BÁLICS - LAPIS - REMETE-RÉT

 

Régebben két alkalommal is kerestem a Lapis magaslatán a térképen jelzett helyen az egykori római őrtorony (Castrum) helyét. Lényegében néhány kőtől eltekintve semmit sem találtam, csak a jelzett helyen egy nem természetes, kb. 20 m 20 m-es gödröt, ami sehogy sem illik bele a természetes terepformákba. Itt korábban valamilyen oknál fogva földet, követ termelhettek ki. Már a korábbi kereséseim alkalmával úgy véltem, hogy nem itt lehetett az őrtorony. 

Azóta újabb cikkek és régebbi leírások jelentek meg, s amíg Mecsek kalauzok 400 m távolságot írnak az egykori Lapisi-vadászháztól, az eredeti 1938-as feltáráskori leírás 800-900 m-t jelöl meg. Északabbra volt tehát az erődítmény. Most újra kerestem a helyszínen, de sajnos most sem találtam nyomát, éppen az út nyugati oldalán van egy 10 m-es bolygatott kősáv és kőtörmelék. Hát el kell menjek még egyszer. Azt hiszem kb. 100-200 m-el északabbra kell keresni, mint, ahol én bogarásztam. Ha találok majd valamit, frissítem a cikket. Addig is közre adom mi is volt itt egykor. 

Egy érdekes és friss kutatási szakanyag a témában itt olvasható:

https://real.mtak.hu/221253/1/jpm_evkonyv_58_2025_Szabo.pdf

 

1938. július végén a városi erdő „A" gazdasági osztályú 15. számú erdőrészletében a Lapis-tetőtől Vágot puszta felé vezető makadám út építése alkalmával egy kisebb halom lehordása közben vastagabb méretű falmaradványokra, téglákra és tetőcserepekre bukkantak. A romok közvetlenül a kövezés alatt álló műút jobb oldalán feküdtek, a lapisi vadászháztól mintegy 800—900 méterre.  Rábay Gyula erdőmester utasítására a további munkálatokat megkülönböztetett figyelemmel végezték.

Ez a vadászház abban az időben a városi erdőgazdaság erdőőreinek s az akkoriban megalakult Mecseki Erdővédelmi Szolgálat tagjainak adott otthont.

A romok megtalálásakor Tömösközi Györkő Vilmos erdőőr volt szolgálatban, aki másnap tájékoztatta az esetről az Erdővédelmi Szolgálat vezetőjét, Bereznai Józsefet. Bereznai visszaemlékezése szerint a romhalmaz és környéke kőlapokkal volt borítva. (Ugyanilyen kőlapokat az Orfűre vezető út mentén is látott a 30-as években, de a környék építkezéseihez széthordták azokat.) Először ezeket a lapokat távolították el s akkor bukkant elő a romok közepén egy kis nyílás, melyet először kútnak gondoltak. Bereznai a legalacsonyabb falrész (80 cm) mellől lehajolva elem lámpa segítségével kutatta át a romok alsó szintjét. Ekkor találta meg az őrtorony feltárásánál előkerült pénzérmék nagy részét. Visszaemlékezése szerint a padlószint finom föld volt, vagy homokkal lehetett borítva. Bereznai okkor leállította az út további építését azon a területen, s a munkások közül megbízott egyet a romok állandó felügyeletével. Ezután Tömösközivel közösen megszámolták a leleteket, s azokról feljegyzést is készítettek. Tömösközi két nap múlva adta át az érméket a feljegyzéssel együtt Rábay erdőmesternek.

Az érméket az erdőőr Rábay Gyula visszaérkezéséig a Lámpás-völgyi erdészházban helyezte el. (Rábay ugyanis egy erdészkongresszuson tartózkodott Sopronban.) Itt érte utól Bereznai távirata, melyben tájékoztatta az eseményekről. Pár nappal később Rábay megbeszélést tartott Bereznai Józseffel és dr. Horváth Tibor régésszel. Ezen a tárgyaláson a romok további sorsát s az erdőgazdaság segítségét beszélték meg.
Felügyelete alatt folyt a további ásatás és gyűjtötték össze a leleteket. Rábay Gyula leletjelentésére a Pécs szab. kir. város Majorossy Imre múzeumvezetősége dr. Horváth Tibor városi múzeumi régészt bízta meg a feltárás szakszerű irányításával.

Dr. Horváth Tibor kétszer szállt ki a helyszínre a napvilágra kerülő emlékek helyszíni tanulmányozására és az esetleges útbaigazítások megadására. Az addigi ásatásokra vonatkozólag dr. Horváth szakvéleménye a következő volt:
„Mindaddig, amíg az épület teljesen nincs feltárva, elhamarkodott dolog lenne határozott véleményt nyilvánítani a rendeltetéséről. Mégis valószínűnek látszik, hogy ezen a fontos kilátóponton az őrtorony szerepét töltötte be.” 

Sopianae helyrajzáról a temető és az ókeresztény épületek kivételével meglehetősen keveset tudunk. Így örülnünk kell ennek az emléknek, mely egyrészt a város védelmi rendszerére nyújt adatot, amiről eddig semmit sem tudtunk, másrészt pedig, erre turisztikai szempontból szeretnénk rámutatni, a Mecsek történeti emlékeinek a számát szaporítja.
Amennyiben anyagilag ez lehetséges, nagyon érdemes és kívánatos az épület falait teljesen kiásni, azután pedig a megőrzésükről kell gondoskodni (vékony betonréteggel burkolva a felületet), nehogy a téli esőzések és fagyok rongálják.
Az erdei út építésével kapcsolatosan a romokat teljes egészében fel fogjuk tárni és annak megtörténte után, részletes jelentésemet be fogom terjeszteni."
Az ásatáskor előkerült római kori tárgyi leleteket az erdőmester átvételi elismervény ellenében beszolgáltatta a városi múzeumnak. 

  

1938-ban, a feltárás utáni megtekintés

 

Időközben a Mecsek Egyesület vezetésével a testület tagjaiból egy bizottságot alakítottak. Feladatuk volt a romok megtekintése és a további sorsának eldöntése.

A bizottság vezetője dr. Reuter Camillo egyetemi tanár volt, a Mecsek Egyesület akkori alelnöke. A társaság további tagjai: vitéz Kárpáthy Olivér alezredes, vitéz Afra

Lajos bankigazgató, a Kiss József asztaltársaság főtitkára, Páldy Géza MÁV főintéző, Fridrich Sándor gyógyszerész, dr. Horváth Tibor régész, és Rábay Gyula erdőmester.

Az 1939. VIII. 6-i helyszíni bejárás alkalmával mindannyian egyetértettek abban, hogy a falmaradványokat sürgősen helyre kell hozni és a turisztika, valamint az érdeklődők rendelkezésére kell bocsátani. Olyan elképzelések is akadtak, mely szerint pavilonszerű építményt kellene a romok fölé emelni, hogy állagát ezzel is megóvják.

Ugyanezen a napon a városi erdőhivatal jelentést tett Pécs szab. kir. város polgármesterének az ásatások eredményéről és vele együtt csatolta dr. Horváth Tibor jelentését és szakvéleményét. Az alábbiakban közöljük a városi múzeum régészének jelentését:

Az épületmaradvány egy centiméter különbséget leszámítva 8x8 méteres nagyobb helyiségből áll, melyet négy oldalról 0,90—1 méter vastagságú fal vesz körül. Bejárata a déli oldalon a jobb sarokra esik. Az alapfalak a földszinttől kezdődően, belső és külső oldalukon egyaránt 16—22 cm szélességben padszerűen kiemelkednek. Az építéshez mecseki köveket használtak fel. A munka gondosságát bizonyítja, hogy a felső falak mintegy 55—60 cm magasságban hármas téglasorral vannak kiegyenlítve. A felső falak különböző magasságban maradtak meg. Északi oldalon 1,20-1,40 a fal magassága, a nyugatin

0,80—1,00 m, a másik két oldalon már sokkal alacsonyabb: 0,22-0,50 m.

A téglákon bélyeget nem találtunk, csak két kisebb töredéken benyomott koncentrikus kör jelzést. A leletek közül elsőnek kell említeni a kormeghatározáshoz fontos érmeket, összesen 149 db került elő. Nagyrészük a padlószinten szerteszórva feküdt, csak néhány db került elő az épületen kívül a bejárat előtt. 32 ezüstözött darabot találtam köztük, a többi bronzpénz. Meglehetősen megviselt, rossz állapotban kerültek elő, így a megtisztításuk hosszabb időt vesz majd igénybe. Eddig 58 darabot sikerült meghatározni. Ezeknek zöme Valentinianus császár (364—375) (22 db) és Valens császár (364-379) (31 db) idejéből való. Az alsó korhatárt II. Constantinus (337-361) egy érme képviselte, a felsőt pedig Gratianus császár érme (367-383).

Néhány darab vastárgy került még elő, ugyancsak az épület belsejéből: vas kések, ácskapcsok, edénytöredékek, továbbá a halomból több állatcsont.

Az épület gazdasági célokra nem épülhetett, akkor bizonyára nem egy helyiségből állott volna. Az alaprajza négyszögletes, ablaknyílásra az 1,40 m-ig megmaradt falon nem akadtunk, így arra következtethetünk, hogy toronynak építették meg.

Mivel azonban a közelében még nem találták meg az erre vezető római utat, ami révén az utak mentén emelt tornyokra gondolhatnánk, biztosra vehetjük, hogy védelmi célokra őrtoronynak építették azért, hogy a Mecsek nyugati vidékét, valamint a környéket szemmel tarthassák.

Az őrtorony történetére az éremleletekből következtethetünk.

Kb. a IV. század elején épült, mikor a Pannónia tartomány az egész római birodalom biztonságát védte. A Duna könyökénél a guádok, az Alföldről érkezve pedig a jazygok és gótok ismételten átcsaptak a Dunán és rendszeres hadjáratokban lehetett csak őket leverni. Sopianae, a római kori Pécs, nem volt megerősített katonai város. A rendkívüli háborús időkben mégis védelméről kellett gondoskodnia, hogy legalább a portyázó kisebb csapatokkal szemben védekezhessen. Eddig semmi adatunk nem volt, hogy a védelmi vonalukat hol és mikor állították fel. így ennek az őrtoronynak jelentőségét éppen ez a körülmény adja meg.

I. Valentinianusnak sikerült ugyan legyőzni a guádokat, a most talált érmek nagy részének hátlapja az ő dicséretét hirdeti: teljes alakjában látható a császár, jobbjában a

Christus monogrammos labairumot tartja, tőle balra hátrakötött kezekkel térdel egy fogoly guádus. Felirat: Triumfator Gentium Barbarum.

Testvére, Valens azonban elbukott a nyugati gótokkal vívott harcban. 378 augusztusában vívták meg a döntő ütközetet Hadrianapolisnál és e pannóniai születésű császár is áldozatul esett az öldöklő germánoknak. Ott, azon a csatatéren pecsételődött meg Pannónia sorsa is. 378 végén a nyugatnak forduló barbár hordák végig dúlják, végig rabolják. Ha nehéz harcok árán sikerült is békére lépni velük, nagy részüknek helyet kellett adni Pannóniában.

Bár 395-ig tessék-lássék hivatalosan fent is állt a római adminisztráció és katonai szervezető tartományban, az állapotok egyre inkább rosszabbodtak, aki tehette menekült a római lakosságból.

Ezeknek az időknek volt tanúja a lapisi őrtorony. A 378-as eseményekkel kezdődött pusztulása. Az V. század kezdetén, mikor a Dunántúl keleti része, így Baranya megye is a hunok kezébe került, már bizonyára romokban hevert.

 

Pécs, 1938. aug. 6.