Falujáró túránkat ezúttal Tolna vármegye két legkisebb településére, Murgára és Kalaznóra szerveztük, kettős céllal: az egyik, hogy megtekinthessünk egy már megújulóban és egy még megújulásra váró igen értékes karzatkazettás festett evangélikus templomot, valamint a népi építészet kifejezetten a Tolnai-Hegyhát környékre jellemző csonkakontyos háztípusokat. Van belőle roskatag és gyönyörűen felújított is, hála Istennek utóbbiból van több. A két település sorsában közös és megannyi baranyai falu múltját tükrözi. Az utóbbi évekre mindkettő az elnéptelenedés szélére jutott, ám a sorra megújuló házak és közterek valami új kezdetét jelentik. Hogy lesz-e még helyben jelentős faluközösség vagy csak kirakatdísszé és egy szép skanzenné válnak, majd az idő eldönti. Mindenesetre érdemes felkeresni eme két települést, melyeknek röviden "lapozzunk bele" történetébe.
Murga Tolna vármegyében, a Bonyhádi járásban 659 hektáros kiterjedésével a megye második legkisebb közigazgatási területű települése. Első írásos említése 1446-ból származik, Morga néven. Ekkor a Morgai család birtoka volt. A középkori település a török hódoltság ideje alatt elpusztult és lakatlanná vált, de a törökök kiűzése után az élet újraindult. Mivel kevés volt a munkaerő, 1745-ben harminc evangélikus sváb családot telepítettek a faluba. Ők virágoztatták fel a települést.
A betelepülés után bő 30 év telt el, mire a templomépítés egyáltalán felmerülhetett. Végül II. József türelmi rendeletének köszönhetően épülhetett meg, előtte ugyanis a protestánsok vallásgyakorlására csak igen korlátozottan volt lehetőség. II. József portréja köszönetképpen mind a mai napig ott díszeleg a karzatmellvéden, Luther Mártonnal, a nagy német reformátorral együtt. Sem az uralkodót, sem az egyházalapítót nem volt szokás ábrázolni egy evangélikus templomban, pláne nem együtt. Nincs még egy ilyen történelmi emlék az országban.
Az evangélikus templom 1795-ben, tornya 1854-ben épült. A karzat mellvédjén látható fára festett képek 1844-ben készültek. Ó- és újtestamentumi jeleneteket, portrékat ábrázolnak. A templomban a 2010-es évekig volt még istentisztelet évi néhány alkalommal. Az utóbbi évekre a hívek kihaltak, s a templom használaton kívülre került, melynek állaga gondos kezek híján az utóbbi évtizedekben sokat romlott.
A völgyben elterülő kis településbe szeretett bele 1998-ban a neves történész, Balogh Margit és férje. Bár csak egy eldugott helyet kerestek, ahol a budapesti zűrzavarból hétvégente kiszakadhatnak, végül egy olyan ékszerdobozra bukkantak, amely a történész szerint méltó arra, hogy megmentsék.
Margit először az 1941-ben épült Magyarok Nagyasszonya katolikus templommal foglalkozott, kalákába szervezte a falut, és cserepeztek, megszüntetve a beázást. Ezután életét az evangélikus templom megmentésére szentelte. A munka jelentős része az állami támogatásoknak köszönhetően elkészült, jelenleg a belső restaurálások folynak.
Egyébként pedig, mintha megállt volna az idő az alig 55 lelket számláló Murgán. Az egykor svábok lakta vidéken díszes, faragott ablakokkal és ajtókkal ellátott házikók, rendezett porták fogadják a betérő vendégeket, akiknek rögtön szemet szúr a falu szívében magasodó evangélikus templom. Az omladozó épületen nyomot hagyott az idő, de megviselt állapotában is a falu ékének számít.
A templomhoz a régi kántor tanítói ház mellett vezet az út. Ebben a házban született Gömbös Gyula, a magyar történelem egyik jelentős, ám vitatott megítélésű alakja, aki 1932-től 1936-ig, haláláig a Magyar Királyság miniszterelnöke volt.
Murga német jellegének a második világháború utáni sváb kitelepítés vetett véget. A kitelepítéssel párhuzamosan indult meg a lejtmenet. A falu egyre intenzívebb sorvadásnak indult.
***
Kalaznó első említése 1313-ból származik, Kalizno formában. A török adóösszeírásokban e névváltozatok mellett a Felső-Kaláznyó, Alsó-Kaláznyó helynév is föltűnik. Feltehetően a Felső-Kalaznónak nevezett falurészben laktak a nemesek, míg a jobbágyok Alsó-Kalaznón éltek.
Claudius Florimundus Mercy (1666-1732) tábornokot a török kiűzésében nyújtott segítségéért III. Károly 1716-ban a Bánát kormányzójává, s az annak betelepítése céljából megszervezett Temesvári Királyi Telepítőbizottság elnökévé tette. Mercy hatalmas birtokainak benépesítése érdekében is élénk telepítési tevékenységet fejtett ki, mely során a bánáti telepesek közül a hazánkba csoportokban érkező német protestánsokat tolnai magánbirtokaira irányította.
A kedvező telepítési feltételek (a község egész határa a falué, kocsmahasználati jog, robot és tizedmentesség, szabad költözési jog) mellett külön kedvezményként vallás- és lelkiismereti szabadságot biztosított. E telepítési tevékenység nyomán települt újra Kalaznó is evangélikus németekkel. A németországi telepesek 1722-23-ban érkeztek a településre.
Kalaznó a 20. század közepéig megőrizte a 18. századi telepítés során kialakult nemzetiségi szerkezetét: lakosainak 95%-a német nemzetiségű volt. Lakossága 1910-ben 903 fő volt, ma alig 100 fő. Ezt a nemzetiségi szerkezetet a második világháborút követő ki- és betelepítések gyökeresen átalakították. 1945-ben a Kalaznóra telepített istensegítsi eredetű székelyek a német lakosok házaiba költözhettek be. A bukovinai telepeseknek kiosztották az ideiglenesen a lengyeli kastélyba internált németek vagyonát. A székelyek letelepítése után a németeket visszaengedték Kalaznóra, ahol kitelepítésükig, azaz több hónapon, néha éveken keresztül együtt éltek a házukba betelepített bukovinai székelyekkel.
Kalaznón jó volt a kitelepítendők és az újonnan betelepítettek viszonya. Az itteniek békés, baráti viszonyról számoltak be. Sok helyen közösen főztek, étkeztek, közös bálokat tartottak, „még csak vita sem volt”, összekomásodtak és sokan a kitelepítés után is hosszú évekig leveleztek egymással, székelyek és németek. Az együttélés harmonikusságát mutatja, hogy a településen kiugróan magas volt a vegyes házasságok aránya már akkor, amikor a környező településeken ez még elképzelhetetlen lett volna.
1949-et követően azonban a népesség folyamatos és rohamos csökkenése figyelhető meg. A népességfogyás az 1970-es évek környékén öltött drasztikus méreteket. A település ekkor meginduló elnéptelenedését a pusztulásra ítélő körzetesítés határozta meg. A megszüntetett közintézmények és munkalehetőségek után az emberek nagyobb településekre, városokba vándoroltak, keresve a megélhetés és a következő generációk fölnevelésének biztosabb lehetőségeit.
Az újraéledés és a település felvirágzása talán az elmúlt években kezdődött meg, s Isten adja, hogy legyen még itt virágzó élet, ahogy a múltban is volt.
Túránkat megtisztelte jelenlétével Nagyvejkéről Szentes Gábor, aki regisztrált drónpilóta. Néhány év alatt több tucatnyi, szebbnél szebb templomot örökített meg kisfilmjein. Túratársaink megismerhették Gábor önzetlen munkásságát, amivel bemutatja a hazai templomok értékeit kívül és immár belül is. Munkája hiánypótló, kitartása és szorgalma pedig mások számára is ösztönző lehet, hiszen még azt is maga küzdötte ki, hogy az engedélyeket megszerezve egyáltalán bejusson a templomokba. Gábornak további eredményes munkát és jó egészséget kívánunk.
