Baranyai-dombság: KEGYHELYLÁTOGATÁS KATYMÁRON

Katymár az Alföldön a Bácskában található. Ennek a településnek a lakossága 1910-ben elérve a csúcsot 5456 fő volt, és az 1950-es évektől, ahogy sok más hazai település is, rohamosan csökken, ma 1500 körül van már csak. A szép díszes épületek árulkodnak a falu egykori gazdag múltjáról. A nemzetiségek közül a bunyevácok és németek voltak jelentős számban a településen.

Katymár első temploma 1742-ben épült még 1526 előttről megmaradt imaház falainak felhasználásával. A Szent Jakab tiszteletére felszentelt, fatoronnyal rendelkező vályogépületet 1770 körül már javításra szorult. A ma is látható barokk templomot a Latinovits család 1807-ben építtette fel elődje helyére, amelyet Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel. Ezt a templomot 1902-ben kibővítették, 1928-ban tornyát pedig emeletesre építették, de az erkély részt később befalazták. A templomban Kárpáti Judit és Balázsics Lászlóné Teza fogadott bennünket. Érdekes történet hangzott el a templom életről:

Heves vita folyt a nemzetiségek között arról, hogy a templom hajójának melyik oldala legyen a németeké, és melyik a bunyevácoké. Melyik padsor előtt álljanak a német, és melyik előtt a bunyevác lányok? Mindkét nemzetiség a jobb oldalt akarta a maga számára biztosítani.

1902. júniusában egy sajnálatos és szinte hihetetlen esemény dúlta fel a templomban történő szentmise alatt a híveket, később pedig a falu lakosságát is.

A római katolikus templomban, mise alatt dulakodni kezdtek. Eközben Petres Gergely bunyevác anyanyelvű katymári lakos arcul ütötte a mellette lévő német nemzetiségű Rauch Jánost, aki arra biztatta társait, hogy kiabálják: segítség! Rauch János indulatától vezérelve gúnyos megjegyzésekkel illette a bunyevácokat. Azt mondta: „vágjátok le valamennyi bunyevácot!" Közben a felbőszített fiatal hívek egymást ütlegelték. Csakhamar kikerültek a templom elé, majd az utcára, ahol folytatódott az összecsapás.

Az eseményeket megelőzően úgy a német, mint a bunyevác nemzetiségű fiatalok nem értettek egyet azon, hogy melyikük legyen az oltár előtt. Választást rendeztek Bátori pap vezetésével, melyből a bunyevácok kerültek ki győztesen. Németek nem nyugodtak bele választási vereségükbe, így Bátori papot hibáztatták, sőt fellebbeztek Panasszal éltek az érsekhez, melyben Bátori papot vádolják, egyben kérik a rajtuk esett szégyenletes vereség rendezését. Az érsek a kivizsgálást elrendelte. Megbízta Májzon Mihály és Tormási Gábor papokat, hogy kivizsgálásuk befejezésével tegyenek jelentést az érseknek. A vizsgálatok eredményével a bunyevácok nem értettek egyet, sőt elutasították azt. A papok által hozott határozat elítélte Bátori papot és ezért elmarasztalta. A bunyevácok követelték, hogy hagyják tiszteletben hagyományaik ápolását. Ám a jövőben a nemzetiségek közötti súrlódások helyzete tovább romlott.

A főérsek megbékélésre szólította fel mindkét nemzetiségi felet. A templom krónika szerint eddig a bunyevácok a templomban bizonyos előjogokat élveztek a németekkel szemben, bár létszámuk kevesebb. Ez az előjog abban állt, hogy az oltárhoz a bunyevácok közelebb álltak, míg a németeknek be kellett érniük a bunyevácok mögötti hellyel. Ez bénítólag hatott a német hívekre. Ez indította el a nemzetiségiek közötti nézeteltéréseket. Egy szabadkai bunyevác nyelvű leírás szerint a szentmise alatt egy német nemzetiségű férfi átnyúlt a korláton és egy bunyevác férfi kabátja gombját letépte.

Vaskútról eredő leírás, illetve megállapítás szerint az ellenkező történéseket mondja el. Vagyis a kezdeményező a templomban bunyevác férfi volt. A bunyevácok előjogainak alapja abból fakadt, hogy ők voltak az őslakók. A németek szerették volna, hogy az „ülésrendben" változást vezessenek be. Ez eredménytelen maradt. Hozzájárult még az a körülmény is, hogy az idők folyamán egy szociológiai rétegeződés is végbement a lakosság körében. Ez az ellentétet még jobban kiélezte. A németek évről-évre gyarapodó körülményei a bunyevácok nem tetszését csak fokozta. A németek továbbra is keresték igazukat, gondolták követelésük alapja az is lehet, hogy a templom bővítésére adományozott 80000 korona 73 százalékét ők adták, ám így sem jutottak el követelésük megoldásáig.

A vita egyre élesedett, míg végül 1905-ben tettlegességgé fajult a dolog. Egy szép vasárnap, szentmise alatt a két nemzetiségű hívek összekeveredtek.« Hogy ez többé ne fordulhasson elő, Latinovits nagyapám, az akkor kegyúr, rácsot állíttatott fel a templomban, a kaputól egészen a szentély lépcsőjéig. A bejárattól jobbra ültek, illetve álltak a bunyevácok, a baloldalon pedig a svábok. Ez utóbbiakat azzal nyugtatták meg, hogy amikor a pap mise alatt az oltárnál kifordul a hívek felé, és széttárt karokkal »Dominum vobiscum«-ot mond, akkor a svábok vannak a jobb oldalán. A szétválasztó rács ettől fogva megmaradt a templomban egészen 1941-ig, amikor is a nagybátyám, mint idejétmúlt szerkezetet eltávolíttatta."

Második állomásunk a régi bunyevác iskola volt, ahol éppen a helyieknek volt táncpróbájuk. Csoportunk tagjai is kipróbálhatták a táncot. Itt a helyiek nagyon kedvesen fogadtak, kávéval, üdítővel és süteménnyel kínáltak bennünket.

Ezután kisétáltunk a település külterületén álló Vodica kápolnához. Itt Teza és párja fogadtak minket, és ismertették a kegyhely történetét, pusztulását, újkori felvirágzását, s jelenét. Története, mint megannyi kegyhelyé, hasonlít a máriakéméndi kegyhelyre. Hol süllyed, hol felemelkedik, s ebben az egyháznak is olykor-olykor nagy szerepe van. De mindig vannak hívek, akik akkor is megmentik, s éltetik, ha azt nem mindenki támogatja.

A Katymárról Kövesmajor felé vezető földút mentén található a Vodica kegyhely, az itteni szentkúthoz már a 1840-es évektől járnak a gyógyulásra vágyó zarándokok.A szájhagyomány úgy tartja, hogy egykor Szűz Mária megjelent az itt élő hívő embereknek, és a mezőn eredő forrás vizének innentől csodatévő erőt tulajdonítottak. A katymáriak később kutat készítetek a forráshoz, és a pusztákon élők emberek egyik legfontosabb búcsújáró helye lett a vodica. Többen ittak vizéből, vagy beteg testrészeiket megmosták vele, és vittek belőle haza is a gyógyulás reményében.

A csodatévő forrás egyre népszerűbb lett a zarándokok körében, így 1883-ban a Szent-kút közelében egy kápolnát épített a község. A kápolna 1886-ra készült el, és a Boldogságos Szűz Mennybemenetelének tiszteletére szentelték fel. A mocsaras területen fekvő épület azonban többször felázott, folyamatosan állagmegőrző munkálatokra volt szükség, amelyet a hívek finanszíroztak. A világháborúk után, a határviszonyok változása miatt a zarándokok fogyni kezdtek és a búcsújáróhely jellegét elvesztette. Az elhagyatott kápolna állaga gyorsan romlott, az 1970-es években pedig feltörték, és a kegytárgyakat ellopták. A felújítási munkálatok csak 2003-ban kezdődtek meg, s végül 2006-ban szenteltek újra fel a kápolnát.

A kegyhely fénykorában Nagyboldogasszony, és Kisboldogasszony napján, illetve Mária nevenapján körmenet indult a vodicához, amelyen a helyi magyarok, bunyevácok, és a német nemzetiségű lakosok is részt vettek. Ilyenkor a három nemzetiség lányai felváltva vitték a Szűz Mária-szobrot a Szent-kúthoz.

Az trianoni új országhatár, vagy ahogy a helybeliek nevezték a „gyászhatár”, a Katymártól délre fekvő községek és szállások híveinek ide irányuló zarándoklatát nehezítette. Vodica lassan elérhetetlenné vált a határon túliak számára. Az 1948 utáni politikai viszonyok ellehetetlenítették a processziós kivonulásokat, a szigorúan őrzött határsáv a kegyhely használati lehetőségét csökkentette, így a misékre a hívek egyénileg jöttek. A karbantartások és szükséges javítások elmaradása miatt a kápolna és a szentkút állapota fokozatosan romlott, a misék az 1960-as években szűntek meg. Az 1970-es években feltört kápolnából eltűntek a kegytárgyak, a berendezés pusztult s a helyet lassan az enyészet vette birtokába. Állapotának romlásával párhuzamosan megkezdődött anyagának elhordása, benőtte a gyom, s az 1990-es évekre már csak a romos torony és a falak egy része őrizte a múlt örökségét.

A helyi Horvát Kisebbségi Önkormányzat és katymári lokálpatrióták részéről az 1990-es évek végén fogalmazódott meg Vodica-kegyhely megmentésének szándéka. Hamarosan konkrét lépések következtek: elkészült a felújítás műszaki és pénzügyi feltételeit elemző dokumentáció, megkezdődött a pénzügyi források feltárása. Egyházi jóváhagyással, állami támogatással, a helyi hívek és a Katymárról elszármazottak adományainak köszönhetően 2003 nyarán indulhattak meg a munkák. Első lépésként a tápláló forrás helyreállítása és a szentkút kitisztítása történt meg, eredményeképpen újra folyik a víz. Ezután a kápolna is újjáépült.

Köszönjük a helyiek kedvességét és vendégszeretetét, mellyel bennünket fogadtak. Kívánjuk, hogy még sokáig őrizni tudják múltjuk örökségét.