Ezúttal ismét az Alföld egy szép településére, Bácsborsódra látogattunk. Bajáig az autópályás busszal utaztunk, onnan tovább pedig vonattal. Csak egy nappal az indulás előtt derült ki (egy kedves túratársam éber volt és figyelt), hogy a kinézett vonat nem közlekedik, vagyis 34 perccel előbb indul. 44 perc helyett csak 10 perc maradt az átszállásra, ráadásul a buszállomástól a vasúti pályaudvar kissé távolabb is van Baján. A járatunk is késett 3 percet. Hála Istennek rohanva, de sikerült az átszállás, felpattantunk a vonatra és az azonnal indult.
Három fő helyszínünk volt Bácsborsódon: a Latinivits sírkápolna, a szoc. otthonként üzemelő kastély és a templom. Mindhárom helyszínen a helyiek nagy kedvességgel és szeretettel fogadtak minket. Bognár Anita polgármesterasszony még pogácsával és ásványvízzel is megkínált bennünket. Nagyon jó érzés, hogy az Alföldet járva mindenütt barátságos és vendégszerető emberekkel találkozhatunk. Köszönet érte.
Visszafelé a 12.51-es busszal terveztük Bajáig az utat mert ahhoz jó csatlakozás van Baján, igaz csak 5 perc van az átszállásra. Ám a járatunk nem jött. Végül 20 perc késéssel megérkezett, s már lemondtunk az átszállásról. (A járat késése egy nem emberi módon viselkedő utas miatt történt, akihez rendőrt is kellett hívni.) Bajához közeledve azonban a gépjármű vezetője szólt, hogy ő intézkedett, a bajai állomáson még várakozik a Pécsre menő busz, át fogunk tudni szállni. Szerencsére a szokásosnál gyorsabban haladt a járat, így 9 percet behozott a késésből, és 11 perc késéssel, 13.36-ra beértünk Bajára, ahol a 13.30-as Pécsre közlekedő gyorsjárat még várt bennünket. Rajtunk kívül két másik utas is át tudott így szállni, akik még Pécsről is tovább utaztak. Ezúton is köszönjük a gépjárművezető emberségét, és segítőkészségét, bárcsak Baranyában is ilyen vezetők lennének. Az alábbiakban ismerjük meg hazánk eme szép településének nevezetességeit.
Bácsborsód Bács-Kiskun vármegyében, a Bácska északi részén, a Bokodi–Kígyós-csatorna jobb partján, Bajától 19 kilométerre délkeletre fekszik. A falu területén lelt szarmata és kelta tárgyak több évezredes településre utalnak. Még a honfoglalás után is áthaladt rajta egy fontos kereskedelmi útvonal. A pápai tizedjegyzékben először 1333-ban említik Borsódszentlőrinc néven. Már ekkor egyházas hely és a Becsei család birtoka volt. A „borsod” a „bors” személynévből származik, a nyelvérzék azonban átvonta a „borsó” szócsaládba. A „Bács” előtagot – számos Borsod nevű helységtől megkülönböztetésül – 1897-ben kapta. A török hódoltság alatt népes település volt, amit a kalocsai érsekség 1543. évi dézsmajegyzéke is bizonyít. Az itteniek négyszer annyi adót fizettek, mint a kalocsaiak.
A török hódoltság alatt magyar lakosságát délszlávok váltották fel. A 18. század első felében puszta. Új birtokosa, a Latinovics/Latinovits család telepítette be. A török kiűzése után a falu rövid ideig a határőrvidékhez tartozott. 1697-től Buttler János várkapitány tulajdonába került, aki 1725-ben eladta Hammerschmidt Jánosnak. Tőle még abban az esztendőben megvásárolta a Latinovics-család két tagja, Latinovics Dániel és István.
1781-től nagyarányú telepítések kezdődtek. A földesurak a falut magyarokkal népesítették be. A Latinovicsok az 1848-as szabadságharcban kivétel nélkül a magyar ügy oldalára álltak.
A világosi fegyverletétel után anyagi helyzetük megrendült, de három hajdani épületük még ma is megvan, köztük a kastély, amelyben az Őszi Napfény Szociális Otthon kapott helyet. Ezt is megtekinthettük. A falu határában áll az egykor paplakként funkcionáló kúria. A község nevezetes szülötte volt Moholy-Nagy László (1895–1946), aki festőként, fotográfusként és művészeti szakíróként is maradandót alkotott. Szülőháza magántulajdonban van, nem látogatható.
Az első világháború után, 1918-tól 1921-ig a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz tartozott. A második világháború után, 1946-ban és 1947-ben német lakóinak többségét kitelepítették Németországba. A település 1950-ig Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott. A jelenlegi község megőrizte hajdani településszerkezetét és utcahálózati rendszerét.
Latinovits Illés 1880-ban építette fel a későbbi családi sírkápolnát, melyet a Boldogságos Szűz Mennybemenetelének tiszteletére szenteltek fel. A családi kápolnát nagyrészt temetkezési helynek használták, ide temették a család több tagját. Fenntartására Horthy István 1271 négyszögöl földet adományozott. A Latinovits-család elszegényedésével párhuzamosan a kápolna állapota is egyre rosszabbá vált. Egy monda következtében, mely szerint aranykardok vannak a sírokban eltemetve, egyre több rablás történt. A kápolna kriptája még ma is erősen leromlott állapotban található, a kriptában lévő koporsók nagy részét feltörték és kirabolták. A sírkápolnát körülvevő fenyőliget szinte teljesen megsemmisült. A kápolna magánkézben, Latinovits Illés tulajdonában volt, aki valószínűleg külföldre távozott a második világháború idején. A kápolnát és környékét az önkormányzat 1990-től sajátjaként kezelte, és tulajdonos hiányában, 2009-ben önkormányzati tulajdonba került. A Boldogságos Szűz Mária-kápolnát az önkormányzat bekerítette, majd 2015-ben kezdődtek el a település központjában, szép környezetben álló, ámde erősen romos kápolna helyreállítási munkálatai, amely 2016. év júniusára – méltón egykori tulajdonosai emlékéhez – kívül-belül megújulva szépíti a környezetet és várja látogatóit.
A Szent Kereszt feltalálása templom építését Latinovits György kérésére a kalocsai érsek engedélyezte. Eredetileg vályogból tervezték megalkotni, ám az érsek csak téglaépületet engedélyezett. 1781-re elkészült a 21 m hosszú, 8 m magas építmény, tornya fából volt. Megáldására 1784-ben került sor, a Szent Kereszt feltalálása tiszteletére szentelték fel. Az 1781-ben felépült templomon később több változtatás történt, az eredetileg fából készült tornyát átépítették. Az oltárképet, mely a templom belső terét gazdagítja, a tataházi templomból vásárolták meg. A templomnak 1896-ban négy harangja volt, melyből mára csupán kettő maradt meg. Kisebb átalakítás később is volt, ezt mutatja egy 1942. évi jegyzőkönyv. Orgonáját Angster József építette 1896-ban. Az épület előtt álló kereszt 1784-ben készült, s 1832-ben újították fel, így napjainkban is eredeti állapotában látható. A templomkertben található az az I. világháborús emlékmű, amely emléket állít a település hősi halált halt fiainak.
