Március 18-án került sor az eső miatt az egy héttel korábbra tervezett Nyugat-Mecsek kerülő túra 3. részére. Ezúttal is a 10 órási bakonyai busszal utaztunk Bakonya, bánya megállóig. A különleges túrasorozat során igénybe vesszük a külterületek kevésbé kihasznált, de turisztikailag fontos megállóhelyeit. Elképedve állapítottuk meg, hogy a Volánbusz megyeszerte az összes, még a külterületi megállókban is kicserélte nagyméretű információs táblákra a korábbiakat, melyek egyik fele a menetrendet, a másik fele Baranya megye autóbusz-hálózatát tartalmazza vonalanként a négyjegyű vonalszámozással. A távolsági buszoknál nem sok ember lehet, aki pl. számon tartja, hogy Pécsről Bakonyára az 5698-as számú helyközi járat 21-es járata közlekedik épp 10 órakor. Ez az információ inkább csak a cég dolgozóinak és az autóbusz-vezetők számára fontos. Az utasok pontosan látják a kijelzőn, hogy Pécsről Bakonyára megy. A másik, hogy felesleges a külterületi megállók tábláira ennyit költeni, ahol utas is csak nagyon ritkán van. Milliók (vagy milliárdok?) mennek el országosan most erre a projektre. Elegendő lenne bővebb tájékoztató táblákat a forgalmasabb megállókba kihelyezni. De hát, most éppen erre van pénz, arra viszont nem jut, hogy egyes helyeken legyen egy betonjárdasziget a felszállásnál, és ne az árokból kelljen buszra szállni... Na erről ennyit.
40 fővel vágtunk neki a Mecseki-Bányászút egyik szép szakaszának, melyen a Tótvári-völgybe ereszkedtünk, ahol most eléggé bővizű patakocska csörgedezik. Első állomásunk Kővágótöttös volt, ahol Istenes György fogadott minket, és bemutatta a 13. században épült templomot, mely már kb. 800 éves. A falu a török idők alatt is lakott maradt, így a Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma is megmaradt. 1726-ban barokk stílusban átépítették, de néhány részletet megőriztek a korábbi századokból. Tornya csak 1780-ban épült a hajóhoz.
A templomlátogatás után lesétáltunk a közeli parkba, ahol ebédszünetet tartottunk. Itt ered a bővizű Hideg-kút nevű forrás, mely sajnos már nem folyik a csőből, csak a falazat réseiből tör elő sebesen a víz. Kár, mert vize így nem élvezhető, még csak kézmosás erejéig sem. Következő helyszínünk a gondosan őrzött és jó állapotban tartott Szent Bernadett-kápolna volt, mely egykor szőlők közt állt. 1943-ban épült, abból az elhatározásból, hogy mielőbb befejeződjön a háború.
Golgotához érve a Mária úton próbáltunk lejutni a Hadnagy-tóhoz. Az első tóig még el is értünk, de a másodiknál már csak a villanypásztorral történő lekerítést láttuk, bent a területen két szabadon járó nagytestű kutyával. Így meg sem kíséreltük az áthaladást. Visszafordultunk, és a mezőn mentünk le a szőlősi lakótelep felé. A buszfordulóban néhány túratársunk kiszállt, ők a 14.30-as járattal utazhattak vissza Pécsre. A busz már benn állt a fordulóban, a sofőr akkor jött ki a Hörpintő kocsmából...
Mi tovább mentünk a templomhoz. Felhívtam a hölgyet, hogy megérkeztünk, akivel előzetesen megbeszéltem a látogatást. Elsőre kinyomott, majd pár perc múlva újra hívtam. Ekkor egy férfi vette fel, és, hogy ők nem tudják kinyitni, mert egy konferencián vannak Pécsett, majd letette... Már kezdtem magyarázkodni a többieknek, amikor visszahívott, és közölte, hogy szólt a lányának kinyitja a templomot, megnézhetjük. A kis hölgy jött is, de itt sajnos így idegenvezetést nem kaptunk... Végül én ismertettem röviden a templom történetét. Még jó, hogy készültem.
A középkori, 13. századi templomból érdekes módon csak a támpillérekkel megépített igen szép torony maradt meg, a mostani barokk hajó az 1763-72. közti átépítés eredménye. A templom külső évek óta rendkívül elhanyagolt, ami azért is szembetűnő, mert az egyházmegye egyik jelentős temploma, egy viszonylag nagy faluról van szó, és a templomba járók száma itt még jelentős, legalábbis a környékbeli falvakhoz képest, ahol már csak 10-15 személy látogatja a miséket. Most viszont az egyház pályázott, és állami támogatásból sikerül megújítani a külsőt, igaz, csak a bejárati főhomlokzatot. Már fel van állványozva, hamarosan elkészül.
A templomot elhagyva a Mária-kertben kis pihenőt tartottunk, majd pár lépés és már Cserkúton voltunk. Az utolsó templom volt a legérdekesebb, és a legrégebbi, melyet Németh István mutatott be nekünk. A 12. században épült templomhoz a 14. században építettek tornyot, sekrestyét, csontkamrát és kerítőfalat. Az 1721-es canonica visitatio szerint a templom igen rossz állapotban volt: hiányzott a hajó teteje, elpusztult a szentélyboltozat, a déli sekrestye, az osszárium és a kerítőfal. 1725-ben, Nesselrode Ferenc Vilmos püspöksége idején kezdődött el a templom újjáépítése. Új sekrestye épült az északi oldalon, ismét megépült a kerítőfal, a hajó új tetőzetet és a szentély új boltozatot kapott. A templombelső falképeit azonban a felújítási munkák során bevakolták és lemeszelték. A harangtornyot 1731-ben megmagasították. Az 1968-ban zajló feltárások alapján 1971-1972 között készült el a falképek teljes körű restaurálására, azóta gyönyörködhetünk az északi fal 13. századi, bizánci stílusú freskóiban, valamint a diadalív bélletében látható – falképfestészetben ritka, a középkori magyarországi anyagban egyedülálló – hónapkép-ciklusban.
A templomot elhagyva a piros négyzet jelzést követve régi présházak, és lakóházak mentén értünk le a Cserkúti csárdához, újabb nevén a Piros talicska csárdához, ahol buszra szerettünk volna szállni. Sajnos a Kővágószőlős felől 17.23-kor érkező járat vezetője nem így gondolta, megállás nélkül elhajtott, s nem vett fel minket. Ez már nem az első eset ebben a megállóban. (Panaszos levelemet ismét elküldtem a Volánbusz felé.) Végül a 29-es helyijárattal tudtunk beutazni Pécsre, mely innen csupán 3-4 km.
Összességében verőfényes napsütésben, igaz még kissé hűvös, kora tavaszias időben tettük meg a mai utunkat.
