2024. augusztus 28., szerda

FÜRDŐTÚRA DOMBÓVÁR-GUNARASRA

 

Útvonal: Dombóvár, vasútállomás - Kiskondai-erdő, Kiskondai-tó és patak - Kneipp ösvény - Szállásréti-tó - Kis-Polgárok parkja - Eszperantó-forrás és emlékkövek - Gunarasi-parkerdő - Gunaras, üdülőövezet - Gunaras fürdő
Táv: 10 km. Szintemelkedés: 60 m.
 

































2024. augusztus 24., szombat

KEGYHELYLÁTOGATÓ KIRÁNDULÁS CSOMÁRA

 


A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör néhány tagja Csomára látogatott. A Somogy vármegyei település erdei kis kegyhelyéről híres. A faluban nagy szeretettel fogadott bennünket Bayer György a templom gondnoka és Molnár Edit polgármester asszony. Itt képet kaptunk a templom, az egyház és a falu életéről. Mindannyian ajándékba kaptuk Csoma község történetét bemutató könyvet és két képeslapot, én pedig egy alapítványi zászlót. A templom érdekessége, hogy két torony látható. Az egyik egy különálló harangtorony, ez állt eredetileg is itt, csak korábban megmagasították. A templomot a mögötte álló épületből alakították ki, és annak is építettek tornyot, így lett kettő.

A közösségi házat is megnézhettük, itt volt lehetőség elmenni mosdóba is. A következő célpontunk, a falutól kb. 1,5 km távolságra lévő kegyhely volt. Mire ide értünk, már várt bennünket Bayer György, a Jókút Alapítvány elnöke, aki bemutatta munkásságukat, a kápolnáért és a kegyhelyért végzett tevékenységüket. Sajnos a Jó-kútforrás itt is elapadt néhány évvel ezelőtt, mióta ezek az aszályos évek vannak. Az eredeti kút a kápolna előtt van beton fedlappal lefedve, a forrás pedig a kápolna jobb oldalán, ami most sajnos nem ad vizet. Bayer úr süteménnyel, ásványvízzel kínált bennünket, és még útravalót is kaptunk. 

Nagyon kellemesen beszélgettünk, reméljük találkozunk még csomai vendéglátóinkkal, hogy mi is bemutathassuk a máriakéméndi kegyhely értékeit. Köszönjük a vendégszerető és barátságos fogadtatást, nagyon szép és kellemes emlékekkel tértünk haza Csomáról. A túra tulajdonképpen Szabadiban fejeződött be, a két falu lényegében összeépült, mi az oda vezető utat választottuk, ott szálltunk buszra.



































NOVEMBERI NYÍLT TÚRÁK, PROGRAMOK

  A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör az alábbi túrákat hirdeti 2024. novemberére. Várjuk szeretettel az érdeklődőket.   November 6. sz...