A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör tagjaihoz ezúttal szederkényi hívek is csatlakoztak, és a csoport Császártöltésre látogatott. A sváb település megannyi látnivalót kínált, hogy mit is, azt az alábbiakban olvashatjuk.
Császártöltés
Bács-Kiskun vármegye déli felén, Bajától 38 kilométerre fekszik. Határának legmagasabb pontja a 143 méter magas Boszorkányhegyen, legmélyebb a csatorna parton 93 méter magasságban található. Altalaja agyag, felszíni talaja nagyobb részben homok és tőzeg. A Kiskunság és a Sárköz határában változóan hullámos felszínre épült falu településszerkezetének különlegességét az árterület szélén magasodó löszpartba fúrt, présházas pinceutcák adják. A háború előtt 4600 lakosa volt, azóta folyamatos a csökkenés, ma kb. 2100 lakója van.
A település nevével kapcsolatban a néphagyomány azt tartja, hogy azok népesítették be, akiket I. Lipót császár küldött ide töltés építésére, hogy az Akasztótól Baja felé húzódó Őrjeg mocsarán át tudjon utazni. Az 1743–1744-es években telepíttette be Patachich Gábor kalocsai érsek német családokkal, és a szőlőtermesztés fellendítését várta tőlük. A település lakosságát 1947-ben súlyos megrázkódtatás érte. A második világháború alatt sokakat elhurcoltak a községből a Szovjetunióba málenkij robotra, továbbá a kitelepítésekkel a település nemzeti egysége is megszűnt. Napjainkban az idősek egy része még mindig ismeri és használja a sváb nyelvet.
Az első császártöltési katolikus templomot Klobusiczki Ferenc kalocsai érsek építtette 1754-ben, amely egy 14 lépés hosszú és 7,5 lépés széles kis épület volt két haranggal. Mivel kicsi volt, a 19. században bővítették. Ezt a templomot ismét bővítették és 1921-ben nagyrészt átépítették, melynek üvegablakai Roth Miksa műhelyében készültek el, alkotójuk Zseller Imre. A főoltárt Schilli János helyi lakos készítette.
Sváb Tájház
1896-ban épült a parasztbarokk homlokzatú, Császártöltés népi építészeti kultúrájára jellemző épület. A kor szokásainak megfelelően konyha, lakószoba, tisztaszoba, kamra, nyitott gang elosztással. A helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal a császártöltési sváb családok mindennapi életébe tekinthetünk be a kiállított bútorokból, használati tárgyakból, ruhákból, kézimunkákból összeállított gyűjtemény segítségével.
Szálas Béla-kilátó
A kilátó névadója a lokálpatrióta Szálas Béla. Az ő kezdeményezésére és adománygyűjtéséből, támogatás kiegészítésével épült meg 2009-ben e kilátó. Érdekessége, hogy a település központjában helyezkedik el, de a közeli főútról mégsem látszik.
Pincesorok
A környékben az 1700-as években betelepített németajkú lakosság szorgalmas keze munkája nyomán szőlő-és borkultúra honosodott meg. A különleges zamatú borokat a löszfalba vájt pincékben érlelik. Császártöltés belterületén több mint 1000, a közeli hajósi pincefaluban önálló településformaként 1100, Nemesnádudvaron 700 pince sorakozik. A maguk nemében különlegesek Császártöltés pincesorai, hiszen szervesen beépülnek a falu szövetébe. A falu pincesorai: Főkáptalani pincesor, Káposztáskerti pincesor, Kis-sori pincék, Vidám sori pincék, a valamikori Erzsébet utcai pincék a Kelrárájá. A löszpartba vájt pincék egyenletes hűvöse biztosítja a borok kiváló tárolását. A legtöbb pincét téglával burkolták, de találni még olyat, ahol a löszfalú boltívek megmaradtak. Hosszúságuk változó, a legtöbb pince 15-20 méteres, jellegzetes a pincék elé épült présház.
Vörös-mocsár
Császártöltés határában a löszpart alatt húzódik a Vörös-mocsár. A mocsár az egykori ős-Duna mederben keletkezett, több százezer évvel ezelőtt. A lassú feltöltődés folyamán több méter vastag tőzegtelepek képződtek. A tőzeget évtizedek óta bányásszák. Az így keletkezett tőzeg gödrökben fajokban gazdag vizes élőhelyek alakultak ki. A meredek löszfalakban parti fecskék és gyurgyalagok költenek.
A Duna-Tisza közi Hátság löszös nyugati peremvidéke, Császártöltés és Kecel között több mint 10 km hosszan meredek letöréssel 10-20 m-re magasodik a Duna-völgy fölé. Az ország egyik egykor állóvizekben leggazdagabb területe volt ez a vidék, a Kalocsai Sárköz. Valamikor keresztül-kasul behálózták a fokok, erek, posványok, kisebb-nagyobb tavak, természetes úton lefűződött folyóágak. Az ármentesítések előtt évente kétszer-háromszor is elöntötte a területet a víz. A lecsapolások után gyökeresen megváltozott a táj arculata. A valamikor vízjárta területek helyén ma szántóföldek vannak. Az ártéri gazdálkodást felváltotta az intenzív szántóföldi növénytermesztés. Ennek az egykor gazdag vízi világnak egyik utolsó hírmondója a ma védett lápvonulat - az úgynevezett Őrjeg - középső része, a Vörös-mocsár.
A Vörös mocsár (és a Kalocsai Sárköz) területén a jégkorszak elejétől jelentek meg az Ős-Duna folyóágai. A Kalocsa-mohácsi süllyedék újholocén kori erőteljes tektonikus mélyülése nyomán már végérvényesen dunai ártérré vált a terület. A lassú fejlődésű Duna-ágakban tömött, iszapos-agyagos üledékek rakódtak le. A jégkorszak után a lefűződött Vörös-mocsári folyóágakban gyorsuló feltöltődés indult meg. Ennek során a víz tükrét ellepte a növényzet, összezsugorította a vízfelületet, majd idővel az egész víztükör eltűnt. A hatalmas tömegű elhalt növényi maradvány felhalmozódott, lassan tőzeggé alakult. A tőzeg kitermelése már a 20. század elején megkezdődött, de csak az 1950-es évektől vált ipari méretűvé. Az ország legnagyobb tőzegbányája működött itt. A Vörös-mocsár 930 hektár területű része 1990 óta természetvédelmi terület. A tőzegbányászat megszűnésével a természet vette uralma alá a területet.
A tájvédelmi körzetet érinti az Alföldi Kéktúra és a kék négyzet jelzésű túraút is.
