TÓKERÜLŐ TÚRA PÉCSUDVARD ÉS KOZÁRMISLENY KÖZÖTTI TAVAK FELKERESÉSÉVEL

 

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör csoportja egy kellemes, késő őszi tókerülő túrát tett Pécsudvardtól Kozármislenyig. Kiindulási helyünkre vonattal érkeztünk, hazafelé pedig busszal utaztunk immár több részletben aszerint ki, mikor fejezte be a túrát, melyen 41 fő vett részt.

Pécsudvard

A Pécsi-medence és a Baranyai-dombság határán fekvő Pécsudvard területe már a kőrézkortól lakott hely volt, hiszen a baden-péceli kultúra leleteit is megtalálták. Régészeti emlékeket a bronzkor kultúrái: a somogyvár–vinkovci és a mészbetétes kultúra népei, illetve az őket követő rómaiak is hátrahagytak. Az először 1181-ben említett település (Udwarch) az Árpád-korban a közeli Koaszt (a mai Kozármisleny melletti) várához tartozott. Feltételezhetően tekintélyes udvarház állott itt. A település neve is az udvar -d kicsinyítőképzős változata. Feltehetően ekkor jelentősebb épület állt a településen, s a község elnevezése is erre utal. Magyarságát a török időkig megőrizte, utána viszont teljesen megváltozott: főként katolikus horvátok telepedtek be, kisebb részben németek.

Tavak

Kozármislenyben, illetve annak határában öt tó van. A tavak mindegyike mesterségesen került kialakításra a 20. század második felében. A vizes élőhelyek kialakításának igénye a horgászatból és a szabadidő eltöltéséből adódott. A Petőfi Bányász horgásztó kezelése a hasonló névvel rendelkező horgász egyesület birtokában van. 1975-ben azzal a céllal alakultak meg, hogy összefogják a helyi horgásztársakat, sportbarátokat, és az eltelt évtizedekben egy összetartó, aktív közösség alakult ki.

Kozármisleny

 

1928-ban jött létre Kiskozár és Misleny települések egyesítésével. 2007-ben nyilvánították várossá. 1445 hektáros kiterjedésével a megye legkisebb közigazgatási területű városa.

A város történetének kezdete a régmúltba nyúlik. Az első régészeti lelet a bronzkor korai szakaszából, i. e. 1900-1800 körül a Somogyvár-Vinkovci kultúra népétől bukkant elő. A rómaiak is számos emléket hagytak maguk után. A 6-9. század között itt élt avarok is hagytak maguk után emléket. A honfoglalást követő időszakból a 10-11. század korából több sírt tártak fel. A területen két jelentősebb várispánságról tudunk, középpontjukban egy-egy földvárral, élükön az ispánnal. A koaszti várispánság többször volt átvonuló hadak szálláshelye és a hagyomány szerint többször láthatta a magyar királyt fényes kíséretével. Kiskozár határában már 1038-ban várispánság volt. A várispán neve Koard (Koaszt) volt.

Kiskozár és Misleny falvak a történelmi korokban fontos szerepet játszottak. Kozár temploma miatt jelentős helynek számított a 14. század első felében. Neve 1332 és 1335 között Kosar alakban bukkan fel a pápai tized-összeírásokban. A 15. században Kiskozár a pécsi püspöké. A falvakban a török hódoltság alatt magyarok és katolikus délszlávok laktak.

A török uralom megszűnésekor Kiskozár az ide tartozó Üszögpusztával együtt (mely akkor uradalmi főhely volt), az üszögi uradalom tartozéka lett, és azt érdeme jutalmául Sonchez császári tábornok nyerte el. Leánya révén gróf Pálffy Lipót is birtokolta, akitől a Batthyány grófoké lett. Misleny földesurai a 18. században szintén gróf Batthyányiak voltak.

1760-ban Kiskozárba németek érkeztek, és a 19. század elejére a falu német többségűvé vált. Ugyanakkor Misleny a Rákóczi-szabadságharc után egynemzetiségűvé lett, lakói ettől kezdve magyarok, mindössze a század második felében költözött ide kevés németajkú.

A Kiskozár helynév kis előtagja a szomszédos Nagykozár miatt megkülönböztető szerepű. A Kozár helynév a kabarokkal, a magyarsághoz csatlakozó kazár néptöredék itt letelepített csoportjára emlékeztet. A Misleny helynév szerb-horvát eredetű személynévből keletkezett.

Kiskozár és Misleny falvak 1928-ban egyesültek. A községben ekkor 320 lakóház volt. Közoktatási intézményei: egy községi és egy magán elemi népiskola. Hosszú évek teltek el, mire az úgynevezett Újtelep összeépült az öreg faluval. Az egykori Malom-árokban, a Csatornán valamikor több malom működött.

1952-ben kapott Kozármisleny autóbusz járatot. A település gyors fejlődése az 1960-as évek második felében indult meg. Az 1970-es években Pécs új kertes, családi házas peremtelepülésének tekintették. Baranya megyében egyedülálló népesség növekedés napjainkban is tart. Ennek fő oka a pécsiek kiköltözése a lakótelepi, sűrű népességű környezetből csendesebb, családi házas, kiskertes övezetbe.

 

MÁRTON NAPI TÚRA KÉKESDRŐL MÁRIAKÉMÉNDRE

 

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör tagjai Szent Márton nap tiszteletére járták végig a baranyai Via Sancti Martini zarándokút egy szakaszát Kékesdtől Szellő és Kátoly érintésével Máriakéméndig. A túra helyszíneiről és Szent Márton püspökről emlékezünk meg az alábbi sorokkal.

Kékesd 

Az 1290-es évhez kötődik az első írásos emlék, ekkor Keykug alakban említik a nevét, amely feltehetőleg „kék patak” jelentéssel bírt. Az esztergomi káptalan 1387-ben írt levelében, és 1542-ben is Tótkékesként említi. Határában római kori leleteket és középkori kerámia töredékeket találtak. A középkorban a pécsváradi apátság, majd a pécsi püspökség birtoka volt. A pécsváradi Bertók apát 1656-ban szerezte vissza a falut a pécsi püspöktől, holott az ekkor, a török megszállás alatt volt. 1686-ban említik először Kékesdként. A 19. század második felében éri lakossága csúcsát, mintegy 600 fővel. Azóta folyamatosan csökken, jelenleg kb. 160 fő él itt. Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma 2009-re épült meg.

 

Szellő

A falu a Pécs-Pécsvárad közötti borkereskedés útvonalának egyik állomása volt. Az először a patak melletti lapályon álló falu a gyakori áradások miatt később magasabbra, mai helyére költözött át. A török időkben sem néptelenedett el, mindvégig lakott maradt, bár lakói megfogyatkoztak. A XVIII. században a megfogyatkozott lélekszámú településre német telepesek érkeztek, akiknek magukkal hozott fejlettebb mezőgazdasági kultúrája által fellendült a falu fejlődése. 1945 után több családot kitelepítettek, helyükre később felvidéki magyarok érkeztek. A 20. század elején felében éri lakossága csúcsát, mintegy 420 fővel. Azóta folyamatosan csökken, jelenleg kb. 120 fő él itt.

 

Kátoly

Kátoly nevét 1296-ban egy korabeli oklevél említette először Katlh néven. Később nevét 1302-ben Kathl, 1436-ban Kathol néven írták. 1296-ban Óvári Konrád falvai között sorolták fel. 1296-tól kezdve papja – a pécsváradi apát megbízottja – a település ez évtől kezdve mindig az apát egyházai között szerepelt. 1333-ban és 1335-ben papja 15 báni papi tizedet fizetett. 1559-ben a település a pécsi káptalan birtokaihoz tartozott. Középkori temploma 1908-ig állt. A falu a török hódoltság végére elnéptelenedett, s csak 1733-ban épült fel újra. Az újjáépült falu első telepesei magyarok, németek és horvátok voltak. A 20. század elején éri lakossága csúcsát, mintegy 800 fővel. Azóta folyamatosan csökken, jelenleg kb. 280 fő él itt. Temploma Szent Katalin tiszteletére 1911-ben épült.

 

Mária kegyhely, Nagyboldogasszony kegytemplom

A 13. században a régi Kemend falu még nem a mostani helyén, hanem a kegytemplom környékén helyezkedett el. A régi, 15. századi Szent Miklós templom a mai kegytemplom helyén állt, a szentély a 15. századi templomból maradt meg. 1713-ban csak a szentély falai állnak, de boltozata már beomlott, a többi fal pedig romos. 1740 tavaszán öt lány füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Megjelent előttük Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. Ahogy hozzáértek, kezük fényesen ragyogott. Néhány nappal később egy ifjú látta Szűz Máriát karján kisdedével, amint dicsfénytől övezve belép a templomrom szentélyébe. A látomások hallatára egyre több zarándok érkezett, ezért 1742-ben ferences atyák kezdték újjáépíteni a templomot. Az építkezést a zarándokok adományaiból finanszírozták. A Mária mennybemenetelének tiszteletére felépült templomot Lipussy György plébános 1753. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentelte fel. 1773. augusztus 15-én XIV. Kelemen pápa teljes búcsú jogot adott a templomnak. A rohamosan növekvő Mária-kultusz miatt 1762-re megépítették a barokk kolostorépületet. Az ott lakó plébános és káplán szolgálta ki a híveket. A kegytemplom oltárán álló kegyszobor 1765-ben készült. Egyedülálló és figyelemre méltóan szép a fából készült főoltár, amelynek két oldalán rokokó keretekben a hét-hét rózsafüzér titok fára festett képe látható. A hitélet a csodajelenés után egyre inkább fellendülőben volt, ezrek érkeztek ide egy-egy búcsú alkalmával. A kegytemplom előtt álló angyalszobrok az 1890-es években készültek pécsi Zsolnay gyárban. Társaikat budapesti megrendelésre alkották a Kőbányai Szent László templomhoz

 

Máriakéménd

 

Az ember nyoma e termékeny tájon már az őskorban megtalálható. I.e. 400-ig trák-illir népek lakták e tájat, majd kelták váltották fel őket. Az első században a rómaiak foglalták el Pannónia e részét. A római korból Dombay János 1938-ban sírhelyeket tárt fel a téglaégető területén. Több pénzérme került elő II. Konstantinusz császár korából. Az avar korszakban e terület újra benépesült. A 9. században az avar egység szétesett, majd 900 körül a magyarság foglalta el e területet is. A település első említése 1280-ból való. Óvári Konrád birtoka volt, aki a Vár-hegyen kővárat építtetett. Ekkor a falu 3 részből állt Kiskéménd, Nagykéménd és Váralja, ahol a malomipar volt fejlett. A török uralom végére 1690-re a falu teljesen elpusztult, csak a romos Szent Miklós templom maradt meg a mai kegytemplom helyén. 1720-tól történt a németek betelepítése. Ezt követően a község gyors fejlődésnek indult, új házakat, istállókat építettek, virágzó szőlő és borkultúra alakult ki. A német telepesek az 1720-as évek elején a régi hazájukból magukkal hozták Szent Márton képét. Ezt ereklyeként minden évben más-más család őrizte. 1730-ban elkészült az első fakápolna, melynek oltárára elhelyezték a megőrzött képet. Ez a kápolna villámcsapás következtében 1746-ban leégett. Helyén még ebben ez évben elkezdték építeni kőből az új templomot. Szent Márton tiszteletére szentelték fel 1749. november 11-én, kedden, Márton napján. A templomhoz a torony 1793-ban épült.

 

Szent Márton

Az egyik legnépszerűbb magyarországi szent. Kultuszát államalapító királyunk, Szent István vezette be hazánkban. Ő volt az első, aki nem mártírhalált halt a hitéért, tisztán jócselekedetei miatt tiszteljük. Márton a 4. század elején 316-ban született Savaria nevű városban, azaz a mai elnevezés szerint Szombathelyen. Itáliában, Paviában nevelkedett. Atyjával, aki a hadseregben tribunus volt, együtt harcolt Constantinus és Julianus császárok alatt. Nem saját jószántából ugyan, mert gyermekkorától fogva isteni kegyelem hatotta át, s amikor tizenkét éves lett, szülei akarata ellenére a templomba szökött és kérte, hogy vegyék fel a hittanulók közé. Egy legenda szerint, télvíz idején – római hadseregi szolgálata alatt –, amikor éppen kilépett Amiens kapuján, egy mezítelen koldusba botlott, aki senkitől nem kapott alamizsnát. Kardot rántva, egyetlen megmaradt köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta, maradék felét pedig magára kanyarította. A következő éjszakán meglátta Krisztust: köpenyének az a darabja volt rajta, amivel betakarta a koldust, és hallotta, amint ezt mondta a körötte álló angyaloknak: „Márton, a hittanuló takart be engem ezzel a ruhával.” Ettől a naptól kezdve Márton nem a hadsereget, hanem Jézust szolgálta, megkeresztelkedett és misszionáriusként sok jó cselekedetet vitt véghez. Tours népe Mártont 371-ben püspökké választotta, de ő nehezen viselte a nép zsivajgását, ezért a várostól mintegy két mérföldre kolostort alapított. Hittérítői munkát is végzett, életét csodák és gyógyulások kísérték.