Útvonal: Remete-rét – Vörös-hegy – volt Cinke-tanya, emlékkő (erdei pihenőhely) – Szuadó-gerinc (jelzetlen) – volt Pléh Krisztus feszület – Sárkány-szakadék – Orfű – orfűi temető – Pécsi Barlangkutatók-forrása – Vízfő – hajdani kolostor-templom (?) romjai – Szakadási-völgy (régi zöld sáv) – Szakadás (zöld sáv) – Lóri – Lóri-forrás – Lóri-vadászház – Garajc – Lóri-völgy – Nagy-kő oldal – Toplica – Orfű (Mecsekrákos).
Táv: 15 km. Szintemelkedés: 350 m.
Pécsről a 7.30-as busszal utaztam a Remete-rétig. A kék sáv jelzésen indultam útnak, ahogy egy héttel korábban is. Most viszont nem tértem ki a Rózsa-hegy felé, a Cinke-tanya volt az első célpont, mely a kék rom jelzésen érhető el. Egészen nagy erdei pihenőhely alakult ki itt az évek során, számos asztal és pad is található itt.
Innen jelzetlen, jól járható úton indultam el északi irányba a Szuadó-gerincen. Egy pontról csodálatos kilátás volt élvezhető, igaz mindez egy tarvágásnak köszönhetően. Az ide 11 km-re lévő 66-os út forgalma szabad szemmel látható volt, ahogy az oroszlói dombokon haladtak a kamionok és a nagyobb járművek. A gerincen az út szép erdőben vezetett, de egy helyen friss tarvágás nyomai látszottak, távol a turistautaktól.
Igyekszem mielőbb elkerülni a vágott területet, s csakhamar leérek az orfűi műútra. A zöld háromszög jelzésen haladok a Sárkány-szakadék felett. Egyszer csak jobb kéz felől valami épített „alkotásra” leszek figyelmes. Nem először járok erre, de eddig még nem tűnt fel, vagy csak nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Szárazon rakott kőfal, épített lépcsővel, mely egy kis magaslatra vezet, ahol valami oszlopszerű emelvény állhatott, de csak a helye látszik. Mellette egy hosszú fadeszka darabja látható. Talán egy emlékmű, kereszt vagy valami más állhatott itt. A szokványos kőkeresztekhez egyáltalán nem hasonlít. Úgy döntök, a lépcsősort kicsit megtisztítom, és lám-lám, egy nem túl régi kapa feje kerül elő az avarból. Így nyél nélkül igénybe is vettem… Fél óra alatt láthatóvá vált az egykori kőlépcső. A faoszlopot visszahelyeztem eredeti helyére majd lefényképeztem.
Otthon kutatni kezdtem a hely múltját. Elővettem a régi turistakalauzokat. Csakhamar világossá vált, hogy ez egy bádog Krisztus feszület volt hajdanán, mégpedig igen régi, amelyet már nem nagyon látni a Mecsekben, hiszen ezeket a 19. században a kőkeresztek váltották fel. Az 1939-es Mecsek kalauz még nem említi (noha minden bizonnyal ennél jóval korábbi.) Az 1959-es kalauz így ír róla: „A Sárkány-szakadék K-i peremén, régi kövesút romjain ereszkedünk lefelé. Útmenti kereszt mellől szép táj tárul szemünk elé: Orfű és a völgy erdőkoszorúzta üde rétjei.” Ebben a kötetben hasonló megfogalmazással több túraleírásnál is szerepel.
Az 1979-ben megjelent kötetben az alábbi szerepel a keresztről: „Mi a Vörös-hegyről Bános felé vezető Z∆ jelzésen, a Sárkány-szakadék keleti oldalán lemegyünk Orfűre. Elmegyünk a régi idők „pléh Krisztus” keresztje mellett, jobbra erdészházat elhagyva.” Az 1995-ös, illetve a későbbi kalauzok már nem említik, így valószínűleg az 1990-es években már csak romjai voltak meg. Csodák, csodájára azonban a neten fényképpel és leírással is szerepel az alábbi (http://orfumuskatli.hu/hu/kutatas) oldalon a kereszt: „A gyalogösvény bal oldalán egy fa útjelző kereszt volt, a régi pécsi gyalogút mentén. Talán egy sváb ember állíttatta. 1944-ben id. Ulmer András felújítatta, visszarakták eredeti helyére: katonák vitték fel a hátukon a nehéz, több mint 70 kg-os keresztet. 2003 körül falubeliek gombászás közben megtalálták Jézus szobrát az árokba dobva, nem messze a feszülettől. Mivel sárgára festett öntvény volt, talán réznek hitték. Ifj. Ulmer András festette át, majd 2004 körül átrakták Jézus testét egy szintén Kis-Orfűi keresztre.”
A kereszt régen a turistatérképeken nem szerepelt, noha a 19. századi kataszteri felmérés térképén már látható. A 2009-es kiadású Mecsek térképen viszont megjelenik, igaz halványabban, mint a többi, és mind a mai napig rajta is maradt, noha tulajdonképpen már rég nem áll.
Örömmel mentem tovább, s a Sárkány-forráshoz is letértem, s ki is tisztítottam. Orfűn a régi templom helyének beazonosítására szerettem volna kísérletet tenni. A Vízfő-forrás közelében is vannak romok egy kisebb magaslaton, amiről nem tudják a régészek sem, hogy vár, templom vagy kolostor volt-e.
Az 1918-as Mecsek kalauz ír a régi templomról, mely akkor templomromként még Orfű nevezetessége volt, a turistáknak ajánlották megtekintésre, s lám eltelt 100 év, és már a helyét sem tudjuk, csak keresgéljük. Az írás így szól: „Orfű kis község 296 magyar és németajkú lakossal, szép vidéken, erdők tövében. Közelében még megtalálható a hajdani plébániatemplom maradványa, mely már 1721-ben is omlatag volt, bár tornya csak 1808-ban pusztult el. A romok mellett forrás van.”
Bár a leírás nem írja a pontos helyszínt, de figyelemre méltó, hogy forrást ír. Egy jelentéktelen forrás biztosan nem játszana szerepet egy leírásban. Ez csak nagyon bővizű és közismert forrásra vonatkozhat. Elsőként a Vízfő juthat eszünkbe, de nem elhanyagolható a Pécsi Barlangkutatók-forrása sem, mely szintén igen bővizű, és a másiktól nincs is messze. A régi templomokat a temetők közelében kell keresni, mert sok esetben a temetők helye több száz éven keresztül sem változott. Felkerestem hát a régi orfűi temetőt, ahol egy érdekes magaslat látható, melyre már részben sírok települtek. A forma nem természetes, akár egy épület romját is takarhatja, de ez csak kutatások alapján lenne eldönthető/bizonyítható. Érdemes lenne áttekinteni az abaligeti Historia Domust, azaz a plébániakönyvet, ha erre volna mód, hátha érdekes dolgokat rejt.
A Barlangkutatók-forrásához is letértem, a csövét kipucoltam, mert el volt tömődve, így jobban megindult a víz. A Vízfőnél felmentem már sokadszorra a romokhoz. Nem sok minden látszik, hiszen vissza lett temetve a korábbi feltárás óta. Mivel a romok két különálló helyszínen is vannak, ezért nem hiszem, hogy itt lett volna a templom. Inkább egy kolostor illene ide, ami állhatott több különálló épületből, bár összességében a romok területe igen kicsi, tehát nem nagy épületek álltak itt. Ami viszont tény, hogy a 19. századi kataszteri térkép ezen a helyen keresztet jelöl, ami esetleg valamilyen szakrális helyet jelölhetett meg. Itt a Vízfő közelében nem lehetett a falu, hiszen felső vége szűk-sziklás völgybe torkollik, dél-nyugati része pedig a patak környékén még ma is mocsaras, régebben végképp az lehetett, falu ilyen helyszínen nehezen elképzelhető. A templomot pedig túlságosan távol nem szokták felépíteni a falu központi részétől, a házaktól. A Barlangkutatók-forrása feletti rétet, és a régi temető környékét inkább el tudnám képzelni faluhelynek. Ezt bizonyítja, hogy az 1982-ben megjelent Baranya Megye Földrajzi nevei pontosan, térképi megjelöléssel is jelzi ezen a helyen az alábbi szöveggel: „Rommaradványok. — A. sz. egykor kolostor volt ezen a helyen, és a falu régi temploma is itt állott. Közelében temető van.”
Utamat innen a régi zöld sávon folytattam, ahol már elég szépen felnőtt az erdő, csak egy 10 m-es szakasz volt szederindás. Az út egyszer csak beletorkollott a mostani zöld sávba, így nagyon nem kellett keresgélni, hol térjek vissza a mostani útra. Lóriban megnéztem a kiapadt forrást, és csodálkoztam a Lóri-vadászház elé épített esőbeállón. Teljesen „agyonnyomja” a házat. 5 m-el arrébb kitűnő helyen lett volna… Kár érte, mert a ház és környezete gyönyörű, szépen gondozzák azt a vadászok. A Lóri-völgyben egy csepp víz sincs a patakban, a közeli oldalvölgyben a kis legyezőszerű vízesés, amit mindig megnézek, sem folyik. Csak a völgy vége felé volt egy helyen egy kis szivárgás, ami viszont pár méter után el is nyelődött. Sok csapadék kellene még, hogy visszaálljon a normális állapot, de félek, a tavasz és a nyár megint csak szárazsággal, forrósággal telik majd, tovább rombolva az élővilágunkat.
Mecsekrákosra érve, még kb. 25 percet kellett várni a buszra, ami 14.51-kor meg is érkezett. Jól megtelt a busz, mert a nyugdíjas szakosztály is itt szállt fel a túrájuk után, kb. 30 fővel.
