Január 28-án, szombaton indult el a 2023-as évre tervezett Nyugat-Mecsek kerülő túrasorozat első túrája, mely a Tótvári-aknától a Bakonyai-erdészházig vezetett. Pécsről a Volánbusz 10 órakor induló járatával indultunk el, és a Tótvári-akna megállóhelyig utaztunk. A megérkezést követően ismertettem a túra programját, miszerint egy 12 részes túrasorozat indul az idei évben, és havonta lesz egy olyan túra, mely a Nyugat-Mecsek csak kevesek által ismert értékeit mutatja be ritkán járt utakon, ahol megismerhetjük a természeti értékeket (szép erdőket, patakokat, tavakat, réteket, mezőket) és éptett örökségünket (műemlékeket, templomokat, kápolnákat, kereszteket, kálváriákat, templomromokat), s nem utolsó sorban a néprajzi értékeket.
A túrákra utazva csoportosan az autóbusz-közlekedést választjuk, ezzel is védve környezetünket. Ezáltal a turisztikailag fontos, de alig-alig használt külterületi megállóhelyeket is igénybe vesszük, mellyel hozzájárulunk a közösségi közlekedés és a kevésbé kihasznált megállóhelyek további fennmaradásához.
Aki az év során a 12 túrából legalább 10 túrát teljest, év végén ajándék hűtőmágnest kap. Örömteli, hogy a túrasorozat sokak érdeklődését felkeltette. Remélhetőleg az időjárás javulásával, és a természet tavaszi kizöldülésével még többen jönnek majd el ezekre a túrákra.
A Tótvári-akna buszmegálló közelében két emlékhelyet is felkerestünk. Az első a Cigányság emlékére állított emlékoszlop, a másik a Tótvári-akna emlékköve, ami sajnos megközelíthetetlen és teljesen elhanyagolt állapotban van. Nagy mennyiségű szemetet és bútordarabokat dobtak az emlékkő mellé. Tótvárról az alábbiakat érdemes tudni:
Tót-vár egy hajdani, hosszan elnyúló földvár volt Kővágótöttös térségében. Később kis település létezett ezen a helyen. Egykor nagy cigánytelep volt itt, a lakók földbe vájt putrikban laktak, de életvitelük nagy részét a szabadban töltötték, jobbára csak éjszakára tértek be a kis földbe mélytett sárkunyhóba. A főzés is a ház előtt történt. 1965-ben még 210-en laktak itt. Az 1970-es években a cigánytelepeket mindenütt felszámolták, a lakókat a közeli falvakba költöztették. Tótvár helyéhez az uránbányászat is erősen kötődött. A Nyugati-Mecsekben 1954-ben uránércet találtak. Elsőként 3 egység lett üzembe helyezve: Délszőlős, Bakonya és Tótvár. A külszíni Tótvári-akna 1957 és 1998 között üzemelt, mélysége 104 m volt.
Gyaloglásunkat a mecseki bányász emlékút nyomvonalán kezdtük meg. Utunk egyre emelkedett, végül az ösvény is elfogyott. Nagyon meredek útszakaszon értünk fel, igaz ez a szakasz csak rövid volt, kb. 15 percet vett igénybe. Itt csak lassan haladtunk, és mindenkit megvártunk. A bányász út felsőbb szakaszán elértük a piros négyzet jelzést. Innen már jól járt úton baktattunk a Jakab-hegy oldalában. Hamarosan egy hatalmas öreg tölgyfához értünk, melynél csoportképet is késztettünk. Ezután már leértünk a Petőczi elágazáshoz, amikor is azt vettük észre, hogy a „szerelvényünk” hátsó fele lemaradt. Néhányan megálltak, de még látótávolságban voltak, így várakozni kezdtünk. Egy idő után, amikor még mindig ott ácsorogtak, kiabálni és integetni kezdtünk, de nem reagáltak. Eléjük mentem, s kiderült, hogy egyik túratársunknak levált a cipőjének a talpa. Egy kis tanakodás után sikerült egy kapcsos zsinórral és a kamásli végével visszafogatni, így folytatni tudta a túrát, és szerencsére egész úton stabil maradt a cipő, és nem esett le a talpa.
Déltájban pihenőnket a volt Petőczpusztai harangtoronynál tartottuk, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat. A harangtorony belső kis tere most is szépen és gondozottan várja az erre járót. Elmeséltem a puszta történetét és a néhány éve újraéledt petőczi Mária napi búcsúk hagyományát. Ezután a régi faluhely felé vettük az irányt. Bár Petőczpuszta (másik nevén Víganvár) a mai helyén csak 1820 és 1964 között létezett, ahol német telepesek és cigány családok éltek, az ősi faluhely léte az 1200-1300-as évekre nyúlik vissza. A középkori település a most ismert Petőczpusztától kb. 4-500 m-re volt keleti irányban a völgyben. A középkori templom vagy kápolna is itt épült fel egy kis háromszög alakú magaslaton a domb oldalában. A régi temető is itt volt, ahová még talán temetkeztek Petőcz első lakói is. A 19. században már a jelenleg is látható temetőbe temetkeztek, ahol 2 db sírkő még látható. Petőcz első új lakói az 1800-as évek elején feltehetően még láthatták a régi templomot, hiszen az akkor – ha romosan is, de még állt. A templom ezt követően a 19. század folyamán „tűnhetett el”, és elbontva köveit felhasználták az építkezésekhez. Szerencse, hogy régi térképeken fennmaradt a templom jelölése, és korabeli írások, legendák is megőrizték a nép emlékezetében, de a szőlősi és töttösi erdőt járó emberek még a 20. század második felében is jól ismerték a helyét. A közelmúltban sikerült részlegesen feltárni helyét.
Milyen érdekes most 2023-ban nekünk itt állni, amikor már rég nem áll ez a kis szakrális épület, az erdő már közel 200 éve visszafoglalta helyét. Van vagy már 700 éve is annak, hogy helyi vörös homokkövekből az itt élők feléptették. Isten tiszteletére készült egy kis misézőhely, ahol vasárnaponként összegyűltek a hívek. Ahol egykor a pap misézett, és végezte a falak között a szertartást, ma már szabadon járhatunk őseink nyomán a romok felett. Ahol 700 éve énekek és imák százait küldték a Mindenható felé, most túrázók nézegetik a templom helyét, hol állhatott, s milyen lehetett. Az ide temetett ősök szelleme tán még ma is körbelengi a hófedte romokat…
A hajdani legenda úgy tartja, hogy a szigetvári vár kincseit az ostrom előtt itt rejtették el egy barlangszerű üregben. Ezt a helyet a nép később félelmetesnek tartotta, mert a szellemek itt dörömbölnek. Más változat szerint a kincset keresők dörömböltek a rejtekhely kapuján. A monda szerint innen ered a Dörömcser név. Valójában azonban a Döröm szó hullámos, dombos helyet jelöl, a cser pedig cserrel benőtt erdőre utal. A régi falu eredeti neve, illetve írásmódja viszont Deremcherd volt.
A templomrom megtekintése után visszatértünk a Petőczi elágazáshoz, ahol a piros sáv (Dél-dunántúli Piros túra) jelzésen folytattuk utunkat. A Karácsony-tó nevű területrésznél megemlítettem a hely elnevezésének mondáját, de a kis tavacskát most nem kerestük fel, mert már csak kb. 1 óra volt a buszindulásáig. Az ősszel, amikor itt jártam, nem volt benne víz. Egyébként sokan keresik fel a helyet, hiszen geocaching ládika is van itt. Így évszakonként lehet fotót találni a neten a kis vízállásról, mely az utóbbi száraz években már szinte eltűnőben van. Persze most biztosan van benne víz.
A monda arról regél, hogy a tó vize télen sem fagy be. Az a lány, aki férjhez akar menni, karácsony éjjelén megfürdik benne.
Utunk a Farkas-tetőn át vezetett a Bakonyai-erdészházig. Az idővel jól gazdálkodtunk, nem kellett sokat várni, míg megérkezett a busz. Ezúton gratulálok mindenkinek, aki eljött és részt vett a néhol fagyott talajú, néhol pedig saras, latyakos hó áztatta erdei túrán. Az akadályokat mindenki nagyon jól vette, így mindannyian célba értünk. A következő részben, február 18-án, Bakonya értékeivel (Árpád-kori templom, a falu nevezetességei és kiálltásai) ismerkedünk egy rövid, 5 km-es túra keretében, ahol a végállomás a Tótvári-akna lesz. Itt ismerhetjük meg a régi földvár helyét és történetét.
Biki Endre Gábor, túravezető
(Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör)
