SZÜLINAPI TÚRA SZELLŐTŐL MÁRIAKÉMÉNDIG - 6. ÉVES A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYTEMPLOMÉRT BARÁTI KÖR

 

Idén 6 éves a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör, ez alkalomból egy kis zarándok-túrát indítottunk. Népes csoportunk a nagy melegben kora reggel Szellőről indulva erdőn, mezőn, majd szántföldek mentén, a Baranyai-dombvidék hullámzó tájain át érkezett meg a csend és a béke szigetére, azaz Máriakéménd kegyhelyére. Itt együtt ünnepeltünk, és emlékeztünk az elmúlt évek eredményes kegyhelymegújító munkáira. Az alábbiakban ismerjük meg Szellő település és kegyhelyünk történetét.

Szellő település a Karasica völgyében dombokkal övezve, széltől védtelen területen helyezkedik el, a feltételezések szerint a Szellő név is innen ered. Nevét először 1291-ben említik az esztergomi káptalan tizedperében, de régészeti ásatások bizonyítják, hogy már jóval korábban is éltek ezen a területen avar és szláv törzsek. Az őslakos szlávok a jelenlegi falutól keletre a vízfolyás mentén található akácerdők közötti legelőkön telepedtek le. A falut körbeívelő bővizű patakok és legelők jó feltételeket biztosítottak a földművelésre, állattartásra. Az akácerdők nemcsak tűzifát, hanem az építéshez szükséges faanyagot is biztosították. Később az akácerdők helyén szőlőt telepítettek. Innen kapta nevét az erdőszőlő. A 9. században a szlávok magukba olvasztották a viszonylag kis létszámú avarokat.

Szellő település 1015-ben az I. István kori pécsváradi bencés kolostor fennhatósága alá került. Az itt élő szerzetesek elsősorban vízimalmokban dolgoztak, szőlőtelepítéssel, borászattal és halászattal foglalkoztak. Még a 20. században is működtek vízimalmok a településen. A gyakori áradások miatt az emberek a völgyből a falu jelenlegi helyére, a dombra települtek. Az 1500-as években a betelepült, fejlettebb mezőgazdasági kultúrával rendelkező németeknek a jelentősebb állattartás miatt az épületek bővítésére volt szükségük, ezért a helyszűke miatt közel építkeztek a mai főúthoz.

A II. világháború után a faluból 15 nőt internáltak a GULÁG-ra, majd 1947-48 között a német családok jelentős többségének el kellett hagyniuk otthonaikat, miközben a Magyarországra telepített felvidéki magyarok a kitelepítettek helyére költöztek. A település megváltozott gazdasági és kulturális élete egyrészt azt eredményezte, hogy általában kiegyenlítődtek a családok életviszonyai, másrészt a csökkenő gyerekek száma azt eredményezte, hogy az iskolát be kellett zárni, majd a kis létszámú óvodás és iskoláskorú gyerekek a szomszédos települések intézményeibe jártak.

A település népességének csúcsát 1920-ban érte el 420 fővel. Azóta a lakosság száma sok baranyai faluhoz hasonlóan folyamatosan csökken. Jelenleg kb. 110 fő él a településen.

 

Máriakéménd: a 13. században a régi Kemend falu még nem a mostani helyén, hanem a kegytemplom környékén helyezkedett el. A régi, 15. századi Szent Miklós templom a mai kegytemplom helyén állt, a szentély a 15. századi templomból maradt meg. 1713-ban már csak a szentély falai álltak, melyet teljesen ellepett a bozót.

1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Előttük megjelent Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. Ahogy hozzáértek, kezük fényesen ragyogott. Amikor a kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta emelni a képet, az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta Szűz Máriát karján kisdedével, amint dicsfénytől övezve belép a templomrom szentélyébe.

A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi méltóságok több ízben kihallgatták a lányokat. A látomások hallatára egyre több zarándok érkezett. Szalmával befedték a régi szentély tetejét, hogy misézésre alkalmas legyen. 1742-ben ferences atyák kezdték újjáépíteni a templomot, majd később Lipussy György plébános irányította az építkezést, melyet a zarándokok adományaiból finanszírozták. A Mária mennybemenetelének tiszteletére felépült templomot Lipussy György plébános 1753. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentelte fel. 1773. augusztus 15-én XIV. Kelemen pápa teljes búcsú jogot adott a templomnak. A rohamosan növekvő Mária-kultusz miatt 1762-re megépítették a barokk kolostort. Az ott lakó plébános és káplán szolgálta ki a híveket.

A kegytemplom oltárán álló kegyszobor 1765-ben készült. Egyedülálló és figyelemre méltóan szép a fából készült főoltár, amelynek két oldalán rokokó keretekben a hét-hét rózsafüzér titok fára festett képe látható. A hitélet a csodajelenés után egyre inkább fellendülőben volt, a Mária ünnepeken egyre több búcsújáró jött a környékbeli falvakból, Tolna vármegyéből és a Bácskából is.

A templom bejárata felett található Zsolnay dombormű Lontay Lajos tervei alapján készült és 2016-ban lett restauráltatva. A Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló alkotás megtalálható még Budapesten a Mátyás templom főbejáratánál.

A kegytemplom előtt álló angyalszobrok az 1890-es években készültek pécsi Zsolnay gyárban. Társaikat budapesti megrendelésre alkották a Kőbányai Szent László templomhoz, melyek azóta is ott állnak. További 3 társa Kishajmáson áll. A szobrokat Lechner Ödön tervezte, a szobrász pedig a szászvári születésű Kiss György volt. A nagyméretű honalapítás kori magyaros öltözetű angyalszobrok a hitet és szeretetet szimbolizálják. A szobrok 3,5 millió forintos adománygyűjtésből lettek restaurálva. Az elmúlt években teljesen megújult az egykori rendház, melyben zarándokszállás működik, a templom külső felújítása is megvalósulhatott, ha Isten is úgy akarja, hamarosan megkezdhetjük a templom belső felújítását. Most ehhez várjuk a jószándékú hívek adományát, mely szükséges a pályázati keret kiegészítéséhez.

Biki Endre Gábor, a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör vezetője

 

 

 

KORA ESTI FALUJÁRÁS MÁROKON

 

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör egy kora esti falujárást szervezett Márok településre, mely a Villányi-hegység előterében helyezkedik el. Közvetlen vonattal érkeztünk, majd az esti órákban szintén vonattal tértünk vissza Pécsre.

A helyiek közül egy hölgy már a vasúti megállóban várt bennünket, majd minden helyszínen és templomban újabb delegáció fogadott minket, hatalmas szeretettel. Közben különféle süteményekkel, hűs limonádékkal és kávéval kedveskedtek nekünk az első templomban, majd pedig a tájháznál is. Ezúton is köszönjük kedvességüket, és vendégszeretetüket. Bár nem a mároki lakodalmas fesztiválra érkeztünk, mégis úgy éreztük, hogy lakodalomba csöppentünk a vendéglátás terén. Isten áldja meg a helyiek jóságát, felebaráti szeretetét. Most pedig a képek megtekintése mellett ismerjük meg a település történetét.

 

A Krisztus előtti 3. századtól a 4. századig kelták, majd rómaiak éltek itt. A település neve először 1328-ban bukkant fel a korabeli iratokban: Morouth. A helység mai neve a Márk személynévből eredeztethető. Az 1561-ből származó okiratban már Maarok néven van feltüntetve, s akkor a település Heniey Miklós birtoka volt.

A török hódoltság idején a korábbi magyar lakosság elhagyta a községet, helyükre néhány szerb család érkezett. A németek betelepülése 1719-ben kezdődött. A faluban a 19. század közepéig kizárólag németek éltek, a század második felétől azonban már néhány szerb és magyar lakosa is volt. Neve ennek megfelelően a 18. századtól Németmárok. A II. világháborút követően a kitelepített német lakosság helyére 1946-ban az ország más-más részeiről, 1948-ban a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Felvidékről érkeztek családok. A település hivatalos neve a Német jelző elhagyásával 1950-től Márok, ugyanebben az évben Hercegszentmártont is hozzácsatolták.

 

A Szent Márton templom 1901-ben épült Szent Márton toursi püspök tiszteletére. Graits Endre által festett oltárképe a püspök megdicsőülését ábrázolja.

A Szent Simon és Júdás templomot Esterházy László gróf pécsi püspök ideje alatt épült 1793-ban, barokk stílusban. A templom műemlékvédelem alatt áll. A szentély a templom végében, márványból van kialakítva. Az egész templom oldala és mennyezete díszes festményekkel, aranymintázattal van kifestve, amit sajnos átmeszeltek. A templom tornyában 5 harang volt. A legnagyobb, aminek súlya 500 kg, még ma is megvan, 1867-ben vették Hubert Mihály plébános hagyatékából. A másik 4 harang az első világháború áldozata lett - a Habsburgok elvitették ágyúöntéshez. A templom 1793. október 23-án lett felszentelve. Ehhez a pécsi püspök Rómából megkapta Szent Simon és Júdás relikviáit, barokk ezüst foglalatban, melyek a templomban vannak.

 

A tájház 2014-ben, egy csak nem 100 éves házból lett kialakítva. Az idelátogató vendég egy helytörténeti kiállítást tekinthet meg, megismerkedhet a régi idők emlékeivel és hagyományaival.

 

A ház eredetileg a Wéber család tulajdona volt. Máig is a faluban élő Wéber Rajmund született és élt ezen a helyen testvéreivel, szüleivel és nagyszüleivel. Ők jómódú sváb parasztcsaládként éltek és gazdálkodtak itt egészen kitelepítésükig.

 

A ház új tulajdonosai Juhász Gyula és felesége Gazda Gizella volt, akiket a Felvidékről, Ipoly Pásztóról 1948. szeptember 22-én telepítettek a községbe.

Örököseik, Juhász László és Juhász Mária szintén Felvidéki lakosok, 2013-ban Márok községnek ajándékozták az ingatlant, berendezései és használati tárgyaival együtt. Kiegészítésként Baumstark Miklósné és családja szintén nagyon sok berendezési tárgyat ajánlott fel, melyek ugyancsak a Tájházban tekinthetők meg.

 

Juhász Gyula és neje abban az időben méhészkedett, földjeiken kukoricát termelt, kisebb gyümölcsös kertet tartott fenn és háztáji állatokkal foglalatoskodott. Az épület a nyeregtetős parasztházak formáját mutatja. A tornácról két ajtó nyílik a házba. Az elsőn a konyhába juthatunk, míg a második a kamrába illetve füstölőbe vezet. A konyhából két oldalra nyílnak a szobák. Az utca felőli az úgynevezett tisztaszoba, amely homlokzati ablakai révén a világosabb. Ez ritkán volt használatban, általában csak a vendégszoba funkciót látta el. Népes, többgenerációs családoknál fordult elő, hogy az öregek hálószobája volt.

 

A falakat a kornak megfelelően szentképek és régi családi fotók díszítik. Jellegzetes, a kornak megfelelően vetett parasztágyak vannak a szobákban. A viszonylag rövid ágyakban, vastag tollpárnákkal a fejük alatt, szinte félig ülő helyzetben aludtak a régi korok emberei.

 

A konyhából jobbra nyílik az egykori hátsó szoba. Egyetlen ablaka az udvarra néz. Valamikor itt lakott és hált a ház népe. A ház mellett látható a góré, melyben terményt tároltak, illetve paprikát szárítottak. Az udvar hátsó részén található az istálló. Itt láthatóak többek között a különböző mezőgazdasági eszközök és egyéb régi tárgyak tucatjai is megfigyelhetők.

 

Az Együtt Márokért Egyesület és Márok Község Önkormányzata a felújítás alatt mindvégig arra törekedett, hogy mindent az eredeti állapotába állíttasson vissza, hogy látogatóink - ha csak egy rövid ideig is - a múltba érezhessék magukat. Az összegyűjtött helyi berendezések, bútorok, kiállított tárgyak, eszközök, állandó és időszakos kiállításai révén méltóképpen őrzik az elődök életformáját, és mutatja azt meg a hálás utókornak.