Szeptember utolsó napján kellemes őszi, kissé még nyárias időben indultunk útnak 29 fővel, hogy a Nyugati-Mecsek nevezetes helyeit és szép erdőit felkeressük. Az induláskor köszöntöttem a résztvevőket és ismertettem a mai nap programját. Az Orfűi elágazástól indultunk és első állomásunk a Balázshegyi-kilátó volt, ahonnan fantasztikus panoráma, többek közt a Pécsi-tó tárul a szemünk elő.
A kilátó elődjét 1975-ben építették meg, ami fából készült, de később ez leégett. Ekkor döntöttek úgy, hogy egy strapabíróbb anyagból építik fel az új kilátót. Így 2001-ben az Orfűi Önkormányzat egy korábbi fúrótornyot vásárolt, ebből alakították ki a Balázs-kilátót.
Meredek ösvényen gyertyános, majd bükkös erdőben, néhol kötél segítségével jutottunk el a híres Sárkány-kúthoz. Sajnos ezúttal sem láttuk működés közben, de azért történetét ismertettem a résztvevőkkel.
Legenda: valamikor réges-régen, amikor ezen a vidéken még alig laktak emberek, egy undok sárkány rémítgette itt hét határ népét. Mindenki tudta, hogy ajánlatos elkerülni azt a helyet, ahol a szörnyeteg mutatkozni szokott. Jól ismerték morgolódó hangját, mert az messzire elhallatszott abból a barlangból, amelyikben lakott. Futott is a nép a földekről a faluba, ha meghallotta a sárkány morgását, fogainak szörnyű csattogását! Nagyon szerették volna, ha valaki megszabadítja őket az örök veszedelemtől. Egyszer nagy sokára aztán vége szakadt a szüntelen rettegésnek. Úgy esett a dolog, hogy a sárkány hiába vadászott, lesett, már harmadik napja a határban. Elfáradt a sok csúszás-mászásban, éhes is volt szörnyen, az idő is borúsra fordult, bebújt hát aludni a barlangjába. Jószerével el sem szunnyadt még, amikor olyan irtózatos égi háború tört ki, hogy nem csak nagy hatalmas fákat tördelt, hanem a Mecsek szikláit is megmozgatta. A dühöngő orkán pillanatok alatt odagörgetett egy nagy követ a sárkány barlangja elé. A sárkány hallotta a dübörgést, gondolta, megnézi a háza táját. Hanem hiába erőlködött, nem tudott kijönni barlangjából, mert az óriás szikla egészen eltorlaszolta a kijáratot. Feszegette a sziklákat, nekirugaszkodott százszor is újra, de hiába volt minden erőlködése. A föld kérge jobbra, balra megrepedezett, a szakadó eső, a lezúduló víz befolyt a repedéseken, és újra meg újra magasra fröcskölt, amikor a sárkány a sziklát emelgette. Végül is belefáradt a haszontalan erőlködésbe, úgy döntött, alszik egyet, majd újra megpróbálkozik a munkával. A nép hamarosan megtudta, hogy a sárkány a barlangban rekedt. Hogy ma is él, annak sokszor jelét adja, napokig, néha hetekig alszik, amikor aztán fölébred, megfürdik a barlang mélyén egy nagy sziklamedencének kristálytiszta vízében. Ilyenkor úgy kinyomja a vizet a medencéből, hogy vastag sugárban buzog föl a forrás. Még a fürdőző szörnyeteg lubickolása, szürcsögése is fölhallatszik a mélyből.
Földtani magyarázat: a Sárkány-kút jelentős hírnévvel rendelkező, időszakos karsztforrás. A forrást éveken át folyamatosan figyelték, hogy a szűk barlangos forrásszájon át milyen rendszerességgel történik kifolyása. Vizsgálták, hogy működése összefüggésbe hozható-e a korábbi időszakokban történt csapadékhullással. Az itt elhelyezett regisztrációs műszer szerint a forrásszájon olyan vízkitörések történtek, melyek a forrás teljesen önálló, sajátos működésére utalnak. A triász mészkőben kialakult, nem feltárt szifonrendszerben a karsztvíz olyan szinteket érhet el, melynek következményeként időszakosan megindulnak a vízkitörések. A kifolyások igen intenzíven indulnak meg, majd fokozatosan csökkenő tendenciára váltanak. Működésének huzamossága is egyedi, pár perctől akár napokig tartó is lehet, így hidrogeológiai szempontból igen ritka természetes jelenség.
A Sárkány-kutat elhagyva az Orfű-tó mellett értünk a régi vízimalomhoz és a papírmalom épületéhez. A közeli erdőben felkerestük a korábbi feltárás helyét, ugyanis a kis domb tetején kőfalak évszázados romjait találták meg a közelmúltban. A feltevések várnak, templomnak gondolják, de az épület alaprajza alapján a legvalószínűbb egy 14-15. századi kolostor. Itt a romok közelében van a Vízfő-forrás és barlang, ami Orfű híressége is egyben.
Az Orfűi Vízfő-barlang Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Mecsek-hegység fokozottan védett öt barlangjának egyike. A harmadik leghosszabb barlang a Mecsekben. A hegység legbővizűbb és legnagyobb vízgyűjtőterülettel rendelkező forrásának, a Vízfőnek a forrásbarlangja. Egy időben Komló vízellátását segítette a barlang vize. Az Orfűi Vízfő-barlang bejáratától nem messze található Forrásházat, azaz a Gomba nevű épületet, amely egy szivattyúház, a barlang ivóvíznyerés céljából történt kiépítésekor építették és Csete György tervezte.
A Vízfő tanösvény közelében leltünk rá a Pécsi Barlangkutatók-forrására, melyből dőlt a víz. A réten sok szép őszi kikericset láthattunk, majd Orfűn áthaladva az elapadt Zipernowszky-forrás mentén öreg erdőbe tértünk, melynek szép szakadékos völgyeit csodálhattuk meg. Az abaligeti műúton átkelve a Mész-völgyön át vezetett utunk, érintve a Kispaplika-forrást, melynek kibelezett vízműháza évtizedek óta csúfítja környezetét. Érdekes, hogy ezek torzók és tájidegen, már nem használt betonelemek, villamos kapcsolószekrények, és egyebek nem zavarják a Duna-Dráva Nemzeti Park kollektíváinak szemét, miközben más, jószándékú természetet nem károsító tevékenységet tiltanak.
Hatalmas, pusztulóban lévő öreg bükkök mentén értünk el az Abaligeti Cseppkő-barlanghoz és a csónakázótóhoz. A barlangból kifolyó forrás neve a Nagy-paplika-forrás.
A monda, miszerint a török időkben az abaligetiek a falu határában található barlangba menekültek az ellenség elől. Volt azonban egy áruló, aki a törökök tudomására hozta a rejtekhelyet, akik a barlang előtt tüzet gyújtva próbálták meg kifüstölni az ott rejtőzködőket. A magyarok a füst elől a barlang belseje felé húzódva a hegy túloldalán másik kijáratra leltek, azon át kimászva hátba támadták az ellenséget, melynek egy része a barlang előtt lelte halálát, mások a barlangba menekülve a füsttől fulladtak meg.
A falu plébániáján őrzött írásos emlék szerint az Abaligeti-barlang előürege 1758-tól a falu plébánosának Riedl Antalnak, háza felépültéig pincéül szolgált. Innen származik a mai is használatos Paplika elnevezés. A barlangból kiömlő vízfolyás akkoriban több vízimalmot hajtott. 1768-ban egy helybéli molnár, Mattenheim József, a patak vízhozam ingadozásának okát kutatva bejárta a barlangot.
Az Abaligeti-barlang első részletes vizsgálatát Kölesi Vince ispán végezte, aki 1819-ben a helyi ispánnal bejárta a barlangot és elkészítette alaprajzát és hosszmetszetét. A páratlan szépségűnek leírt képződmények nagy része a későbbi rongálások eredményeképp mára már teljesen eltűnt, a barlang inkább változatos formakincséről ismert.
A természetes állapotba való első komolyabb beavatkozások 1833-ban történtek, amikor Festetics Lajos saját költségén robbantással tágíttatta a bejárati részt. A barlangot egyre nagyobb érdeklődés övezte, és az 1800-as évek vége felé már belépőjeggyel, hivatásos vezetővel lehetett megtekinteni. 1884-ben a falu plébánosa, Chalupni János közadakozásból és saját pénzét hozzátéve a bejáratot bányászokkal tovább tágíttatta és a patak fölé 36 tölgyfa hidat készíttetett. 1900-ban egy Párizsban megjelent, a világ 100 csodáját ismertető kiadványban is szerepelt az Abaligeti-barlang.
Mivel még volt időnk a busz indulásáig, így mindenki kedvére feltöltődve élvezhette a tó környékén a kellemes őszi időt. A Nyugat-Mecsek kerülő túrasorozat következő része október 28-án, szombaton folytatódik. Cserditől Bodáig vezet majd utunk egy csodálatos vörös homokköves sziklás, forrásokkal teli patakos völgyön át.
Biki Endre Gábor, túravezető
