Február 5-én a Baranyai-dombságba vezetett túránk. Pécsről a 9.15-ös busszal indultunk. Babarcpusztánál sikeres volt az átszállásunk, mivel menetidő szerint 6 perc lenne az átszállásra, de a Pécs felől jövő járat 3 percet késett, a Mohács felől érkező pedig 3 perccel korábban jött. Épp leszálltunk a buszról, és már jött velünk szembe a járat. Az út kellős közepén intettünk neki, és szerencsére nem is fordult be a bekötőútra, ahol a megálló még 50 m-el távolabb van, hanem olyan rendes volt, hogy felvett minket a külső, 57-es úti megállóban.
Babarcpusztán egy kis alma- és szilvapálinkával köszöntöttük egymást, majd hamar útnak indultunk, mert elég hideg szeles volt az idő. Első állomásunk a Kappenberger kereszt volt, ami a mesevers tanösvény egyik állomása is.
Miután a sárga sáv turistajelzést elérve betértünk az erdőbe, már megszűnt a süvítő szél, és ahogy haladtunk lefelé a völgyben, mindig kellemesebb lett az idő. A Liptódpusztai-völgyben egyre nagyobb területeken vágják az erdőt, ami már néhány éve tart, lassan összeérnek a tarra vágott területek...
Az István-kúthoz érve elcsodálkoztunk azon, hogy a sok csapadék ellenére sem a patak, sem a forrás nem folyik. Talán mérgében nem folyik, mióta egy "kedves ember" ellopta innen az egyik asztal, pad garnitúrát, amit 2019 nyarán nem kis munkával (és ingyen dolgozva) építettünk meg. Amit más itt ingyen felépített, új helyén biztosan "jó szolgálatot tesz", s talán nem is került ez innen olyan nagyon messzire... Igaz a lopás nem most történt, még a közelmúltban tudomást szereztünk róla. Mindenesetre szégyellje magát az, aki ezt tette. Büntetését majd kiróják számára is, vagy e világon, vagy odaát.
A maradék egy szem asztalnál azért néhányan helyet foglaltunk, s egy kis farsangi hangulatot is előidéztünk. A kúttól kissé távolabb megnéztük, hol álltak Liptódpuszta egykori házai. A völgyben néhol fakidőlések nehezítették a haladást, majd a sárga háromszög jelzésen folytattuk utunkat. Találtunk egy szarvas agancsot, s felhívtuk telefonon az illetékes vadászt, és megígértük, hogy kihozzuk az erdőből és Máriakéménden majd átveheti, így nem kell keresni, és biztosan meglesz.
A Péter-sarok homokkő hasadéka következett. Mindenkit lenyűgözött a mély szurdok, és a mecseki hangulatot idéző gyertyános-tölgyes erdő a meredek csúcsokkal. A völgyben felkapaszkodva elértük a Kéméndi-tetőt.
Innen leereszkedtünk a Vályús-forrás völgyébe. Sajnos a forrás még nem folyik. Az agyagos talaj sokáig elnyeli a csapadékot, s mire a mecseki források már apadni kezdenek ez még akkor indul majd meg. Most egy kicsit késik, de reméljük beindul hamarosan. A Vadászházi-pihenőnél uzsonnaszünetet tartottunk, majd elindultunk a Schleicher-kereszt felé. A feszület történetét megismerve a szép fekvésű Lankás-dűlő felé vettük az irányt. Lecsorogtunk Máriakéméndre, majd a Fűrész-kereszt érintésével elértük a búcsújáró kegyhelyet, a Nagyboldogasszony kegytemplomot, ahol egy kis házi pálinkával kínáltuk meg túratársainkat. A templomtól a 15.55-kor induló busszal utazott haza a csapat.
Mindenki kiválóan teljesítette a mai napra kitűzött távot, ezért gratulálok a résztvevőknek.
BEG, túravezető
