Bejárt útvonal: Mecseknádasd – Vár-hegy – gótikus templomrom – Várhegyi-kilátó – Török-kút – Helbich-kereszt (ledőlt) – Vörös-hegy – 1865-ös kőkereszt – Zöld-tető – Három-határ – Nyári-oldali kőkereszt – Püspöki-erdő – Rák-völgy – ófalui műút – Hosszú-tető – ismeretlen nevű ledőlt kereszt (csak a talapzat és a törzs van meg) – Rác-hegy – Mecseknádasd, Ófalui elágazás. Táv: 15 km.
Szomorú, hogy Mecseknádasd külterületén az erdőben több gondozatlan kőkereszt is található, amikor az utóbbi években már nagyon sok újult meg megyeszerte adományokból, de újabban pályázati lehetőségekkel is. Viszont magyarázat is van a miértre. Ezek a feszületek a lakott területektől távolabb esnek, egy kivételével mind olyan helyen, ahol még út sincs, mivel a régi szurdokutak használatával felhagytak. Egykor ezeken a helyszíneken nem is erdő, hanem szőlő volt. A szőlősgazdák tulajdonosai állították a kereszteket. A családok vagy kihaltak/elköltöztek, vagy egyszerűen a mezőgazdasági kultúra megváltozása okán nem járnak ki a területekre (mert már nem az övüké a földterület), szép lassan feledésbe merültek, idővel ledőltek vagy ledöntötték őket. A feszületek közül kettő biztosan 19. századi, egyen kivehető az 1865-ös dátum, kettő pedig 20. század elejei, az egyiken az 1905-ös dátum olvasható. Valamennyi szép, faragott homokkő alkotás, melyek egykori nádasdi kőfaragók műhelyeiben készültek.
Hogy miért kellene megőrizni őket? Erre válasz lehet az ősök munkája iránti tisztelet. Jó lenne megőrizni az utókornak ezeket a kőtömböket, hiszen a meglévő darabok viszonylag épek, többségében a keresztek szárait és a korpuszt kellene csak pótolni. A másik nagy kérdés a kinek (?). Ezek a helyszínek ma már emberek által nem járt erdőrészekben találhatók, jelenlegi helyükön ezután sem lenne, aki felkeresné őket, hacsak nem készülne a fekedihez, máriakéméndihez hasonló turistaút-hálózat, mely felfűzi és összeköti őket. Ha ilyen nem készül, akkor a két ledőlt kereszt darabjait érdemes lenne Mecseknádasd belterületéhez közelebbi, jól járható utak mentén felállítani.
A Helbich-keresztet 800 m-el délebbre a schlossbergi templomromnál lehetne elhelyezni, hiszen ebben a szakrális térben amúgy is hiányzik a kereszt megléte. Itt sokan találkozhatnának vele.
A Vörös-hegyen, a Mészkemence felé vezető egykori útelágazásnál lévő feszület még egyben áll, itt helyben való megtartása és felújítása mindenképpen indokolt lenne. A kéktúra útvonala a közelben vezet, aprócska korrekcióval akár érinthetné is a kőkeresztet, kiváltva az aszfaltos utat.
A Mecseknádasd és Ófalu közötti gerincen a Nyári-oldalon álló feszület jól járható erdei gerincút mentén van, igaz turistaút nem vezet erre, de erdei munkások vagy erre járó gombázók találkozhatnak vele. Helyben való megőrzése és javítása elvégezhető.
Hidas irányában a Hosszú-tetőn lévő szőlőültetvény alatti kőkereszt ma nincs túl jó helyen. Közelében bekerített magánterületek vannak, igaz ide el lehet jutni, de az út további része lezárt, félreeső helyen van, nem igen jár ide senki. A keresztet 400 m-el feljebb lehetne hozni, és a piros túra mentén a Hosszú-tetőn lehetne újból felállítani.
Ezek a régi, a katolikus hitben elengedhetetlen szerepet játszó vallási kisemlékek már évtizedekkel ezelőtt a feledés homályába vesztek. Talán most, amíg még tudjuk a helyüket, lenne érdemes megőrzésükre gondot fordítani. Ebben szerepet vállalhatna az önkormányzat (német önkormányzat), az erdészet, magánszemélyek és talán még az egyház is. Közös tenni akarással belőlük újra „élő köveket” lehetne alkotni. Talán azért is, mert épp Mecseknádasd volt a környékben a leghíresebb a kőfaragóiról, a megyében látható több ezer feszület többsége – melyek közül sok ma már újra jó állapotban fogadja az arra járó vándort – itt helyben készültek.
Biki Endre Gábor
