Az idei évben rendhagyó túrasorozat indult, melyben a Dráva menti települések, azok néprajza, vallási értékei és természeti élőviláguk megismerése volt a cél. Bár először csak egy alkalomnak indult, de annyi pozitív visszajelzés és kérés érkezett, hogy folytassuk, ezért egy sorozatot hirdettem meg, melyen Nagykanizsától Barcsig végigjárjuk Zala és Somogy megye déli részén, a Drávához közel fekvő határmenti településeket. Eddig voltunk Bélaváron, Péterhidán, Berzencén, Murakeresztúron, Zákányban, Zákányfaluban és Őrtiloson. Október 22-én, szombaton a nyílt túra pedig Somogyudvarhelyre vezetett. Pécsről a 8.17-es vonattal indultunk, és kb. 2 óra alatt érkeztünk meg.
A baranyai természetjárók kevésbé ismerik ezt a vidéket, bár az utóbbi években néhány település határában már létesültek turistautak is. Szerencsére 2-4 óránként közvetlen vonatközlekedés is van Pécsről is, így kb. 2 órás utazással el tudunk jutni hazánk e különleges tájegységére is.
Somogyudvarhely egy nagyon szép település, mely két templommal is büszkélkedhet. Első megállónk a községháza buszmegálló mellett volt, ahol egy kis téren történelmi alkotások (Árpád és Kossuth szobrok, 1848-49 forradalom emlékoszlopa) láthatók.
Tovább sétálva a Szűz Mária Szent neve tiszteletére szentelt katolikus templom következett. Itt már várt bennünket a sekrestyés hölgy (Csendes Sándor József plébános úrnál jelentkeztünk be, aki egyszer már fogadott minket Berzencén). A templomban megismerhettük a helyi katolikus életet, a korábbi és a mostani misék, búcsúk jellemzőit. A hölgy elmondta hallott már rólunk, a máriakéméndi kegyhelyről is, mert a környék településein már híre ment annak, hogy van egy baranyai csoport, akik rendszeresen vonattal utaznak, és a Dráva menti falvakat látogatják meg.
A templom melletti, gyönyörűen felújított plébániaépületben meglepetésünkre kedves vendéglátásban volt részük. Nagyon szépen sikerült az épület felújítása, kívánjuk, hogy élettel, programokkal töltsék meg a helyiek a plébánosukkal a közösségi teret.
Harmadik állomásunk a református templom volt. Szerencsére helyben lakik Kocsis Ábel lelkipásztor a családjával, így ő fogadott minket az 1856-ban épült szép nagyméretű templomban. Az udvarhelyi református egyházközség nagyon régi, már a reformáció idején megalakult. Ábel elmondta nekünk, hogy nagyon aktív a helyi református közösség, jó a gyülekezettel együtt dolgozni. Vasárnaponként van gyerekistentisztelet és hagyományos istentisztelet is. Nagyon finom friss pogácsával és süteménnyel kínált meg bennünket a tiszteletes úr, mindenkinek nagyon ízlett.
A helyiek kedves fogadtatása nagyon marasztaló volt, de indulnunk kellett, mert még több célpont várt ránk a túra során. A faluban megnéztük a hársfamatuzsálemet, ahol egy szép székely kapu látható. A főúton tovább haladva egy nagy parkba értünk, ahol padok is voltak, itt tartottunk egy pihenőt és ebédszünetet.
Ezután Berzence irányába indultunk a járdán, mikor egy autó lassított mellettünk, és a benne ülő gépkocsivezető megszólította a csoportot. Hát a máriakéméndi templomgondnok is itt van? Kérdezi. Én előrébb voltam, nem hallottam, mit szól, csak a többiek mondták. De azt hittem hülyéskednek, és talán az úr csak arról érdeklődik, merre megyünk, mert gyakori, hogy kisebb településeken a helyiek megállítanak, és megkérdezik, hová megyünk, vagy jó utat kívánnak. Lám, kicsi a világ, s aki figyel bárhol (még 130 km-rel arrébb is) ismerősre akadhat.
A főúton haladva sok szépen felújított házat láttunk, persze, akad romos, és összedőlt is. Ennek oka, hogy a hazai falvak többségéből az elmúlt évtizedekben az aktív és fiatal korú lakosság elvándorolt a nagyobb városokba, és persze külföldre. Látható, hogy akik viszont itt maradtak, szépen gondozzák portáikat. Az 1940-es években Somogyudvarhelyen még 2200-an laktak, most 1000 fő él itt.
A falu végén a régi szeszgyár (ipari műemlék) épülete látható, bár a kerítésen át sokat nem láthattunk belőle. A nagy kéménye azonban áll még. Itt épült fel a Kétnyár csárda is, ami úgy tűnik, mostanában nem üzemel. Korábban forgalmas, útmenti vendéglátóhely és nagy éjszakai bulik helyszíne is volt. Nevét onnan kapta, hogy itt helyezkedett el korábban a Kétnyár nevű kis falu (Kétnyár puszta). Ezzel egyesült Udvarhely, és vette fel 1910-ben a Somogyudvarhely nevet.
A települést elhagyva a somogyudvarhelyi gyepes rétek világával ismerkedtünk, ahol egy jégkorszaki maradványnövény, a szibériai nőszirom él. Általában májusban virágzik. Több más védett faj (gyepes sédbúza, réti ecsetpázsit és a nyári tőzike) is fellelhető itt.
Az utolsó jelentős természeti érték, a kavicsbánya-tavak, melyekből több is van. Különböző formájúak és mélységűek. Mesterségesen keletkeztek. Mivel a Dráva árterületén vastagon rakódott le a sóderes kavics, így a kitermelésük már régóta folyt. A kiásott „gödrök” helyén keletkeztek a tavak, melyeket a viszonylag magas a talajvíz tölt meg. Nagyon szép természeti környezetben helyezkednek el, egyik részén kis halászház is áll, padokkal, esőbeállóval.
A somogyudvarhelyi vasúti megállóból a 15.47-kor induló vonattal utaztunk vissza Pécsre. Az idei évben az utolsó Dráva-menti túránk, november 12-én lesz, akkor Vízvárra utazunk.
