Idén 6 éves a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör, ez alkalomból egy kis zarándok-túrát indítottunk. Népes csoportunk a nagy melegben kora reggel Szellőről indulva erdőn, mezőn, majd szántföldek mentén, a Baranyai-dombvidék hullámzó tájain át érkezett meg a csend és a béke szigetére, azaz Máriakéménd kegyhelyére. Itt együtt ünnepeltünk, és emlékeztünk az elmúlt évek eredményes kegyhelymegújító munkáira. Az alábbiakban ismerjük meg Szellő település és kegyhelyünk történetét.
Szellő település a Karasica völgyében dombokkal övezve, széltől védtelen területen helyezkedik el, a feltételezések szerint a Szellő név is innen ered. Nevét először 1291-ben említik az esztergomi káptalan tizedperében, de régészeti ásatások bizonyítják, hogy már jóval korábban is éltek ezen a területen avar és szláv törzsek. Az őslakos szlávok a jelenlegi falutól keletre a vízfolyás mentén található akácerdők közötti legelőkön telepedtek le. A falut körbeívelő bővizű patakok és legelők jó feltételeket biztosítottak a földművelésre, állattartásra. Az akácerdők nemcsak tűzifát, hanem az építéshez szükséges faanyagot is biztosították. Később az akácerdők helyén szőlőt telepítettek. Innen kapta nevét az erdőszőlő. A 9. században a szlávok magukba olvasztották a viszonylag kis létszámú avarokat.
Szellő település 1015-ben az I. István kori pécsváradi bencés kolostor fennhatósága alá került. Az itt élő szerzetesek elsősorban vízimalmokban dolgoztak, szőlőtelepítéssel, borászattal és halászattal foglalkoztak. Még a 20. században is működtek vízimalmok a településen. A gyakori áradások miatt az emberek a völgyből a falu jelenlegi helyére, a dombra települtek. Az 1500-as években a betelepült, fejlettebb mezőgazdasági kultúrával rendelkező németeknek a jelentősebb állattartás miatt az épületek bővítésére volt szükségük, ezért a helyszűke miatt közel építkeztek a mai főúthoz.
A II. világháború után a faluból 15 nőt internáltak a GULÁG-ra, majd 1947-48 között a német családok jelentős többségének el kellett hagyniuk otthonaikat, miközben a Magyarországra telepített felvidéki magyarok a kitelepítettek helyére költöztek. A település megváltozott gazdasági és kulturális élete egyrészt azt eredményezte, hogy általában kiegyenlítődtek a családok életviszonyai, másrészt a csökkenő gyerekek száma azt eredményezte, hogy az iskolát be kellett zárni, majd a kis létszámú óvodás és iskoláskorú gyerekek a szomszédos települések intézményeibe jártak.
A település népességének csúcsát 1920-ban érte el 420 fővel. Azóta a lakosság száma sok baranyai faluhoz hasonlóan folyamatosan csökken. Jelenleg kb. 110 fő él a településen.
Máriakéménd: a 13. században a régi Kemend falu még nem a mostani helyén, hanem a kegytemplom környékén helyezkedett el. A régi, 15. századi Szent Miklós templom a mai kegytemplom helyén állt, a szentély a 15. századi templomból maradt meg. 1713-ban már csak a szentély falai álltak, melyet teljesen ellepett a bozót.
1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Előttük megjelent Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. Ahogy hozzáértek, kezük fényesen ragyogott. Amikor a kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta emelni a képet, az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta Szűz Máriát karján kisdedével, amint dicsfénytől övezve belép a templomrom szentélyébe.
A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi méltóságok több ízben kihallgatták a lányokat. A látomások hallatára egyre több zarándok érkezett. Szalmával befedték a régi szentély tetejét, hogy misézésre alkalmas legyen. 1742-ben ferences atyák kezdték újjáépíteni a templomot, majd később Lipussy György plébános irányította az építkezést, melyet a zarándokok adományaiból finanszírozták. A Mária mennybemenetelének tiszteletére felépült templomot Lipussy György plébános 1753. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentelte fel. 1773. augusztus 15-én XIV. Kelemen pápa teljes búcsú jogot adott a templomnak. A rohamosan növekvő Mária-kultusz miatt 1762-re megépítették a barokk kolostort. Az ott lakó plébános és káplán szolgálta ki a híveket.
A kegytemplom oltárán álló kegyszobor 1765-ben készült. Egyedülálló és figyelemre méltóan szép a fából készült főoltár, amelynek két oldalán rokokó keretekben a hét-hét rózsafüzér titok fára festett képe látható. A hitélet a csodajelenés után egyre inkább fellendülőben volt, a Mária ünnepeken egyre több búcsújáró jött a környékbeli falvakból, Tolna vármegyéből és a Bácskából is.
A templom bejárata felett található Zsolnay dombormű Lontay Lajos tervei alapján készült és 2016-ban lett restauráltatva. A Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló alkotás megtalálható még Budapesten a Mátyás templom főbejáratánál.
A kegytemplom előtt álló angyalszobrok az 1890-es években készültek pécsi Zsolnay gyárban. Társaikat budapesti megrendelésre alkották a Kőbányai Szent László templomhoz, melyek azóta is ott állnak. További 3 társa Kishajmáson áll. A szobrokat Lechner Ödön tervezte, a szobrász pedig a szászvári születésű Kiss György volt. A nagyméretű honalapítás kori magyaros öltözetű angyalszobrok a hitet és szeretetet szimbolizálják. A szobrok 3,5 millió forintos adománygyűjtésből lettek restaurálva. Az elmúlt években teljesen megújult az egykori rendház, melyben zarándokszállás működik, a templom külső felújítása is megvalósulhatott, ha Isten is úgy akarja, hamarosan megkezdhetjük a templom belső felújítását. Most ehhez várjuk a jószándékú hívek adományát, mely szükséges a pályázati keret kiegészítéséhez.
Biki Endre Gábor, a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör vezetője
