A Dráva menti nyílt túránk első része márciusban Bélavárra vezetett „Határ menti vén fák ösvényén” címmel. Második ilyen túránkra április 30-án került sor Péterhidán „Természeti és kultúrtörténeti értékek a Dráva mentén” címmel. Mint kiderült ezek a túrák igen népszerűek, a legutóbbihoz hasonlóan most is 40 fő vett részt.
Miután a 8-ból napi 4 vonatpár április 3-ától újra megáll Péterhidán, így kihasználva az alkalmat, ide terveztem most a túrát. Pécsről 10.23-kor indultunk, és 11.36-kor érkeztünk meg Péterhida-Komlósd vasúti megállóhelyre. Sajnos csak nagyon nehezen tudtunk leszállni/leugrani a vonatról, mert az ajtó meghibásodott, és nem jött ki a lépcső, így csak „katapultálással” sikerült elhagynunk a szerelvényt.
A megállóban már várt ránk Gida Renáta, aki a Péterhidáért Egyesület tagjaként felajánlotta, hogy az út során kísérőnk lesz, és helyi lakosként a legszebb természeti értékeket mutatja majd be. 16 éve vezetek csoportoknak túrát, de ilyen kellemes meglepetésben még nem volt részem, így tulajdonképpen nekem a túravezetés során nem sok dolgom akadt, hiszen Reni átvette az irányítást, és elindultunk Péterhida felfedezésére. Elsőként a néhány éve felújított Ratalics malomhoz érkeztünk, ahol az egyesület további tagjai nagyon finom házi pálinkával és cherry-vel vártak minket. Rengeteg látnivalót kínált a Dráva és Rinya menti táj, melyek az alábbiak voltak.
Vízimalom
A péterhidai vízimalom 1810-ben épült. A falak égerfa-cölöp alapon nyugszanak. Az épület gróf Széchényi Ferenc csokonyai uradalmához tartozott, aki három fia közt még életében felosztotta birtokainak jelentős részét. A felosztást megelőzően 1814-ben részletes birtokösszeírást készíttetett, így marad fenn az alábbi malomra vonatkozó közlés: „Épületek: Malomház, műhelyszoba az őrlők számára, deszkametsző. A lisztőrlő malom háromkerekű, a deszkametsző pedig egy. A Rinya vize hajtja.” Az 1848-as földreformot követően a malom a Jeki testvérek, István és György tulajdonába került, majd később Jeki György lett az egyedüli tulajdonos. E század közepéről származó információtöredék, hogy az 1869. évi iparos összeírásban „Fekete György molnár” szerepel Péterhidán. A malom 1880-ban még három, később egy alulcsapott vízikerékkel, két hengerszékkel, egy rostával és egy koptatóval üzemelt.
Az
észak-keletre néző oromfalon található
véset
szerint vélhetően 1920-ban
került
felújításra az épület és nagyjából ekkortól datálható, hogy Jeki György lányát
feleségül vevő Ratalics Géza lett a malom tulajdonosa. Ezt megelőzően, 1910-ben került kialakításra a
vízenergiát két állótengelyű turbinával hasznosító rendszer. A korszerűsítés során új
hengerszékek, hasábsziták, serleges felvonók beépítése is megtörtént. A malomgépeket gyártó szombathelyi
cég öntödéje 1923-ban leégett, ezért valamennyi gépészeti elem e dátumot megelőzően kerülhetett
legyártásra és beépítésre. A malom, valószínűleg az államosításig a Ratalics család
tulajdonában volt és a Rinya eltereléséig jellemzően vízerővel működött. Helyi lakosok
elmondása szerint egykoron az aszályos
időszak kivédésére gőzgéppel
is hajtható volt a rendszer, majd 1920-tól ezt a gőzgépet dízel
meghajtással helyettesítették.
A
II. világháború végén, 1944. decemberében Péterhidát is elérte a front. A
lakosság egy részét kitelepítették Gyöngyösmellék
községbe A
megszálló bolgár katonák orvhalászat
céljából kézigránátköteget dobtak a
malom turbinaházába,
ami ekkor megrepedt. A lakosok szerint a délkeleti falazat későbbi megrogyása
is ennek köszönhető. Az 1951-es államosítást követően
a malom 1961-ben leállításra került, majd ezt követően 1965-ben
a meghajtást biztosító Rinya-patak elterelése is megtörtént. A
későbbiekben az épület gépszínként és darálóként működött, majd 1991-ben
végleg bezárásra került. Ekkortól kezdve fokozatos állapotromlás következett be, 1997-98-ban kidőlt a délkeleti
fal jelentős része, magával húzva a tetőszerkezetet,
valamint a
folyamatos tetőhéjazati sérülések miatt az időjárás viszontagságai a födémszerkezetet is megbontották. A
műemléki védettség 1982. óta áll fenn. A vízimalmom épületét mára
teljesen felújították.
Ratalics kúria
Az 1800-as évek elején épült kúria. Építtetői feltehetően a Széchenyiek lehettek, és Ferenc halála után pont István örökölte a települést. A rendszerváltás után egy ideig az önkormányzat is használta. Ennek ellenére a '90-es évek végén már üresen áll, és állapota folyamatosan romlik. A tető már korábban beszakadt, az épület nagy része összedőlt. Már csak az utcai homlokzat árulkodik a hajdani szépségéről.
Népi lakóház
A 19. század elején épült. Sajnos egyik oldalán már jóideje nincs meg a zsúpfedés. A ház állagromlása így a jövőben sajnos egyre intenzívebbé válhat.
Harangtorony
Érdekes építmény keletről hozzáépített kápolnafülkével, melyben egy kőkereszt látható. A kereszt talapzatának nagy része már földbe süllyedt, így az már közel 200 éves lehet. A közelben áll a világháborús emlékmű.
Rinya-patak
A Rinya (vagy Rinya-patak) a Dráva folyó bal oldali mellékvize Somogy megyében, a Nagyatádi és a Barcsi járásban. Böhönye, Lábod és Segesd közelében ered több ágban, ezeknek az ágaknak külön neve van: Szabási-Rinya, Lábodi-Rinya és Segesdi-Rinya. Nagyatád és Babócsa érintésével egyenesen délnek tartva, Barcs közelében a Drávába ömlik. Hossza mintegy 60 km. Vízhozama eléggé ingadozó, a torkolatnál 2–5 m³/s közt mozog. Érdekesség, hogy mielőtt a Drávába ömlene, átfolyik az Ó-Dráva nevű holtágon. Gyakran összetévesztik a Kis-Rinya patakkal, ami Barcson is keresztülfolyik.
Függőhíd
A Rinyán átívelő függőhidat az 1970-es években katonák építették. Neveiket a hídfő talapzatába írták.
Fás legelő
Óriási méretű tölgyfák, gyertyánok helyezkednek el a csodálatos réten,. Itt olyan ritka növények is előfordulnak, mint a tőzikék, a liliomfélék és az orchideafélék. A helyszínen legeltetés már régóta nincs a hajdani legelő területe 1978 óta védett.
Vár (várhely)
Péterhida község vasútállomásától délre 4-500 méterre, az erdő Ny-i széle mellett legelőn találjuk a várat a tőzikés előfordulás közelében. A legelőn 1-1,5 m-re kiemelkedő, széles, lapos rész húzódik észak-keleti irányába. Északi sarkában, közvetlenül az erdő széle mellett, árokkal körülvett terület jelenti az egykori vár helyét. Az árok háromnegyed részben futja körül, csak az észak-keleti, röviden, de meredek lejtő felett szakad meg. A vár belső területe, sík, füves. Az árokkal körülvett terület ovális, az árok szélessége 8-15 m, mélysége alig 0,40-0,80 m. Az árok külső szélét lapos töltés kíséri, az árokból kitermelt földet jelenti. Teljes területe 50x40 m, 0,16 ha. A belső területe 21x20 m, 0,03 ha. Történeti adatot nem ismerünk, jellege alapján középkori. A környéken a 16-17. századi falu volt, innen e terület másik két neve: Pusztafalu, vagy Ófalu.
Nyári tőzike
Az egyszikűek osztályának spárgavirágúak rendjébe, ezen belül az amarilliszfélék családjába tartozó faj. A tavaszi tőzikénél nagyobb termetű, későbbi virágzású. Népies nevei: kakasvirág, szoplán, vízi gyöngyvirág, lógyöngyvirág. 35–60 cm magas, többnyire csoportosan tenyésző hagymás évelő. Nyirkos vagy nedves réteken, ártéri erdőkben, nedves, időszakosan elárasztott, tápanyagdús, humuszos agyag-, illetve vályogtalajokon nő. Magyarországon a puhafaligetek (fűz, nyár, éger) védett növénye. Április-június között virágzik.
A sok-sok látnivaló után még mindig maradt időnk, így a csapat egy része, akik már elfáradtak a malomnál maradtak, a többiekkel még egy kis felfedező útra indultunk a Komlósdi-Berek irányába. A földvárig a terepviszonyok miatt (csalán, stb.) végül nem jutottunk el, de egy lenyűgözően szép réten haladtunk keresztül, már ezért megérte idáig eljönni.
Míg a réten haladtunk, túratársak szóltak, hogy a csoport egyik tagját velünk ellentétes irányban látták a rétről betérni az erdőbe. Vártunk, de nem jött, s nem találtuk. Elindultunk vissza, gondoltuk a malomnál lesz ő is hamarosan. Vártunk, vártunk, de csak nem jött. Már közeledett a vonat indulásának 18.12-es időpontja, de túratársunk még mindig sehol. Mi kimentünk a vasúti megállóhoz, Reniék pedig terepjáróval az elveszett túratárs nyomába eredtek. Szerencsére megtalálták, mivel addigra már velük szemben jött egy sáros földúton. Elhozták a vasúti megállóhoz, s mire kiszállt az autóból, egy percre rá, már meg is érkezett a vonat, így ő is fel tudott szállni. (A vonatra való fellépés egyébként nem volt egyszerű, mert most meg egy régi típusú szerelvény érkezett és 80 cm magasra kellett fellépni, hiszen Péterhidán nincs kiemelt peron, így a vonat ajtaját is alig tudtuk kinyitni, mert a kilincs nagyon magasan volt, és ezeknél a régi kocsiknál még nem távműködtetésű az ajtó, azt kézzel kell kinyitni.)
Mint kiderült, túratársunk rövidíteni akart, ám sajnos nem szólt, hogy letér, időközben a nem várt terepviszonyok miatt nem, hogy előbb, hanem jóval később ért csak a falu határába, mint mi, ami már veszélyeztette a hazatérését, hiszen ez volt az utolsó vonat. Az eset tanulsága, hogy ha bárki a túrán bármilyen oknál fogva letér, vagy elhagyni készül a csoportot, jelezze azt a túravezetőnek. Saját felelősségére persze eltérhet, de akkor ezt a túravezetővel tudatni kell.
Ezúton is köszönjük a helybéliek segítségét, Lantos Krisztináét és főként Gida Renátáét, akik büszkén mutatták be a szép természeti környezetet, ahol Péterhida település fekszik. További munkájukhoz sok sikert, és kitartást kívánunk.
Biki Endre Gábor, túravezető
