További képek a szöveg alján láthatók.
Július 19-én a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör Majkra utazott. Látnivalóink az alábbiak voltak: Celli Szűz Mária-kápolna, kamalduli remeteség, Eszterházy kastély és kiállítás, templomtorony, Premontrei prépostság romjai, Majki-halastó, látogatóközpont, majd Székesfehérvári kis városnézés fakultatívan. A majki műemlékeket a Magyar Állam 3 milliárd forintól (fele részben támogatással) újíttatta fel és restauráltatta az itteni értékeket. A munkálatok többsége 2022-re befejeződött, de a cellaházak egy részének belső felújítása még hátra van, így jelenleg csak három látogatható. Kívül viszont minden elkészült, és csodálatos.
A majki műemlékegyüttes Oroszlány külterületén (Majkpuszta) található, valaha kamalduli szerzetesek éltek falai között, különálló kis cellaházakban. A barátlakokon kívül a komplexum része a templomból megmaradt, ma csonkán álló torony, illetve a főépület is, amelynek falai között – miután II. József rendelete nyomán a rendet megszüntették – az Esterházyak alakították ki vadászkastélyukat.
A majki premonteri prépostság
A településen a középkorban a premontrei rend prépostsága állt, amelyet 1235-ben alapított a területen birtokos Csák nemzetség Szűz Mária tiszteletére. Kezdetei a régészeti feltárások szerint a 13. század elejéig nyúlnak vissza. Háromhajós, félköríves szentélyű templomához két nyugati torony kapcsolódott, amiről ugyancsak régészeti adataink vannak. A templom kelet–nyugati tájolású volt, háromhajós, kb. 43 m hosszú és 22 m széles, déli oldalához a kolostor csatlakozott: az épületek így teljes négyszöget alkottak, és erődítés benyomását keltették.
A turóci prépostság 1282-ben kelt alapítólevele említést tesz „a Boldogságos Szűz majki prépostságáról”, és úgy említi, mint gazdag és virágzó prépostságot. Jelentőségét bizonyítja, hogy hiteleshely volt, ez bizonyítható Zyghwy Joachim fia Iwánka comes végrendeletéből, amely Oroszlánkő várában kelt, és a majki prépostság pecsétjével hitelesítették. A pecsét a kis Jézust ölében tartó Szűz Máriát ábrázolja, körülötte felirat: „Sigillum Capituli de Maik”.
1981-ben az OMF kutatási tervének keretében került sor az Oroszlány-majkpusztai volt kamalduli remeteség épületegyüttesének kutatására, majd az ennek közelében fekvő promontrei kolostor feltárására 1982-84 között.
Egyúttal – több más várrommal együtt – a 18. század közepén a premontrei kolostor maradványait elbontották és köveinek felhasználásával épült a kamalduli remeteség.
A kamalduli rendet Romuald herceg, a lombardiai hercegi család sarja (később Szent Romuald) alapította 1009-ben Itáliában, egy Malduli nevű gazda által felajánlott vadregényes birtokon, mint Campo Malduli nevű remeteséget. A rend tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, ennek elérése érdekében magányosan, elmélyülten éltek. "Fehér barátoknak" is nevezték őket, ruhaviseletük miatt. Fehér csuhájukat elöl-hátul kötény egészítette ki, ezt derekukon jellegzetes barátzsinór fogta össze. Lábukon leginkább sarut, ritkábban csizmát hordtak. Fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Egymással nem kommunikálhattak, és nem érintkezhettek a külvilággal sem. A némasági fogadalom alól csak a december 28. és január 2. közötti napok voltak kivételek: ekkor a refektóriumban gyűltek össze, máskor azonban cellaházuk telkét is csak engedéllyel volt szabad elhagyniuk.
A kamalduli barátokat az új birtokos, az Eszterházyak telepítették Majkra 1733-ban. A rendnek adományozták az 1200 holdas pusztát, a tavakkal, és a rajtuk működő malmokkal együtt, ráadásul még az új kolostor felépítéséhez szükséges anyagokat és munkaerőt is biztosították. A kamalduliak anyakolostoruk mintájára alakították ki a majki kolostort is. A kolostor két részre tagolódik: az U alakú főépület (foresteria), ahol a közös helyiségek voltak: refektórium, könyvtár, gyógyszertár, betegszobák, gazdasági helyiségek, vendégszobák. De itt kaptak helyet a prior szobái, és a nem magányban élő testvérek lakóhelyiségei is. A másik nagy rész az úgynevezett clausura, vagyis az a rész, ahol a remeték cellái állnak. A rend regulái szerint az egész kolostort, és az egyes cellákat is magas kőkerítés övezi. Minden cellában külön kápolna, lakó- és hálóhelyiség, kamra és pince állt a remeték rendelkezésére, amelyben főként elmélkedéssel, a Biblia olvasásával, imával, írással töltötték napjaikat, de megművelték cellaházukhoz tartozó kis földjüket is, és kegytárgyakat is készítettek.
A rendház építése kb. harminc éven át tartott, és az eredeti tervek nem valósultak meg: az elképzelt 20 cellaházból – támogatók hiányában – 17 készült el, bár ezek sem voltak mindig elfoglalva: 1770-ben és a kolostor megszüntetésének évében (1782) is csak 15 remete lakott bennük. Az egyes épületeknek külön alapítványokat hoztak létre, amely a létesítés költségét, és a benne lakó remete eltartásával kapcsolatos kiadásokat fedezte. Egy-egy ilyen alapítvány összegét 2000 forintban állapították meg, a felajánlásért köszönetképpen a cellák homlokzatát az adományozó család címerével díszítették. A templom 1753-1770 között épült fel Franz Anton Pilgram tervei szerint, akinek 1761-ben bekövetkezett halála után az Esterházyak építőmestere, Fellner Jakab vette át a munkálatokat. A kolostortemplom mennyezeti freskóját Franz Anton Maulbertsch készítette, de mesteremberek sora dolgozott a templom belső arculatának kialakításán: pozsonyi szobrászok, bécsi mesteremberek, helyi kézművesek.
A frissen elkészült kamalduli kolostor azonban nem volt hosszú életű. A gondok már az 1771-ben kelt komáromi egyházlátogatási jegyzőkönyvből kitűnnek. Feljegyezték ugyanis, hogy a remeték elhanyagolják misemondási és hitoktatási kötelezettségeiket, pedig két kápolna is rendelkezésükre áll. A fő baj azonban a felekezeti különbségekben gyökerezett: a közeli Oroszlány szlovák telepes lakossága evangélikus vallású volt, és rossz szemmel nézte a rend működését a közeli erdőségekben. Legendák kaptak szárnyra a barátok erkölcstelen életmódjáról, a rend szabályainak megszegéséről. Tény, hogy a fegyelem erősen megbomlott, egyes szerzetesek még pereskedtek egymás ellen is, és továbbra sem tettek eleget kötelezettségeiknek. Talán ezért, amikor II. József 1782-ben kimondta – többek között – a kamalduli rend eltörlését, a majki kamalduli remeteség megmentése érdekében a katolikus egyház sem emelt szót.
1784-ben a kolostor már elhagyatott volt: az épületeket, berendezési tárgyakat leltárba vették, majd árverésen értékesítették. A majki templomot 1811-ben villámcsapás érte, ennek következtében – a templom tornyát kivéve – teljesen romos állapotba került.
Az együttes legreprezentatívabb kialakítású helyisége a refektórium – az ünnepi ebédlőterem – ma is lenyűgöző látványt nyújt. A falakat Szent Romuald életét ábrázoló jelenetek díszítik, amelyek feltehetőleg Vogl Gergely budai festő alkotásai. Ugyanitt látható a szerzetesi ebédlők jellegzetes témája, az Utolsó vacsora-jelenet is. Az épületben helyezkedtek el a könyvtár és a káptalanterem remeték által használt közösségi helyiségei is.
Itt kaptak helyet a vendégszobák és a kiszolgálóhelyiségek, köztük két konyha, amelyek közül az egyikben csak halételeket készítettek. A földszinten asztalosműhely, sütőház és lakószobák kerültek kialakításra. Az emeleten az Esterházy család kegyúri lakosztálya volt. Az épület egy része alatt borospince húzódik
Az elhagyatott kolostor és a hozzátartozó birtok a királyi kamara tulajdona lett, 1802-ben Mauthner és Kadisch pesti zsidó kereskedőknek adták bérbe, akik a foresteriában posztó- és szűrgyártó manufaktúrát rendeztek be, amely szépen jövedelmezett. A manufaktúra 1815-ben 150 munkást foglalkoztatott, évente 3000 mázsa gyapjút dolgoztak fel. A remetelakokba a Nyugat-Felföldről és Morvaországból behívott szövő- és fonómesterek költöztek be családjukkal.
Az Esterházy család Majkon
Az új tulajdonos házasodó fia részére minden kényelemmel ellátott otthont rendezett be Majkon. A foresteriát átalakíttatta minden igényt kielégítő kastéllyá, a munkálatokhoz felhasználva a premontrei kolostor még meglévő köveit. A tavakat kitisztították, a kastély alatti tó vizén cölöpökre épült fürdőház szolgálta a strandolás örömeit, amely egészen az első világháborúig használatban volt. A remetelakokba a belső cselédség költözött, a majorsági épületekben kovácsok, lovászok, iparosok rendezkedtek be. A kastély körül – a kor divatjának megfelelően – ritka és értékes fakülönlegességeket ültettek, illetve különböző dísztárgyakat helyeztek el, kialakítva ezzel egy elegáns angolkertet. A kastély belső udvarán egy reneszánsz stílusú, négyszögletes kávájú kutat helyeztek el, amely még ma is látható. Oldallapjait az Esterházy család címerét tartó angyalok, griffek, rózsák díszítik. A kút 1980-as években történő feltárása során föld alatti folyosórendszer bejáratára bukkantak, amelynek ágai összeköttetésben állnak a cellaházakkal is, kijáratát pedig a kolostoron kívül találták meg. Rendeltetése és eredete egyelőre tisztázatlan, a beomlások miatt feltárása még nem sikerült. A rendházból kialakított kastély az Esterházy család téli lakhelye lett – nyáron csákvári kastélyukban laktak – egészen a második világháború végéig.
1945-ben az előrenyomuló szovjet hadsereg elfoglalta Oroszlányt. Felbiztatták az amúgy is sértett lakosságot, és háromnapi szabad rablást engedélyeztek, maguk pedig ládákban, szekrényekben hordták el a berendezés mozdítható részét. A harcok közepette az épületek súlyos károkat szenvedtek: ekkor égett le a kastély emeleti részének egy oldala is. Az Esterházy család egy cellalakásban talált menedéket. Egyik fiuk a háború, másik a háború utáni paralízisjárvány áldozata lett, a családfő, Esterházy Móric gróf, és egyetlen lánya, Mónika Bécsbe távozott. A grófné és testvére azonban maradt: Esterházy Móricné, született gróf Károlyi Margit és Emma testvére egészen 1973-ig lakták a cellaépületet, kétkezi munkájukkal keresve meg a megélhetésükhöz szükséges pénzt.
A háború után a kastély tábori kórházként, munkásszállóként, lakóépületként funkcionált. 1946-tól a Magyar Írónők Köre bérelte a kastélyt, alkotóházként használták és a bérleti díj fejében helyreállíttatták a kastély jobb szárnyának tetőzetét.
Az 1950-es években üresen állt az épület, nyaranta úttörők táboroztak az évszázados falak között. 1962-ben az Országos Műemléki Felügyelőség hozzákezdett a rekonstrukcióhoz, többek között ekkortájt restaurálták a refektórium freskóit is, Haraszti Margit, restaurátor vezetésével. Néhány cellaházban kiállítás kapott helyet, a többit üdülővé alakították át.
A majkihoz hasonló kamalduli remeteség Csehországban, Olaszországban és Lengyelországban maradt fent, utóbbi falai között még ma is remeték élnek – az ő mindennapjaikat bemutató fotókiállítás nyílt nemrég Majkon.
Eszterházy Móricné Károlyi Margit grófnő (1896 – Aradmácsa – 1975, Majk) ugyanis 1956 után nem volt hajlandó Ausztriába disszidálni (férje, Esterházy Móric és lányuk, Mónika, Bécsben telepedtek le), de hogy miért nem, arra a dokumentumfilmben Esterházy György ad nagyon egyszerű magyarázatot: a nagymamája nem akart elmenni innen, mivel konok, megátalkodott következetességgel imádta Magyarországot és imádta, hogy magyar.
Károlyi Margit nagylelkű és adakozó asszony volt, aki karácsonyra ruhát és cipőt vett a környékbeli gyerekeknek, sőt, még az elemi iskola működését is az Esterházyak finanszírozták. 1951-ben Móric grófot kitelepítették Hortra a családjával együtt, csak Károlyi Margit maradhatott Majkon, ő ugyanis sosem volt Budapestre bejelentve. A kastély 1952-ben az állam tulajdonába került, ekkor költöztették a 13-as cellaházba a grófi család visszatért tagjait. Miután férje és lánya külföldre távozott, Károlyi Margit a húgával, Emmával lakott Majkon – utóbbi favágóként dolgozott az erdészetnél, majd miután a munka után hazatért, angolul, németül, franciául olvasgatott. Mivel munkahelyen sohasem dolgozott, így a grófnő nyugdíjat sem kapott, élete utolsó két évtizedét roppant szegénységben és magányban töltött el, az 1975-ben bekövetkezett haláláig. Bár a kegyelmes asszony disszidálhatott volna, magyarságtudata és hazaszeretete mindvégig Majkon tartotta, és úgy vélekedett, hogy ha békeidőben jó volt az ország, most a bajban sem hagyhatja el.
Forrás: wikipedia
