GERESDI- ÉS SZEKSZÁRDI-DOMBSÁG KERÜLŐ TÚRA 3. - VÉMÉND HATÁRÁBAN

 

A Geresdi- és Szekszárdi-dombság kerülő túrasorozat 3. része Véménd erdős részeinek felfedezésére irányult. Mai túránkon 18 fő vett részt. Ezúton is köszönjük Dránovitsné Imhoff Klára túratársunknak, hogy régi emlékeit és fotóit megosztotta Liszenko-ról, István-kunyhóról és a környékbeli érdekességekről, melyet kiegészítve az alábbiakban olvashatjátok az érintett érdekességeket.

 

Jaschek-kereszt

A Trefort-pusztai 800 holdas uradalmi birtok nagy része a 19. században még erdő, legelő és pusztaság volt. A környező falvak szegényei bérelték, s tették termővé, ennek fejében övék volt az első évek termése. 1878-ban Jaschek Alajos bérelte ki az egész pusztát, majd a harmadik évi kiváló termés örömére 1881. máj. 31-én nagy mulatságot rendezett a környékbeli uraságok, papok, tisztviselők részvételével. Déltájban vándorlegény toppant be egy csupor tejet kérve, a házigazda azonban elzavarta. A legény távozás közben megjósolta, hogy a mai mulatság rosszul fog végződni. Mikor a gazda közölte ezt a vendégekkel, a véméndi plébános megjegyezte, hogy éhezőt az ajtó elől nem illik elkergetni. A délutánra tervezett erdei kirándulás meghiúsult, mert olyan ítéletidő keletkezett, hogy betörte a ház ablakait, feltépte annak tetejét, felborította az udvaron álló hintókat. Véméndnek, Fekednek és Szebénynek ezt a határrészét teljesen elverte a jég, így sokan kényszerültek messze falvakban részes-aratóként évi kenyerüket megkeresni. A bérlő egy évre rá állíttatta fel a keresztet engesztelésképp a három falu népének jelenlétében.

 

Liszenko

A jelenlegi erdészházat az 1920-as években építették, mely régen a kerületvezető erdész szolgálati lakása volt. Egy orosz erdőmérnök (Liszenko) tervezte, róla nevezték el. Az 1970-es években külföldi vendégvadászok szálláshelyeként szolgált. Az 1990-es évekre használaton kívül került, és elhanyagolt állapotban volt. 1997-ben leégett, majd lebontották. A régi melléképület, és két új jégverem áll jelenleg a területen, valamint erdei pihenő és bográcsozóhely került kialakításra. A sárga négyzet jelzésen, valamint a zöld irányított kör jelzésen érhetjük el a turistapihenőt.

 

István-kunyhó

Régi vadászház az egykori Liszenko erdészház közelében. Egykor fürdőmedence is üzemelt a ház mellett, melyet nyaranta feltöltöttek vízzel. A 2010-es években a ház teljesen megújult, azóta ismét kedvelt túracélpont. Ekkor új erdei bútorok kerültek kihelyezésre.

 

Szent-kút

Véménden az 1690-es évektől 1920-ig éltek szerbek. Az 1844-ben épült templomuk a Petőfi utcában állt, és az 1970-es években bontották le. A szerb temetőben még fellelhető sírokból összeállított sírkert 2014-ben készült el. A rácokhoz köthető az egykori Szent-kút (vodica) és a fölé 1852-ben épített ikonosztázas kápolna, amely Véménd észak-nyugati részén az északra irányuló mellékvölgy kezdetében található. Mivel a szerbek az 1920-as években kénytelenek voltak Jugoszláviába optálni, így a szent hely kultusza feledésbe merült, végül az 1980-as években a kápolna összedőlt. Romját 2013 telén konzerválták és újjáépült a forrás is, mely állandó vizével szolgálja azóta az erre járó vándorokat.

 

Véménd

Kelet-Baranya szelíd dombjai között húzódik meg. A régészek a késő bronzkori telepre utaló nyomokat, a késő vaskorból kardot, vaslándzsát és bronz serpenyőt, a kelták idejéből szórvány leleteket találtak. Első említése 1332-ben Emun néven a pápai tizedjegyzékben szerepel. A korai település még dombon állt. Plébánosa csekély, 8 báni dénár pápai adót fizetett, ami a falu akkori kis lélekszámára utal. 1341-ben a Bar-Kalán nemzetségbeli Szemelyiek birtoka. A török uralom kezdeti évei alatt egyik tulajdonosa Gradeczi Stancsics Horváth Márk, akit Győr várából szólított a kötelesség a déli határok és Szigetvár védelmére. A török hódoltság ideje alatt a rácok megjelenéséig Émen volt a megfogyatkozott népességű falu neve. A falu neve a „V” előhangot a 17. század végén letelepült rácoktól kapta, a „d” szóvég pedig a 18. században általánosan elterjedő birtokjel. 1748 körül érkezett meg az első német telepes csoport Szászföldről, Frankfurt és Fulda környékéről. 1752-ben 59 szerb és 43 német család volt Véménden. A németek művelhető földekké tették az erdős lankákat, a mocsarak és források vizét árkokba terelve malmokat telepítettek a bővízű patakok völgyeibe. Kitartó munkával alakították ki a falu mai arculatát. A két népcsoport külön élt, saját templomuk, iskolájuk volt és külön utcákban laktak. A katolikusok első kis kápolnájukat 1776-ban Szent Mihály arkangyal tiszteletére emelték a mai temetőben. A település központjában álló templom 1796-ban, barokk stílusban épült. A II. világháború alatt a kitelepített német családok helyére – otthonukból szintén elűzött –  100 bukovinai székely és 70 felvidéki magyar család érkezett Véméndre. Az 1970-es évek közepéig a cigány családok kunyhói a falut környező erdőkben és patakok mentén álltak, majd beköltöztették őket a faluba.

 

76-AN VETTEK RÉSZT A KALOCSAI ÉRSEKSÉG ASTRICEUM LÁTOGATÓKÖZPONTJÁBA SZERVEZETT PROGRAMUNKON

 

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti kör zarándokcsoportja ezúttal Kalocsára látogatott. A nívós kiállítás és az Astriceum látogatóközpont sok érdeklődőt vonzott, összesen 76-an jöttek el erre az alkalommal. Az érsekség területén csak a templomban lehetett – fotójegy vásárlásával – fotózni, így a belső terekről csak a korábbi bemutató képeket tudom bemutatni. A fényképeim így elsősorban a műemlék épületek külső részeit mutatják be. /A további képek a szöveg alján láthatók./ Köszönjük Hartai Gizinek a precíz szervezést és a program vezetését. 

 

Kalocsa

A Solti-síkság déli részén elterülő Kalocsai Sárköz központja, a Duna-Tisza köze legrégebbi városa. A történeti korok településeinek régészeti emlékei egyaránt megtalálhatók a városban és a környező településeken. A város területén talált legrégebbi leletek az. i. sz. 300 körüli kelta település nyomait idézik.

Kalocsa nagyjából egyidős a magyar állammal, habár már a honfoglalás idején is lakott hely volt. Mint a Duna menti területek nagy része, Kalocsa környéke is a fejedelmi nemzetség szállásterülete lett. Kalocsa az államalapítás előtt az Árpád nemzetség fontos családi tanácskozó helye volt, mivel Kalocsa környékén volt több Árpád-fi szállásterületének közös határa. Az egyházi központokat Szent István király a királyi birtokok területén alapította meg, így Kalocsa is egyházi központ lett, amely évszázadok folyamán, Esztergom után, a magyarországi katolikus egyház második számú központja lett. Az államalapítás és Szent István egyházszervezése hosszú időre meghatározta a város történetét. A király 1002 körül kalocsai székhellyel alapította meg az ország második, déli térítő érsekségét, érsekévé a koronát hozó pápai legátust, a pécsváradi apátot, Asztrikot tette. Ebben az időben épült fel Kalocsa első székesegyháza, amelyet, ugyanezen a helyen további kettő építése követte 1220 körül és 1380 körül. A székesegyház mellett épült fel a kalocsai érsekek rezidenciája, a földsáncokkal körülvett kalocsai vár a 11. század elején.

A középkori Kalocsa nagyjából a mai Belváros területén feküdt. A mai érseki kastély helyén álló érseki vártól a mai Malatin, illetve Obermayer térig terjedt. Nyugaton a Vajas, Keleten a mai Petőfi Sándor utca nyomvonalát követő Kígyós vízfolyás határolta. A város északi részén, körülbelül a mai Belvárosi Általános Iskola vonaláig egyházi épületek voltak: a vár, a főszékesegyház, a városi plébániatemplom, körülötte a temetővel és egyéb egyházi célokat szolgáló épületek. A város déli részén volt a polgárváros.

Kalocsa életében nagy törést jelentett a török megszállás. Először 1529-ben foglalták el a várost, de akkor még távoztak. Utána többször cserélt gazdát Kalocsa. A megfogyatkozott lakosság mellé a törökökkel jött délszlávok települtek. A török hódoltság nyomán megszűnt katolikus hitéletet az 1630-as években horvátországi ferencesek kezdték újjászervezni.

Az 1602-es hajdútámadás után megmaradt, kijavított épületeket és a várat az 1686. október 13-án kivonuló törökök pusztították el. Az érsekség csak az 1710-es évek elején települt vissza Kalocsára.

Az 1750-es évek után megszaporodott az olyan kalocsai polgárok száma, akik nem mezőgazdasággal keresték kenyerüket. Gyarapodott a kereskedők (görög származásúak) és az iparosok (főként német származásúak) száma.

A 18. század első harmadában megindult a katolikus egyházhoz sok szállal kapcsolódó szellemi élet. Patachich Gábor érsek (1733-1742) az egyházmegye megfogyatkozott papságának pótlására 1733-ban papneveldét alapított mely az érseki fogadó épületében működött.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nagy viharai elkerülték Kalocsát. A város hol magyar, hol osztrák uralom alatt állt. A viszonylagos nyugalom ellenére néhány jelentős esemény is történt. Március 22-én a városi tanács kihirdette az úrbéri szolgáltatások eltörlését. A tavasz folyamán körülbelül 300 fővel megalakult a kalocsai nemzetőrség, amely részt vett a szenttamási és a pákozdi csatában. A szabadságharc bukása után több csapás érte a várost. 1850. március 16-án tűzvész pusztított a városban, 124 ház porig égett.

A század második felében kibontakozó kapitalista gazdasági fellendülés elkerülte Kalocsát. Ennek egyik oka volt, hogy a nagy vasútépítések elkerülték a várost, és így Kalocsa nem kapcsolódott be az ország gazdasági vérkeringésébe. A másik ok az érsekuradalom gazdasági túlsúlya volt. Az uradalomnak nem állt érdekében, hogy konkurens, tőkeerős gazdasági vállalkozások alakuljanak, amelyek elvonnák az olcsó munkaerőt, vagy piaci versenytársként lépnének fel. Kalocsán az ipart néhány malom és a céhes kisipar jelentette. A főként egyházi fenntartású iskolarendszer fejlődése mellett pezsgésnek indult a város civil szellemi élete is. Egymás után alakultak világi, túlnyomóan kulturális egyesületek. A város infrastruktúrája eleinte lassan, majd a századforduló környékén valamivel gyorsabban fejlődött. Kalocsán már 1828-tól működött rendszeres postahely, de az önálló postahivatalt csak 1852-ben kapott a város.

A 19. század utolsó évtizedétől kezdődtek meg a nagyobb arányú középítkezések, melyeknek egy része üzleti célokat, másik része hivatali, hatósági és közcélokat szolgált. Először a bankok építkeztek.

A második világháború után, más magyar egyházi központokhoz hasonlóan, Kalocsa is a lassú visszafejlesztés sorsára jutott. A fejleszthető államosított egyházi iskolákat továbbfejlesztés helyett megszüntették, vagy más középiskolává alakították át. A megszüntetett törvényszék épületébe börtönt, az egykori jezsuita rendházba fiúnevelő intézetet telepítettek. A háború előtt működött üzemeket államosították. Az 1960-as évek elején felgyorsult a fejlődés. A város gazdaságában meghatározó volt a mezőgazdaság (paprikatermesztés, gabonatermesztés, állattenyésztés). Kalocsa és a környék mezőgazdasági üzemeinek összefogásával kialakult az ország egyik legjelentősebb fűszerpaprika termesztési körzete. A kilencvenes évek elejétől felgyorsult az infrastruktúra fejlődése.

 

Nagyboldogasszony főszékesegyház

 

Az 1734-1774-ig épült barokk székesegyház a 2009-től kezdődő, teljes felújítást követően is teljességében visszanyerte barokk architektúráját.

A török megszállás okozta pusztulását követően az Érseki Főszékesegyház építését Csáky Imre érsek - később bíboros - határozta el, és terveit készíttette, majd őt követően Patachich Gábor, Csáky Miklós és Klobusiczky Ferenc érsekek építtették tovább a barokk templomot. 
Az 1907-13 között végzett átalakítás során nyerte el 20. századi arculatát a székesegyház.

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek elhatározásából kezdték meg a főtemplom restaurációját és építészeti-régészeti feltárását, mely célja a teljes külső és belső megújulás. A belső padozat alatt és a templomon kívül végzett régészeti munka teljességében feltárja a korabeli templomok épített örökségét.

Az Érseki Főszékesegyház altemplomában és közvetlen külső környezetében, a Szentháromság téren bejárhatók e korabeli templomok, az 1000 utáni években épített Szent István kori Szent Pál titulusú székesegyház és a 13. században megvalósult, jelentősen nagyobb és grandiózusabb, késő román - kora gót, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt Érseki Székesegyház.

 

Astriceum érseki múzeum

 

Az Érseki Főszékesegyházzal szemben álló, egyemeletes, későbarokk stílusú, kontyolt nyeregtetős egykori kanonoki palota Patachich Ádám érseksége alatt, 1779-ben épült, két kanonok számára, két bejárattal.  Az 1950-es évek elejétől volt itt érseki iroda, hosszú ideig honvédségi épületként működött, majd ismét egyházi kezelésbe került. 1976-tól nyugdíjas Papi Otthon, majd 2000-től diákkollégium.  A 2015-16 években végzett felújítással, lefejtve az új kor rárakódásait, feltárult korai díszítettsége, gyönyörű, korhű falfestései. A kanonokház visszanyerte építéskori hű arculatát, mind külsőben, mind belső tereiben, bővítésével mintegy 1500 m2 kiállítótérrel méltó helyet ad az ASTRICEUM Érseki Múzeum számára. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye több éven át tartó programja keretében, egységében megújult Kalocsa barokk érseki központja, a Nagyboldogasszony Érseki Főszékesegyház, az Érseki Kastély, a Katona István ház és a Főszékesegyházzal szemben álló egykori Kanonokház, melynek átalakítása és bővítése után helyet ad az új ASTRICEUM Érseki Múzeum számára.

 

Érseki könyvtár

 

A kalocsai egyházmegye érseki székhelyén kezdetben erődített várkastély állott, majd a 18. században alakult át barokk kastéllyá. A kétemeletes, klasszicista elemeket is hordozó épületet 1775-ben Batthyány József érsek, későbbi bíboros kezdte meg, de mai kinézetét báró Patachich Ádám kalocsai érseknek, korábbi nagyváradi püspöknek köszönheti, aki 1776-ban a váradi palotájának mintájára terveztette meg „U” alaprajzú, középrizalitos főhomlokzatú érseki rezidenciáját, mely a nyugati szárny kivételével 1780-ra be is fejeződött.

A keleti szárny díszes könyvtártermében Patachich Ádám érsek közel húszezer kötetet számláló magánkönyvtára különleges könyvpéldányokkal ma látogatható. A magánkápolna és a díszterem freskódekorációját a korszak egyik legnépszerűbb festője, Franz Anton Maulbertsch készítette. A nyugati szárny Kollonich László érseksége idején, a 19. sz. elején épült fel Thalher József kamarai építész tervei alapján.

 

Érsekkert

 

Az érseki kastély mögötti Érsekkertet 1790-ben gróf Kollonich László érsek terveztette és kezdte kialakítani, majd Haynald Lajos érsek csodálatos parkká alakíttatta, gazdag kertkultúrával. 1930-ban e történeti kert nagy részét Kalocsa város lakóinak használatába adták, pihenő parkként, mely ma a francia és angol kertépítészet hagyományaira emlékezteti a benne sétálót.