Keleti-Mecsek kerülő túránk 3. része rövid (6 km-es volt, de annál nehezebb). Ennek ellenére mindenki gond nélkül teljesítette a nedves, néhol csúszós és rendkívül meredek sziklaszurdokokat és hegyoldalakat. Azért az útnak mintegy fele pedig könnyed sétaút volt. Vékényből indultunk, mely kis falu a Kelet-Mecsek egyik gyöngyszeme. A Zsidó-pokol kis vízesésekkel tarkított szurdokvölgye igazán elbűvölte a túrázókat, akik többsége nem járt még erre. Sajnos a patakokban víz alig van, a Derzsó-forrás egyáltalán nem adott vizet. Pont ilyenkor kellene árvízi hozamoknak lenni és már 6. éve, hogy a szárazság csak fokozódik. (A talajfelszín nedvessége és a néhol sáros terep ne tévesszen meg senkit, a talaj vízháztartásáról van most szó, hogy már tavaszra sem pótlódnak egyáltalán a készletek. Ez súlyos következményeket jelez előre a nyárra…) A régi strand medencéjét is nehéz lenne már megtölteni, régen a forrás és a patak adta vizét.
A sárga sáv hangulatos és igen meredek útján ereszkedtünk le Kárászra, ahol egy érdekes díszkutat is találtunk, mégpedig Agis Hagi Amar-kútját. Kárász utolsó ismert török földesura Agis Hagi Amar volt. Megvédte a falut és lakosságát a portyázókkal szemben. A kutat tiszteletére emelték a templommal szemben, amely a föld mélyében víztározót rejt, mely a templom esővizét gyűjti össze. Felszíni része turista pihenőhely.
Éppen úgy értünk a kárászi buszmegállóba, hogy csupán 3 percet kellett várni és máris jött a busz. Komló állomásra 13.00 órakor érkeztünk meg. Még bent állt a szintén 13 órakor induló pécsi busz. Odaszaladtam és mondtam, hogy rohannak még 14-en. A sofőr készségesen felelt, persze jöjjenek csak, én megvárom a futóversenyzőket. Hamar odaért a csapat és gyorsan felszállt mindenki, majd indult is a busz Pécsre. Ezúton is köszönjük a gépjárművezető kedvességét és segítőkészségét. Így is lehet a munkát végezni, s akkor mindenkinek derűsebb napja lesz.
