Az előző napi eső után nem indultam reggel útnak. Ebéd után azonban olyan szépen kisütött a Nap, hogy gondoltam, azért valamennyire csak felszáradt a terep, egy kisebb túrát teszek a környéken. Még van egy kereszt Kékesden, aminél nem jártam, hiányzik a gyűjteményemből is, pedig ismerem a családot, akik állították. Ez a Kungl-kereszt. Ez volt a célpont ma. Nem terveztem pontos útvonalat, majd a terep adja magát, merre menjek, gondoltam. Szederkényből a 13.45-ös busszal mentem fel Kékesdre, és úgy terveztem, hogy a 16.45-ös busszal jövök vissza.
Kékesdet elhagyva az erdőben nagyon könnyen és hamar ráleltem a feszületre. Hasonlít az erdősmároki Schramm-keresztre. Itt is gesztenyefák voltak ültetve, de a négyből kettő már hiányzik. Még kis kerítéssel is védték, fakapu van előtte. Igaz, sajnos le van láncolva, nem lehet bejutni, mert magánterületen van, de nem is szükséges, a kerítésen át is jól látható. Csak hazaérve láttam a neten, hogy ettől a kereszttől 150 m-re van egy másik régi, szokatlan stílusú feszület is a bozótban, ami már igencsak elhanyagolt. Sajnálom, hogy nem tudtam róla, a térkép sem jelzi. No, majd legközelebb ezt is megkeresem.
Valamikor itt egy malom állt, sajnos lebontották, csak egy nagy hosszú lakóépület maradt meg. Ezt ma is használják. Utamat a domb és Erzsébet irányába folytattam, ahol igazi meglepetés ért. Egy akácos erdőrészt elhagyva egyszer csak a meredek domb oldalában igazi tölgyes, néhol vegyes erdőállományra bukkantam, szép szurdokvölgyekkel. Teljesen mecseki hangulatot adott. Ráadásul itt a Baranyai-dombságban. Térképen Benkei-dűlő a neve. Ebben az erdőrészben (most nem mentem arra, mert ezt is csak már itthon olvastam) ered a Csörge-forrás, mely a nevét onnan kapta, hogy kifolyásánál a víz csörgedező hangot ad. Dombay János 1927-ben ásatásokat végzett ezen a területen, és egy római fürdő maradványai kerültek elő. Egykor még kőbánya is működött Kékesd határában, ezeket már korábban felkerestem, nyílt túrát is vezettem oda. Nagyon érdekes az a helyszín is.
A Benkei-dűlő sem véletlenül kapta a nevét. Ahol most ez a szép erdő van, a múltban lakott hely volt. Benkei-puszta (Benke-major) volt a neve. Egykor uradalmi birtok volt, tulajdonosáról elnevezve. Már korán, a 20. század fordulóján elnéptelenedett a puszta, lakói elköltöztek. Egykor itt még egy csárda is állt. Ezért a szurdokot ahol az a másik öreg kereszt áll, csárdai útnak is nevezték. Régi betyárcsárda volt, tulajdonosát, Horváth Mihályt csak Csárdás Miskának hívták. A vásárokról betérők lovait itt kötötték el a betyárok, akik a Karasica hídja alól lestek a kedvező alkalomra. Elmondások szerint olyan híres csárda volt, hogy a hírhedt Rózsa Sándor is mulatott benne. Állítólag akkora pincéje volt, hogy az alföldi betyár még lovagolt is benne.
Kékesdről az alábbi rigmus maradt még fenn: „Ékös Kékös, szép falu vót mindég.” A régi kékesdiek sokáig megőrizték különlegesen szép "ő"-ző nyelvjárásukat. Ismerek egy idős kékesdi nénit, aki nagyon érdekesen ejtett ő-betűzéssel beszél még. Talán ő az utolsó, aztán már senki sem fog emlékezni a régmúltra, sem a régi malomra, sem az eltűnt csárdára, sem a betemetett pincére. A föld elnyeli a múltat, a benne élőket, vele együtt az emlékeiket.
