A Dráva menti túrasorozatunk 4. része Murakeresztúr - Őrtilos: "Történelmi értékek a Mura és a Dráva találkozásánál." címet kapta. Pécsről ezúttal korábban, a 6.29-es vonattal utaztunk, hiszen az indulási helyszínünk, két megyével arrébb, Murakeresztúr volt, mely már Zala megyében található. 8.52-kor érkeztünk meg a vasútállomásra. Miután köszöntöttem az érkezőket, és ismertettem a mai napi programot, és a ránk váró látnivalókat, elindultunk, hogy megtekintsük a település másik felén található Szent Kereszt templomot.
Minden túra előtt felkeresem telefonon az illetékes plébánosokat, és bejelentkezünk, így általában küldik a sekrestyést, templomgondnokot, vagy, ha tehetik, maguk jönnek, kinyitni és bemutatni a templomot. Ezúttal, sajnos az indulás előtti napig nem sikerült kapcsolatba lépnem az itteni atyával. Az isteni gondviselés ajándéka, hogy pénteken egy ismerősöm telefonált (egészen más ügyben), és valahogy neki említettem, hogy hová megyünk: erre az volt a válasza, hogy van neki egy barátja, aki ismeri Vaslabán Csaba atyát, és megpróbál segíteni, mivel az a szám, amin én hívtam nem volt elérhető. Pénteken estefelé meg is kaptam a kért számot, és bátorkodtam felhívni a plébánost. Nem haragudott meg, hogy elég későn hívtam, még jól el is beszélgettünk, majd csak annyit mondott, jöjjenek bármikor, a templomunk mindig nyitva van, be tudnak menni. Mikor megérkeztünk, ő már észrevett minket a templom mellett álló plébánia ablakából, és máris jött, hogy beengedjen minket a templomba. Nagyon szép ismertetőt kaptunk a templomról és az itteni hitéletről, melyből azonban erősen kiérződött a keserűség és a csalódottság, a hívők fogyatkozása, miszerint a fiatalok már alig járnak templomba.
Országjárásunk
során, bármerre megyünk, mindig viszünk egy kis ajándékot, általában a
máriakéméndi kegyhelyet bemutató füzetet, könyvet szoktunk ajándékozni a
bennünket fogadó helyieknek. Egyúttal néhány szóval mi is bemutatjuk a másutt
szinte alig ismert kéméndi kegytemplomot, meghívjuk a helyieket, plébánosokat,
hogy, ha tehetik, jöjjenek el egy zarándoklatra, vagy vagy lehetőség pl.
gyerekeknek egy hittantábort is szervezni. Már van is példa arra, hogy idővel eljönnek
az ország különböző részeiből. Így visszük mindenütt Máriakéménd jó hírét, s
pl. Őrtiloson a templomot kinyitó hölgy említette, hogy ő volt már kb. 15 évvel
ezelőtt egy máriakéméndi búcsún. Még ilyen messziről is eljöttek anno.
Murakeresztúron végighaladva, Kollátszeg településre érkeztünk, mely Keresztúr része. Az iskolakápolna mellett egy állandóan folyó artézi kút található, melyből szomjunkat olthattuk. A falut elhagyva, a vasút töltése mellett, egy érdekes kis kápolnához érkeztünk. Egy régi kőkeresztet „csomagoltak be” ötletesen, melyek köré virágokat ültettek. A Principális csatornán egy fahídon mentünk át, majd kiértünk a tavaly megszüntetett beleznai vasúti megállóhoz vezető műútra. (Belezna innen igen távol esik, forgalom már nem volt, így 2021-ben megszűnt ez a megálló, ami ilyen szempontból érthető, ám nem elhanyagolható tény, hogy 2020-ban az egykori megállótól 500 m-re található Zrínyi újvár nemzeti emlékhellyé lett nyilvánítva, és jelentős turisztikai fejlesztések valósultak meg ezen a helyen. Ennek fényében, nem ártana, ha egy feltételes megállóval elérhető lenne ismét ez a helyszín.)
Egy fahídon való átkelés a Visszafolyó-patakon, és máris egy kis erdei pihenőhelyen találtuk magunkat. Mivel éppen dél volt, itt terveztük a pihenőt és az ebédszünetet, mivel a vár területén egyetlen pad sincs. A falépcsők mentén felértünk a várba, és megnéztük a 2020-ban felújított történelmi emlékhelyet.
Zrínyi-Újvár története: a török megszállás utolsó évtizedeiben Csáktornya és Légrád várai jelentették a nyugati végek védelmét, de a védvonal Kanizsával lett volna teljes. Sajnos Kanizsa már török kézen volt. Zrínyi Miklós horvát bán, egyúttal a magyar haderő fővezére látta, ha megkísérelné a visszafoglalását, akkor szükség esetén a Légrádra történő visszavonuláskor a Mura nehezen leküzdhető akadályt jelentene. A veszélyes helyzet megoldására a Mura bal partjáról hiányzó erődítmény építését határozta el, megelőzve a kanizsai pasát, akinek ugyanez állt szándékában. A munkálatok 1661-ben kezdődtek meg, és két év múlva már állt is a földből készült védművekkel erődített Zrínyi-Újvár. A törökök érzékelve, hogy Zrínyi a mi számunkra legjobban választotta ki a helyszínt, azonnal kifogásolták a Habsburg királyi udvarnál az építkezést, hivatkozva arra, hogy az érvényben lévő békekötés nem teszi lehetővé új védelmi létesítmények építését. Az udvar rosszallása ellenére Zrínyi eltökélten megvalósította célját.
A törökök Köprülü Ahmed vezérletével 1664. június 2-án megkezdték több mint 50 ezer fős sereggel Zrínyi-Újvár ostromát. A kis költséggel létrehozott, mégis erős vár június 30-ig tartotta magát. A közelben tartózkodó Montecuccoli-féle sereg ugyan nehezítette az ellenség dolgát, de súlyos vezetési hiányosságok miatt nem tudta felmenteni a várat: a szervezetlen, nem megfelelő fegyverzetű, éhező csapatok erre alkalmatlanok voltak. A mocsaras, patakokkal és tavakkal szabdalt terep nem is volt megfelelő a roham indítására. Az ostrom így török szempontból sikerrel járt; az addig hősiesen küzdő 1500 főnyi védősereg, amely nagyobbrészt német zsoldosokból meg horvát és magyar hajdúkból állt, a törökök bosszújának áldozatául esett. Köprülü nagyvezír bosszújának a vár is áldozatul esett. Épületeit és bástyáit felrobbantották, a sáncokat széthordták. A régi ábrázolásokból nagy hadászati tudással tervezett, gyönyörű erődegyüttes képe bontakozik ki, amelynek külső védvonalai nyomtalanul enyésztek el.
2003-ban létesült az egykori vár központi területén egy emlékmű, ahol a látogatók leróhatják tiszteletüket a régi idők hősei előtt. 2014-ben a régészeti kutatóárkok feltárták, hogy a várdomb gyakorlatilag a lerombolt épületek tégláinak törmelékéből áll. 2020-ra készült el az egykori várkút rekonstrukciója. A feltárás során a kútban emberi maradványokat találtak, amelyek igazolják, hogy az ostromlók a győzelem utáni kegyetlen bosszú áldozatául esett hősök, köztük Horváth András várkapitány testét a kútba dobálták. A megújult történelmi emlékhelyet és a kutat 2020-ban avatták fel, díszes ünnepség keretében.
A várat elhagyva egy kis tisztáson a nyiladék végében szépen gondozott kőkeresztre leltünk. Az Unom-bánom-hegyen régi elhagyott, és néhány még használt kis pinceépülettel találkoztunk. Egykor ezt a dombot szőlő borította, ma már szinte csak erdőt látni ezen a helyen. A Stefics-domb után a Látó-hegy következett, melyről valóban szép kilátás nyílott a Mura és Dráva összefolyására, és a horvátországi Légrádra, melynek szépen felújított temploma jól látható innen.
A dombról lefelé ereszkedve Őrtilos határába érkeztünk, ahol a Szentmihályhegyi részen, a dombon álló csoda szép Szent Mihály templomot kerestük fel. Éppen akkor érkezett Németh Sándorné, hogy kitárja előttünk a templom kapuját. Ő is bemutatta a település templomát, ismertette a szentmisék rendjét, illetve, hogy egykor három nagy búcsút tartottak, Szent Mihály volt a főbúcsú, de mára már csak az Anna napi búcsút tartják meg a hagyományoknak megfelelően.
A templom feltehetően a 13. században épült. Leromlott állapota miatt 1740-ben a középkori kolostor építőanyagának felhasználásával barokk stílusban átalakították. Ma is látható formáját 1823-ban nyerte el. Szentmihályhegy településrész egykor Légrádhoz tartozott, s a Zágrábi Püspökség része volt, ma a Kaposvári Egyházmegyéhez tartozik.
Megköszöntük a templom bemutatását, majd elindultunk az őrtilosi vasútállomásra, ahol megnézhettük a Drávát, és bejártuk az ártéri tanösvény egy részét.
