KEGYHELYLÁTOGATÁS SZEGEDEN

 

HAVAS BOLDOGASSZONY, A SZÖGEDI SEGÍTŐ SZŰZ BÚCSÚJÁRÓHELYE

Szeged-Alsóváros az egykor három részből (Felsőváros, Palánk, Alsóváros) összeolvadt Szeged régi paraszti, gazdász városrésze. Csongrád megyéhez és a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez tartozik.
     A Ferenc-rendi szerzeteseket Szegeden 1316-ban említik először, de lehetséges, hogy már az 1200-as években megjelentek a Tiszaparti városban. Az Alsóvárosban azonban csak 1444-ben telepedett le a rend szigorúbb, obszerváns ága. Templomukat a XIII. század eleji johannita lovagrendi templom romjaira építették. A kolostorban járt, mint rendi visitátor Marchiai Szent Jakab, s később Kapisztrán Szent János is. A rend és kolostora a török hódoltság nehéz évei alatt is működött, sőt részt vállaltak az idegen uralom alatt élők lelki gondozásában.
     A templom melletti kolostor 1459-ben már állt, hiszen előtte, a Mária-kolostor előtti téren Mátyás király hetipiac tartását engedte meg az alsóvárosiaknak. A kolostor mindig fontos szerepet játszott a rend és a táj életében. Befogadta a zarándokokat, pl. 1650-ben a szentévi jubileumi búcsúra érkezőket, akik - pápai engedéllyel - itt a ferences templomban is elnyerhették a római szent helyek felkereséséhez kötött búcsúkat. Menedékhely is volt az alsóvárosi templom. Ezért sok szegedi polgár helyezte el itt értékeit és fontos iratait.
     A kolostort a török alóli felszabadulás után, a XVII. század végén felújították. Napjainkban, négy évtized elteltével visszaköltöztek a szerzetesek, újra indult a ferences élet.
     A rendi Mária-tisztelet és a ferences templomoknak adott pápai búcsúkiváltságok miatt az alsóvárosi búcsújárás gyökerei régi századokba nyúlnak vissza. A legendás hagyomány az 1500-as évek közepére helyezi a kegykép, a Szögedi Segítő tiszteletének kezdetét. Eszerint a Mária-képet a mohamedán törökök elől a templom közelében lévő Csöpörke nevű tóba rejtették el. Pár évvel később épp egy török katona találta meg, s adta át a szerzeteseknek. A tó a nagy szegedi árvízig (1879) megmaradt, akkor feltöltötték. Vizében a búcsúsok megmosakodtak, s itt részesültek a régi népszokás szerinti ún. búcsúkeresztségben az első ízben ide zarándoklók.
     A Szögedi Segítő Szűzanya közbenjárásának több csodás eseményt tulajdonítanak. A hagyomány szerint az Ő segítségének volt köszönhető 1697-ben a zentai csatában a törökök fölött kivívott győzelem. Számos csodás gyógyulás is történt itt. Látogatottsága miatt a múlt század közepén Szeged-Alsóvárost az egyik legismertebb magyar búcsújáró helyként említették.
     A csodatevő kép ma is ott látható a főoltáron: a holdsarlón álló, napsugarakkal övezett Boldogasszonyt ábrázolja, karján a gyermek Jézussal. Ez a képi kifejezője Mária szeplőtelen fogantatásának, amelyet az obszerváns ferencesek különösen és régóta tiszteltek. A templom patrociniuma azonban a Havi Boldogasszony, amelynek ikonográfiai megfelelője a római Santa Maria Maggiore templomban őrzött, s Szent Lukács evangélista munkájának tulajdonított Mária-kép.
     Van a templomnak egy második kegyképe is: ez a bejáratnál lévő czestochowai Fekete Mária-kép, vagy ahogyan a szegedi nép nevezi, a Szerecsön Mária.
     Az augusztusi havi búcsúra nemcsak a városból és közvetlen környékéről, hanem az ország minden részéből jönnek zarándokok. Sokan itt éjszakáznak, virrasztanak, énekelnek és imádkoznak. Az ünnep liturgikus fénypontja a szentségi körmenet, amely megkerüli a Mátyás teret, s a búcsúvásár sátrai között tér vissza a templomba. Az ünnepnek ez a profán, világi része, a kirakodóvásár is jellemzője a havi búcsúnak.
     Fő búcsúja Havi Boldogasszony ünnepén (augusztus 5-én) van.
     A Szeged-Alsóvárosi ferences templom és kolostor az Alföld egyik legnagyobb és legfontosabb középkori eredetű épületegyüttese. A megmaradt középkori gótikus részletek mellett a barokk elemei jellemzik. A késő gótikus, csillagboltozatos mennyezetű csarnoktemplom a magyar építészet kiemelkedő alkotása.
     A jelenlegi, nagyszabású főoltár 1713-ban készült el. A kegykép XVII. századi olajfestmény. A szószék és a mellékoltárok a hazai barokk jelentős emlékei a XVIII. századból. A bejáratnál jobb oldalon lévő czestochowai Fekete Mária-kép Morvay András szegedi festő alkotása (1740). Vele szemben a tisztítóhelyen szenvedő lelkek oltára a Szent Vér középkori tiszteletének továbbélése. Az oltárt Hogger János szegedi képíró festette, s ikonográfiai ritkaság hazánkban. 1739-ben állították fel a Fájdalmas Anya oltárát, 1775-ből való a Szent Kereszt-oltár. A Szent József, Szent Anna, Páduai Szent Antal, Szent Ferenc tiszteletére szentelt oltárok mellett a szentélyben a jószágtartók védőszentjének, Szent Vendelnek, valamint Nepomuki Szent Jánosnak az oltára áll. A Szent Ferenc-, a Szent Antal- és Nepomuki Szent János- oltárképek Josef Hautringer bécsi festő színvonalas munkái. A templom újabb falképeit Kontuly Béla festette.
     A mai sekrestye az egykori gótikus templom káptalanterme volt. A sekrestye szekrénysorának ajtajain láthatók az oltárok képei. Itt függ a templom egyetlen megmaradt fogadalmi képe, egy nagyméretű olajkép a donátor alakjával (1700). A ferences kolostor a korábbi műemléki feltárások szerint sokkal nagyobb mértékben őrzi középkori falait, mint korábban sejteni lehetett. A XV. század végén épült, mai formáját a XVIII. században nyerte el. A kerítés pillérein Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal szobrai.
       A templom déli oldalbejárata fölötti Mátyás király-dombor-művet a király leghitelesebb ábrázolásának tartják. Ennek eredetije a németországi Bautzenben látható, egy másik másolata pedig a budai várban.

Ezúton is köszönjük  Kárpáti Kázmár ferences atyának, hogy fogadott és köszöntött bennünket. Megköszönjük Szőke Virág igen alapos és precíz 2 órás idegenvezetését a templomban. Ez idő alatt nagy tudásából igyekezett minél többet átadni nekünk, hogy megismerhessük a ferencesek templomának értékeit.

***

PARTFÜRDŐ

Szegeden 1911 nyarán merült föl a gondolat, hogy nincs kihasználva a Tisza bal partja fürdés és sportolás céljára. A ragyogó homokos terület elhagyatva állt, a part menti vízfelület sekély és 2-3 fokkal melegebb, mint a szegedi partszakaszon. Ezt felismerve többen „fürdőtelep tervezetet” nyújtottak be a szegedi tanácsnak.
A magyar középosztály az első világháború előtt a nyáron a szabadságát a Tátrában, a Balatonnál és az Adrián töltötte. A háború után ez a helyzet megváltozott és egyedül a Tisza maradt. A Maros torkolattól a közúti hídig elterülő bársonyos homokos part, a környező erdők, parkok kirándulóhelyei (deszki, lellei erdők, újszegedi liget) tette változatossá a strandolást.
A töltés és folyóvíz közt (kerekeken járó) kabinokat, mögötte büfét, kávéházat, ártéri zuhanyzókat, tornaszereket, csónakparkot, gyermekeknek fürdőt, úszómestereket terveztek. Lehetővé vált, hogy férfiak, nők, gyermekek együtt fürödjenek. Remélték az idegenforgalom föllendülését és sok család nyári itthon maradását.
A nagyobb nyugati nagyvárosok mintájára részvénytársaságként kezdte el működését a szegedi partfürdő. A részvényesek és családtagok részére élénk színű parti sátrak és házikók létesültek, ártézi kutat fúrtak a zuhanyoknak és az iszapfürdőnek. A fürdőzők átszállítása az újszegedi partra gőzhajóval és motorcsónakkal történt.
Az ötvenes évekre nyaranta már 8000 ember is megfordult naponta a Partfürdőn, kedvelt volt a sörfogyasztás, divatba jött a „röptenisz – turul játék” amelyből évente bajnokságot rendeztek. Az 1960-as évektől a városvezetés részéről felmerült a gondolat, ami a háború előtt is foglalkoztatta már a várost, hogy Szegednek minden adottsága megvan, hogy üdülő és fürdőváros legyen. A Tisza és a Maros, a város déli fekvése, az évi 2000 óra napsütés, az újszegedi oldal szép természeti szépségei, a föld mélyén rejtőző termálvíz, mind lehetővé tette, hogy nem csak a helyi lakosok, hanem távolabb élők is fölüdülést, gyógyulást találjanak a városban. Ekkor kezdték el építeni a medencéket a parti strandfürdőn. A gyógyvíz 600 m mélyről tör fel és 36 fokos, így hűtés nélkül juthat közvetlenül a medencékbe.