Soha még nyílt túrán ennyien nem voltunk. 65 fő volt a legmagasabb létszám. Most 103 fővel átléptük a határainkat. Horvátországba, Pélmonostorra érkezve mindenki nagyon kedvesen fogadott bennünket, a szerb pópa és felesége sós kiflivel és üdítővel vártak bennünket. A néprajzi centrumban is nagy szeretettel fogadtak minket, ahol még búcsúzóul ajándékot is kaptunk. A Szent Márton templomban az atya és a sekrestyés hölgy bemutatták a templomot, itt magyarul is nagyon szép összefoglalót kaptunk. Vitomir Zečević atyával magam már harmadszor találkozom. 2023-ban a horvát zarándoklat búcsúi szentmiséjét is ő tartotta a máriakéméndi kegytemplomban, de tavaly is beugrott látogatóba kegyhelyünkre vendégeivel. Ezúton is köszönjük mindenkinek Horvátországban a kedves és barátságos fogadtatást. Most következzen a történelem, s utána a képek, hogy mit tekintettünk meg.
A település a középkorban Baranyamonostor, illetve Majsmonostor néven is szerepel. 1899-ig neve Monostor, horvátul Beli Manastir, németül Manoster) város Horvátországban. A szerb-horvát nevének jelentése: fehér kolostor, melyet a mai szerb templomra is használnak. Baranya horvátországi részének közigazgatási, gazdasági és kulturális központja és legnagyobb települése. Eszéktől légvonalban 24, közúton 30 km-re északra, Baranyában, a Drávaszög északi részén, a Báni-hegység délnyugati lejtőin, a magyar határ közelében fekszik. A Báni-hegy legmagasabb pontja a Kamenjak, ami 243 méter magas. Pélmonostoron halad át az Eszékről Mohácsra menő főút és az Eszékről Pécsre menő vasútvonal.
A település már az őskorban is lakott volt, a feltárások során a plébániatemplom környékén két őskori településréteget is feltártak. Néhány éve a város határában az i. e. 4000 körül virágzott starčevói kultúra egyik nagyméretű településének és temetőjének maradványait, köztük sok kerámiát, kő és csonteszközöket találtak. Ugyanitt két, a 2. és 3. századból származó római téglaégető kemence is előkerült. A téglagyár területén réz- és bronzkori lelőhelyet tártak fel. A leletek a bádeni kultúrához, valamint a dunántúli mészberakásos kerámiák kultúrájához tartoznak. 1953-ban a kora középkorból származó, 5. századi tárgyakat (fibulákat, keleti gót ékszereket) találtak.
Pélmonostor Pél néven már a középkorban is jelentős település volt. Monostorát a Majs nemzetség építtette a 13. század elején. Első írásos említése 1227-ben történt II. Andrásnak abban az oklevelében, melyben a Mátyás fia Pál és a baranyai várjobbágyok közötti per elintézését helyben hagyja.
A monostor valószínűleg a török harcokban pusztult el, köveit 1776-ban nagyrészt a népes település új templomának építéséhez használták fel. A település 1591-ben „Monostor” néven 25 adózóval szerepel a török adókönyvben, a nevek alapján tiszta magyar lakossággal.
A térség 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, de a település a harcok során valószínűleg elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc során a kurucok és rác martalócok is pusztították. 1711 után kezdett nőni a lakosok száma a településen, amikor a törökök elől menekülő szerbek települtek itt le. 1723-tól kezdtek betelepülni a német családok. 1728-ban Monostoron 15 szerb és 22 német család élt. Már az 1733-as egyházlátogatás iratában is találunk információt viszonylag kis lélekszámáról, részben katolikus, részben ortodox vallású lakosairól. A katolikusok akkor a lőcsi plébániához tartoztak. 1738-ban Monostornak fonott, fából készült, sárral tapasztott temploma volt, melyet Szent Márton püspöknek szenteltek. 165 lakos, 30 házaspár élt ekkor itt. Tanítója Honstor János volt, német neve a betelepített német ajkú lakosságról tanúskodik. Amikor Klimo pécsi püspök 1757-ben ellátogatott ide, dicsérte a német embereket, akik a 18. század eleje óta éltek a faluban. Ekkor már 406 lakos vagy 80 házaspár élt itt. 1852-ben Monostor önálló plébániává vált, a következő évben pedig megépült a plébániaház, ami már a település nagyarányú fejlődésének a jele volt. A plébánia, az iskola, a vasút, az út és egyéb járulékos létesítmények megépítésével Monostor a népesség és a jelentőség szempontjából megelőzte Baranya más településeit és Baranya déli részének központjává vált. A magyarság mellett németek, horvátok és szerbek egyaránt éltek ezen a helyen. 1902-ben az addigi Monostor név elé a többi, hasonló nevű településtől megkülönböztetésül a középkori eredetű Pél- előtagot ragasztották.
1910-ben 2447, többségben német (61,1%) lakosa volt, jelentős szerb (19,5%) és magyar (18,1%) kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott. A település az I. világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A II. világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradottakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az albertfalvi munkatáborba hurcoltak között volt Klein Tivadar pélmonostori katolikus plébános, akit ott – bosszúból a szerb pópa haláláért – válogatott kínzások közepette öltek meg. Aki életben maradt, később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről, a Muraközből, a Zagorjéból, Dalmáciából és a Tengermellékről szállítottak ide teljesen elszegényedett horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait.
A település 1961-ben városi rangot kapott. 1991. augusztus 21-én elfoglalták a Baranyát megszálló szerb csapatok. A nem szerb lakosságot elűzték, katolikus temploma, házai súlyosan megsérültek. Az elűzöttek házaiba szerb menekülteket költöztettek. A horvát menekültek csak 1997-ben térhettek vissza.
1990-ben a község 10.896 lakosából 6085 horvát, 2920 szerb, 933 magyar, 153 cigány, 87 szlovén, 45 albán, 22 bosnyák volt. Ma a városnak kb. 7500 lakosa van és sajnos intenzív a csökkenés folyamata.
A város ipara fejlett volt már a 20. század elején. Jelentős az alkohol, az ecet, a keményítő, valamint a PVC termékek gyártása. Fejlett a malomipar és a téglagyártás. Legjelentősebb a szőlőtermesztés. A várost kiterjedt szőlőhegy és pincék veszik körbe. 3 általános és 3 középiskola működik a városban. Testvértelepülések: Mohács, Lánycsók és Dunaszekcső.
Szent Mihály főangyal szerb ortodox templom
A településen már korábban is jelen voltak szerbek, 1751-ben 73 szerb család élt itt. Valamivel kevesebb, mint két évszázaddal később, 1924-ben 425 ortodox szerb élt itt. A Szent Mihály arkangyalnak szentelt templom téglalap alakú, félkör alakú apszissal, barokk stílusban épült 1771-ben. A tornyot barokk bádoghagyma borítja, stilizált füzérekkel, sarkain klasszicista kis vázákkal. Három harangja van.
Az ikonosztázt a 18. század második felében hozták létre, és a templomban található trón ikonok többsége 1772-ből származik. A császári kapuk a 18. századból valók, míg a csókoló ikonok orosz emigránsok munkái. Berendezésének nagy része a 19. század második feléből való, klasszicista stílusú. Liturgikus tárgyai körül a legértékesebb egy 1781-ben Moszkvában nyomtatott evangélium. A templom előtt van egy ortodox kereszt, mellette pedig egy másik a városban, amelyet a békés reintegráció után lebontottak. A plébániaház 1904-ben épült.
A Baranyai Örökségek Néprajzi Központja
A Baranyai Örökségek Néprajzi Központját 2016-ban alapították. A helyén 1951-től 1986-ig óvoda volt. Az óvoda megszüntetése után, egészen a központ felújításáig, az épületben családok laktak. A központ állandó kiállítása bemutatja a Baranya térségében élő etnikai csoportok anyagi és szellemi kulturális örökségét a 19. század végétől a 20. század közepéig. A kiállítás célja, hogy négy tematikus egység révén kiemelje a tradicionális kultúra gazdagságát, hogy ösztönözze annak megőrzését és fenntarthatóságát.
Szent Márton templom
1777-ben a betelepült német lakosság építette barokk stílusban. Nem azonos a helyiség nevében szereplő monostorral, melyet az írott források szerint Géza fejedelem, Szent István apja emeltette. Ma ennek már semmi nyoma, elsöpörte a történelem vihara. A Szent Márton templom sem úszta meg az 1991-95 között dúló háborút. Több találat érte, hiányzott a tetőzete és a toronysisak, ráadásul még fel is gyújtották a várost megszálló szerbek. A háború elmúltával helyrehozták a háborús károkat, 1999-ben megkezdődött az újjáépítés, 2002-ben szentelték újjá. Kívül megmaradt szép barokk formája, de belül fehérre festett falak fogadnak, melyet alig old néhány kép és szobor, hiszen a belső berendezés nagy része is odaveszett. 2023-ban külsőleg ismét felújították, azóta fehér színű.
