontó módosulataival (jáspis, kvarc) nő össze. A barnavasércek alapásványai legalább részben hidroxidosak. Kötött víztartalmukat hevítés hatására elveszítik, így vastartalmuk növelhető. A pátvasércek sziderit, azaz vaskarbonát alapúak és általában másodlagos keletkezésűek.
Magyarország egyetlen bányászható vasérctelepe Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Rudabánya város környékén található, mely hidrotermális eredetű. Magyarországon néhány helyen még akadnak vasércek, de legtöbbjük művelésre alkalmatlan. A Bükk-fennsíkon, valamint Zengővárkony környékén exhalációs lencsék is vannak, az utóbbit az 1950-es években bányászták is. Az Árpád-korban Pécs és Komló környékén bányásztak ilyeneket.
Mészégetők
A mészégető a termésállapotban kifejtett kalciumtartalmú kövek kiégetésével foglalkozó szakember, aki a mészégetéshez szükséges berendezésekről, anyagokról gondoskodik, majd a kész meszet értékesíti. A mészégetéssel foglalkozók népi neve meszes. Meszes szavunkról 1150-ből származik az első írásbeli adat.
A mészégető kövekből kemencét, mészpestet épít. Ezt gyakran partoldalban készítik, így a környező talaj a kemence jelentős részét szigeteli. A kör alakú kemencében tűzteret, ennek elején boltozatos, álboltozatos tüzelőnyílást képeznek ki. A tűztér fölé boltozatosan összehajló falakkal égetőteret emelnek. A kemence teteje meglehetős szélesen nyitott marad. A megfelelő kőzetfajtákból kifejtett darabos köveket itt rakják a tűztérbe. Miután azt megtöltötték, a kemence felső nyílása felé púpozzák tovább úgy, hogy az nagyjából boglya alakúra nő. – A meszet fával égetik, ahol rendszeresebb a termelés, tűzifát használnak, másutt helyből vágták ki régen a fát. A tüzelésnek hosszú órákon át kell folynia, a tűznek át kell járnia a kemence egészét. A lángnak ki kell csapnia a kövek közül a kemence tetején. Egy-egy helyen rendszeresen több kemencét építenek, hogy folyamatosan dolgozhassanak. Mivel hosszú időn át éjjel-nappal tüzelni kell a kemencék alatt, a mészégetők ideiglenes szállásokról gondoskodnak, kunyhókat építenek.
Égetés után a kemencét hűlni hagyják, majd kirakják a kész égetett meszet, amelyet csapadéktól védett száraz helyen kell tárolni. Hazánkban csak égetett meszet szállítottak, azt a felhasználás helyén vagy közelében oltották. Ritkán fordult elő, hogy az égetetlen mészkövet, ha nagy mennyiségű mészre volt szükség távoli építkezésen, a felhasználás helyszínén égették ki.
